Uniós kohéziós politika: több mint másfél millió, az Unió által támogatott projekt adatai váltak elérhetővé egy új nyilvános platformon
2022. 03. 17.
A 8. kohéziós fórum megnyitásával egy időben a Bizottság elérhetővé tette a „Kohesio” elnevezésű nyilvános online platformot, amely a 27 tagállam több mint 1,5 millió olyan projektjének teljes körű adatait gyűjti össze, amelyek 2014 után az Európai Regionális Fejlesztési Alap (European Regional Development Fund (ERDF), a Kohéziós Alap vagy az Európai Szociális Alap (European Social Fund (ESF) finanszírozásában részesültek. A Bizottság most először hozott létre és tesz elérhetővé egy hasonlóan átfogó, a jövőben valamennyi uniós nyelven hozzáférhető projektadat-platformot. Ennek létrejöttéhez szoros együttműködésre volt szükség a különböző tagállamok vagy régiók irányító hatóságaival, mivel a kohéziós projektek a nemzeti és regionális hatóságok irányítása alá tartoznak.
Hogyan csökkenti a LIFE az üveggyártásból származó kibocsátásokat?
2022. 03. 17.
Két egymást követő LIFE projekt javította az üvegolvasztási folyamat energiahatékonyságát.
Az üveg mindenben megtalálható, az étkészlettől az ablakon át az okostelefonok lapos képernyőjéig. A népesség és az infrastruktúra növekedése miatt nő a kereslet. Az üveget azonban kemencékben, rendkívül magas hőmérsékleten készítik. Előállítása évente 22 millió tonna CO2-t okoz Európában és 95 millió tonnát világszerte.
A turizmus fellendítése a digitális korszakban: kilenc nyertes projekt bemutatása
2022. 03. 11.
2020 novemberében az EISMEA pályázati felhívást tett közzé az alábbi címmel: A digitalizáció, az innováció és az új technológiák elterjedésének ösztönzése a turizmusban transznacionális együttműködés és kapacitásépítés révén. Célja az volt, hogy innovatív és technológiai megoldásokkal segítse a turisztikai kkv-kat a turizmus fellendülésében. Összesen közel 9 millió eurót bocsátottak rendelkezésre 9 projektre, amelyek mindegyike a turisztikai szektor digitális átállásának támogatását célozta. A kiválasztott 9 projekt a következő:
- EU DigiTOUR
- SMARTER AOE
- EURO EMOTUR
- CulTourData
- DIGITOUR
- RESETTING
- TOURBIT
- TourINN-act
- Tourism4.0
REPowerEU: Közös európai fellépés a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiáért
2022. 03. 09.
Oroszország ukrajnai inváziójára tekintettel az Európai Bizottság javaslatot tett egy olyan terv vázlatára, amelynek célja, hogy Európa jóval 2030 előtt függetlenné váljon az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól, mindenekelőtt a földgáztól.
CARE kohéziós alap az ukrajnai orosz invázió elől menekülők támogatására
2022. 03. 09.
A Bizottság javaslatot fogadott el az európai menekültekre irányuló kohéziós fellépéssel (Cohesion's Action for Refugees in Europe – CARE) kapcsolatban. Ez a kezdeményezés lehetővé teszi a tagállamok és a régiók számára, hogy szükséghelyzeti támogatást biztosítsanak az ukrajnai orosz invázió elől menekülőknek.
Az EU Női Innovátorok Díja 2022-ben
2022. 03. 08.
Az Európai Innovációs Tanács (EIC) kilencedik alkalommal hirdette meg az EU Női Innovátorok Díját. A díj azokat a női vállalkozókat ünnepli, akik az európai újítások mögött állnak, hogy minél több nőt inspiráljanak a nyomdokaik követésére. Az EU Női Innovátorok Díját a Horizon Europe, az EU kutatási és innovációs programja finanszírozza. Az EIC három, egyenként 100 000 eurós díjat ítél oda a leginspirálóbb női innovátoroknak az EU-ban és a társult országokban, köztük Ukrajnában. Az Ifjúság Európai Éve alkalmából az EIC további három, egyenként 50 000 eurós díjat ítél oda a 35 év alatti, ígéretes „feltörekvő női innovátoroknak”.
Az Európai Unió 2022-es irodalmi díjának jelöltjei
2022. 03. 07.
14 európai ország, köztük Ukrajna szerzőit jelölték a 2022-es díjra. A Kreatív Európa Program által társfinanszírozott Európai Unió Irodalmi Díjának szervezői közzétették a 2022-es kiadás jelöltjeinek listáját. A 14 szerzőt az idei jelölésben résztvevő 14 ország nemzeti intézményei jelölték.
Szakmai Kiválósági Központok 2022, online információs nap: 2022.03.07. 13:45-17-ig
2022. 03. 07.
Az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) online tájékoztatót tart a „Szakmai Kiválósági Központok” pályázati felhívás keretében elérhető finanszírozási lehetőségek ismertetésére.
Európa Innovációs Fővárosa és Feltörekvő Innovatív Város díjak
2022. 03. 04.
A Bizottság nyolcadik alkalommal indította útjára az Európai Innovációs Fővárosa Díjat (iCapital). A díjak elismerik a városok szerepét a helyi innovációs ökoszisztémák kialakításában és az innováció előmozdításában.
Az Európai Innovációs Fővárosa Díjat (iCapital) az Európai Innovációs Tanács (EIC) támogatja a Horizon Europe keretében. A versenyen összesen hat díjat osztanak ki a két kategóriában: az Európa Innovációs Fővárosa és a Feltörekvő Innovatív Város címmel.
Pályázati tájékoztató események: Kreatív Európa MEDIA és Szektorközi ág
2022. 03. 04.
Az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) online tájékoztató eseményeket szervez a Kreatív Európa MEDIA és Szektorközi ág 2022-es pályázati felhívásairól és a pályázás menetéről 2022. március 7. és április 26. közötti időpontokban. A részvételt minden érdeklődőnek és leendő pályázónak javasoljuk. A részvétel ingyenes, az esemény nyelve angol.
Pályázatokat áttekintő adatbázis készült fiatal kutatóknak
2022. 02. 28.
A doktoranduszok, fiatal kutatók karrierépítésének egyik legfontosabb részét képezi az életszakaszhoz legjobban illeszkedő pályázati források azonosítása. A sokszínű hazai és nemzetközi kiírások palettáján való eligazodást segíti a Fiatal Kutatók Akadémiája által készített összeállítás, mely az elmúlt években meghirdetett legfontosabb pályázatokat mutatja be.
Adatmegosztási jogszabály: bizottsági javaslat a méltányos és innovatív adatgazdaságért
2022. 02. 24.
A Bizottság valamennyi gazdasági ágazatra kiterjedően új szabályokat javasolt arra vonatkozóan, hogy az EU-ban előállított adatokat ki használhatja fel és ki férhet hozzá azokhoz. Az adatmegosztási jogszabály biztosítja a digitális környezet méltányosságát, ösztönzi az adatok versenypiacának kialakulását, új utat nyit az adatvezérelt innováció előtt, és általánosságban hozzáférhetőbbé teszi az adatokat. Mindez új, innovatív szolgáltatásokat, és az értékesítés utáni szolgáltatások terén versenyképesebb árakat fog eredményezni, továbbá hatékonyabbá teszi az összekapcsolt tárgyak javítását is. Az adatmegosztási jogszabály alkotja a Bizottság adatstratégiájának utolsó horizontális elemét, és a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó digitális célkitűzésekkel összhangban kulcsszerepet fog játszani a digitális átállásban.
Világűr: Az EU műholdalapú összeköttetési rendszer létrehozását kezdeményezi, és lépéseket tesz az űrforgalom irányítása terén
2022. 02. 24.
Űrpolitikai törekvéseinek keretében az Európai Unió két dokumentumot terjesztett elő: egy rendeletjavaslatot, mely az űralapú biztonságos összekapcsoltság kiépítésére irányul, valamint egy közös közleményt, mely uniós megközelítés kialakítását szorgalmazza az űrforgalom-irányítás terén. Az űrtechnológia létfontosságú szerepet játszik mindennapi életünk megkönnyítésében, és elengedhetetlenül fontos a digitalizáció, a környezetkímélet és az ellenálló-képesség világszintű előmozdításához.
A Bizottság nagy horderejű intézkedéseket jelentett be az európai védelem előmozdítása, az innováció fellendítése és a stratégiai függőségek mérséklése érdekében
2022. 02. 24.
Az Európai Bizottság több kezdeményezést is előterjesztett az Európai Unión belüli védelem és biztonság szempontjából kritikus fontosságú területeken. Ezek egyikét az a közlemény alkotja, amely az európai védelemhez történő hozzájárulás kérdésével foglalkozik, és amely – a hagyományos védelmi ipartól és a szárazföldi, tengeri és légi felszerelésektől kezdve a kiber-, hibrid és űrbeli fenyegetéseken át a katonai mobilitásig és az éghajlatváltozás jelentőségéig – a kihívások teljes skáláját felöleli. A kezdeményezések további eleme a biztonság és védelem szempontjából kritikus fontosságú technológiákra vonatkozó ütemterv, mely felvázolja az uniós biztonsági és védelmi ágazat versenyképességének és ellenálló képességének javításához vezető utat.
Méltányos és fenntartható gazdaság: Új szabályok biztosítják az emberi jogok és a környezet védelmét a globális értékláncokban
2022. 02. 24.
Az Európai Bizottság irányelvjavaslatot fogadott el a vállalati fenntarthatósággal kapcsolatos elvárható gondosságról. A javaslat célja a fenntartható és felelős vállalati magatartás előmozdítása a globális értékláncok egészében. A vállalatok kulcsszerepet játszanak a fenntartható gazdaság és társadalom kiépítésében.
Horizon Impact díj – immár harmadszor hirdetik meg a 6 db 25 000 eurós juttatást
2022. 02. 16.
A díj keretében a Bizottság évente olyan kedvezményezettek teljesítményét ismeri el, akik kutatási eredményeik sikeres felhasználása révén a társadalom számára teremtenek értéket, ezért a díjra pályázók kutatási eredményeik hatékony hasznosítását és felhasználását kell, hogy bemutassák.
Tisztelgés az újságírói bátorság előtt: A 30. alkalommal lehet pályázni a Lorenzo Natali-médiadíjra
2022. 02. 16.
Február 15-től lehet pályázni az Európai Unió újságírói díjára, a Lorenzo Natali-médiadíjra (#NataliPrize). Az idén 30. alkalommal odaítélendő díjjal a szakma olyan témákról tudósító újságírókat jutalmaz, mint az egyenlőtlenség, a szegénység, az éghajlatváltozás, az oktatás, a migráció, a foglalkoztatás, a digitalizáció, az egészségügy, a béke, a demokrácia és az emberi jogok.
Kreatív Európa – Európai Együttműködési Projektek
2022. 02. 15.
Az Európai Együttműködési Projektek olyan transznacionális projektek, amelyekben különböző országok kulturális és kreatív szervezetei vesznek részt a programban. Lehetőséget adnak minden méretű kulturális szervezetnek a koprodukcióra, az együttműködésre, a kísérletezésre, az innovációra, a mobilitásra és az egymástól való tanulásra.
2022. téli gazdasági előrejelzés: a téli lassulás után újra lendületet kaphat a növekedés
2022. 02. 14.
A 2022. téli gazdasági előrejelzés szerint az uniós gazdaság – a számottevő, 5,3%-os tavalyi bővülést követően – idén 4%-kal, jövőre pedig 2,8%-kal fog növekedni. Az euróövezetben az idei évben 4%-os növekedés valószínűsíthető, amely 2023-ban várhatóan 2,7%-ra mérséklődik.
Infonap – Európai Szolidaritási Testület – 2022-es felhívás – Önkéntesség a humanitárius segítségnyújtási műveletek támogatásában
2022. 02. 10.
Részletes beszámoló a 2022-es önkéntesség a humanitárius segítségnyújtási műveleteket támogató felhívás információs napjáról: Az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) a közelmúltban online tájékoztatót tartott az „Önkéntesség a humanitárius segítségnyújtási műveletek támogatásában” felhívás jelentkezési folyamatáról az Európai Szolidaritási Testület programja keretében.
Európai Innovációs Tanács: a legnagyobb éves finanszírozási lehetőségek innovátorok számára projektjeik fejlesztéséhez
2022. 02. 10.
A Bizottság elfogadta az Európai Innovációs Tanács 2022. évi munkaprogramját. 2022-ben több mint 1,7 milliárd euró összegű finanszírozási lehetőség nyílik meg az áttörést hozó innovátorok számára, hogy termékeik gyártását nagyüzemi alapokra helyezzék és új piacokat hozzanak létre, például a kvantum-számítástechnika, az új generációs akkumulátorok és a génterápia területén. A Horizon Europe program jelentős újdonságaként 2021 márciusában elindított Európai Innovációs Tanács (EIC) teljes költségvetése 2021 és 2027 között meghaladja a 10 milliárd eurót.
Az uniós fiatalok fordítási versenyének, a Juvenes Translatores-nek 27 győztese van Európa-szerte
2022. 02. 10.
Az Európai Bizottság gratulál a középiskolák számára meghirdetett Juvenes Translatores fordítási verseny 27 fiatal győztesének, akik nevét egy online esemény keretében tették közzé.
LIFE platform találkozó: A klímavédelem tudatosítása és az elkötelezettség növelése
2022. 02. 10.
2021. október 27-én és 28-án a LIFE különleges online platformtalálkozót tartott az Európai Klímaegyezmény végrehajtásának ösztönzése érdekében. Az európai zöld megállapodáson keresztül, az EU arra törekszik, hogy 2050-re klímasemlegessé váljon. A nyilvánosság bevonása kritikus fontosságú ennek az ambiciózus célnak az eléréséhez, ezért az EU 2020 decemberében elindította az Európai Éghajlati Paktumot.
A LIFE program 2022-re vonatkozó tervei
2022. 02. 10.
Az alábbiakban bemutatjuk, mit tartogat 2022-ben a LIFE program.
A 2022-es LIFE pályázati felhívások megjelenési dátumai
2022. 02. 10.
Az összes 2022-es LIFE pályázati felhívás várhatóan 2022. május 17-én jelenik meg a Finanszírozási és pályázati lehetőségek portálon .
Hogyan kommunikáld a projekted - Lépésről lépésre szóló útmutató a projektek és eredményeik kommunikálásához
2022. 02. 09.
Új kommunikációs irányelveket tett közzé az Európai Bizottság az Európai Unió Kreatív Európa programjának kedvezményezettjei számára. Az irányelvek végig segítik a kedvezményezett szervezeteket a tervezési fázistól tevékenységeik hatásainak kommunikációjáig. A How to communicate your project (Hogyan kommunikáld a projekted) című dokumentum angol nyelven tölthető le az Európai Unió Kiadóhivatalának honlapján.
A rák elleni küzdelemre irányuló európai terv új intézkedések a rákmegelőzéshez, a korai felismeréshez, a kezeléshez és az ellátáshoz való hozzáférés javítására
2022. 02. 02.
Ma újabb lépést teszünk a rák megelőzéséhez, korai felismeréséhez, kezeléséhez és gondozásához való hozzáférés javítása érdekében. A rák világnapja előtt és egy évvel az európai rákellenes terv közzététele után a Bizottság egy sor új kezdeményezést indít, amelyeket az „Egyenlő hozzáférést mindenki számára: daganatos megbetegedések a nők körében – A rák elleni küzdelemre irányuló európai terv” című rendezvényen jelentettek be. A rendezvény középpontjában a nemek közötti különbségek és a nők rákos megbetegedéseinek kezelésére irányuló konkrét intézkedések álltak. Ez volt az első olyan éves rendezvénysorozat, amelynek középpontjában az állt, hogy miként lehetne mindenki számára egyenlő hozzáférést biztosítani a rákmegelőzéshez és gondozáshoz.
2022. évi iránymutatás az éghajlatvédelmi, környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról
2022. 02. 01.
Az új iránymutatás keretet biztosít a hatóságok számára ahhoz, hogy hatékonyan és a verseny minimális torzulásával támogassák az európai zöld megállapodás célkitűzéseit.
Európai egészségügyi unió: új szabályok az EU-ban végzett klinikai vizsgálatok javítására
2022. 02. 01.
Január 31-től a klinikai vizsgálatok értékelése és felügyelete Unió-szerte harmonizált lesz, mégpedig a klinikai vizsgálatok információs rendszerén (CTIS) keresztül, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség működtet. Ezen a napon lép hatályba a klinikai vizsgálatokról szóló rendelet, amely – a résztvevők biztonságát messzemenően biztosítva és a vizsgálati információk átláthatóságát fokozva – javítani fogja a klinikai vizsgálatok lefolytatását az EU-ban.
Horizon Europe Cluster 5 (Klíma, Energia és Mobilitás) Információs Napok és brókeresemény 2022. február 3-4-én
2022. 01. 27.
Az információs nap bemutatja a Horizon Europe Cluster 5 2022-es munkaprogramja (Klíma, Energia és Mobilitás) keretében javasolt kutatási témákat, lehetőséget adva a leendő pályázóknak, hogy többet megtudjanak az új program finanszírozási lehetőségeiről, különös tekintettel az alábbi témára: a zöld és digitális átállás az éghajlatsemlegesség elérése érdekében Európában 2050-re.
A Bizottság az EU-n belül mindenkire érvényes digitális jogokról és elvekről szóló nyilatkozatot terjesztett elő
2022. 01. 27.
A nyilatkozattervezet a digitális átalakuláshoz kapcsolódó alapvető jogokra és elvekre terjed ki, többek között a következőkre:
- az emberek és jogaik középpontba helyezése,
- a szolidaritás és az inkluzivitás támogatása,
- a választás szabadságának biztosítása az online térben,
- a digitális nyilvános térben való részvétel elősegítése,
- az egyének biztonságának, védelmének és szerepvállalásának fokozása,
- valamint a digitális jövő fenntarthatóságának előmozdítása.
Tizenöt új pályázat az AGRIP program keretében
2022. 01. 26.
Január 20-án tett közzé az Európai Unió a Funding & tender opportunities oldalán tizenöt pályázatot az AGIP program keretében, melyek Az EU mezőgazdasági termékeinek népszerűsítését célozzák, és beadási határidejük 2022. április 21.
Felsőoktatás: az uniós egyetemek felkészítése a jövőre a mélyrehatóbb transznacionális együttműködés révén
2022. 01. 19.
Az elfogadott két új kezdeményezés, az egyetemekre vonatkozó európai stratégia és a hatékony európai felsőoktatási együttműködést szolgáló hidak építéséről szóló tanácsi ajánlásra irányuló bizottsági javaslat támogatni fogja az egyetemeket ebben a törekvésben.
Új európai Bauhaus: már lehet pályázni a 2022. évi díjakra
2022. 01. 18.
A Bizottság közzétette a 2022. évi Új Európai Bauhaus-díjak pályázati felhívásait. Az első díjak sikerén felbuzdulva, amelyeket tavaly összesen kétezren pályáztak meg, 2022-ben új inspiráló példákat várnak azokra a mindennapi életünket, lakókörnyezetünket és élményvilágunkat meghatározó átalakulásokra, amelyeket a kezdeményezés elősegíteni hivatott. Csakúgy, mint az első pályázat keretében, a 2022-es Új Európai Bauhaus-díjakat is a fiatal tehetségek által benyújtott olyan új vagy meglévő fenntarthatósági, inkluzivitással kapcsolatos és esztétikai projektek nyerhetik el, amelyek kézzelfoghatóvá teszik az emberek és a helyi közösségek számára az európai zöld megállapodást.
Ifjúsági Nagy Károly-díj: megnyílt a jelentkezés a 2022. évre
2022. 01. 14.
16 és 30 év közötti fiatalok jelentkezhetnek európai vonatkozású projektjeikkel a 2022. évi ifjúsági Nagy Károly-díjra, amellyel finanszírozhatják a kezdeményezésük továbbfejlesztését. Az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány minden évben közösen ítéli oda az ifjúsági Nagy Károly-díjat 16 és 30 év közötti fiatalok jelentős uniós dimenzióval rendelkező projektjeinek. 2008 óta több mint 4250 projektet neveztek a díjra. Jelentkezni 2022. február 13. éjfélig (közép-európai idő szerint 23:59-ig) lehet.
Kreatív Európa: 2022-ben megnövelt költségvetésből támogatják a kulturális és kreatív ágazatokat
2022. 01. 14.
A Bizottság elfogadta a Kreatív Európa 2022. évi munkaprogramját, amelyet a kapcsolódó pályázati felhívások közzététele követ majd. A 2021-hez képest közel 100 millió euróval több, mintegy 385 millió eurós költségvetéssel rendelkező Kreatív Európa program – tekintettel a Covid19-válságból és a növekvő globális versenyből eredő kihívásokra – növeli a kreatív és kulturális partnereknek nyújtott támogatást.
Az EU 47 millió eurós alapot hoz létre az uniós kkv-k szellemi tulajdonának a Covid19 utáni helyreállítás, valamint a zöld és digitális átállás során történő védelme céljából
2022. 01. 13.
A Bizottság és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO, European Union Intellectual Property Office) egy új uniós kkv-alapot (EU SME (Smalland Medium-Sized Enterprises) Found) indított el, amely utalványokat kínál az uniós székhelyű kkv-k számára, hogy ily módon segítse őket a szellemi tulajdonhoz fűződő jogaik védelmében. Ez a második olyan uniós kkv-alap, amelynek célja, hogy a következő három évben (2022–2024 között) támogassa a kkv-kat a Covid19 utáni helyreállításban, valamint a zöld és digitális átállásban.
A Bizottság új digitális készségek tesztjével a felhasználók meghatározhatják digitális készségeik jelenlegi szintjét
2022. 01. 12.
Az Európai Bizottság elindítja az új digitális készségek önértékelő eszközét, amely a digitális kompetencia keretrendszer alapján segít a tanulóknak és a szakembereknek meghatározni digitális készségeik jelenlegi szintjét.
A felhasználóknak az önértékelő eszközön kérdések megválaszolásával egy tesztet kell kitölteniük, hogy megkapják az eredményt és egy részletes értékelő jelentést, amelyet letölthetnek. A teszt elvégzése után a felhasználók megtudják a hiányosságaikat, és átgondolhatják, hogy szükségük van-e továbbképzésre vagy átképzésre. Az eszköz az Europass és a Digitális készségek és állások platformon érhető el, és a felhasználók hozzáférhetnek olyan információkhoz is, amelyek segítenek megtenni a következő lépést digitális készségeik fejlesztése érdekében.
DiscoverEU: több mint 60 000 európai fiatal kap ingyenes utazási igazolványt, hogy felfedezze Európát
2022. 01. 11.
Az Európai Bizottság közzétette a DiscoverEU kezdeményezés legutóbbi, 2021. októberi pályázati fordulójának eredményeit. Ebben a fordulóban összesen 60 950 fiatal nyerte el a lehetőséget, hogy ingyenes utazási igazolványhoz jusson, és egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportban beutazza az európai kontinenst. Magyarországról 8203 fő pályázott, közülük 1274-en kapnak utazási igazolványt.
Európa három új kulturális fővárosa 2022-ben
2022. 01. 11.
2022. január 1-től Európa három városa - Esch-sur-Alzette (Luxemburg), Kaunas (Litvánia) és Újvidék (Szerbia) - egy évig viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet.
Nagyobb hatékonyságot és fenntarthatóbb utazást kilátásba helyező új közlekedési javaslatok
2021. 12. 15.
A tisztább, környezetbarátabb és intelligensebb mobilitásra való átállásnak az európai zöld megállapodás célkitűzéseivel összhangban történő támogatása érdekében a Bizottság napon négy javaslatot fogadott el, amelyek korszerűsíteni fogják az EU közlekedési rendszerét.
Az új Kreatív Európa program (2021-2027)
2021. 12. 14.
A Bizottság üdvözölte, hogy az Európai Parlament és az uniós tagállamok politikai megállapodásra jutottak az új Kreatív Európa programmal (2021–2027) kapcsolatban. A háromoldalú tárgyalások lezárultak, a jogi szövegek az Európai Parlament és a Tanács végleges jóváhagyására várnak. A Kreatív Európa program a kulturális és kreatív ágazatokat támogató kiemelt eszköz – és egyben az egyetlen olyan eszköz, amelyet az EU kifejezetten ezek támogatására alakított ki.
Trencsén lesz Európa Kulturális Fővárosa 2026-ban
2021. 12. 14.
Az Európa Kulturális Fővárosa Szakértői testület elnöke 2021. december 10-én jelentette be, hogy Trencsén városát ajánlották Szlovákiában az Európa Kulturális Fővárosa 2026 címre. A három kiválasztott szlovákiai város pályázatait értékelő független szakértőkből álló testület kétnapos találkozót követően Trencsént javasolta.
A Bizottság lépéseket tesz az egész életen át tartó tanulás és a foglalkoztathatóság javítása érdekében
2021. 12. 13.
A májusi portói szociális csúcstalálkozón az uniós vezetők üdvözölték azt az uniós szintű célkitűzést, hogy 2030-ra a felnőttek 60%-a évente vegyen részt képzésben. A Bizottság ma fontos lépést tett annak érdekében, hogy segítse a tagállamokat e cél elérésében azáltal, hogy a készségfejlesztési programban és az európai oktatási térségről szóló 2020. évi közleményben bejelentetteknek megfelelően javaslatokat terjesztett elő az egyéni tanulási számlákról és a mikrotanúsítványokról szóló tanácsi ajánlásokra vonatkozóan.
A Bizottság mindenki számára elérhető szoftvereket bocsát rendelkezésre, kedvezve a vállalkozásoknak, az innovátoroknak és a közérdekű célt szolgáló területeknek
2021. 12. 08.
A Bizottság új szabályokat fogadott el a nyílt forráskódú szoftverekre vonatkozóan. Ezek a szabályok lehetővé teszik, hogy a Bizottság szoftvermegoldásai nyilvánosan hozzáférhetők legyenek, ha az a polgárok, a vállalatok vagy más közszolgálatok javát szolgálhatja. A nyílt forráskódú szoftvereknek és hardvereknek az uniós gazdaság technológiai függetlenségére, versenyképességére és innovációjára gyakorolt hatásáról szóló közelmúltbeli bizottsági tanulmány kimutatta, hogy a nyílt forráskódú technológiákba való beruházás átlagosan négyszer magasabb megtérülést eredményez. A Bizottság szolgálatai most már sokkal rövidebb idő alatt és kevesebb papírmunkával tudják majd közzétenni a birtokukban lévő szoftverek forráskódjait.
Új interaktív útmutató az audiovizuális és a hírmédia szektor finanszírozási lehetőségeiről
2021. 12. 06.
Az Európai Bizottság új interaktív kereső eszközt hozott létre az audiovizuális és a hírmédia szektorban elérhető összes uniós finanszírozáshoz. Ez az interaktív eszköz bemutatja az audiovizuális és a hírmédia szektor fő EU-s támogatási lehetőségeit. Segítségével feltérképezhetők a Kreatív Európa programból, valamint más programokból (például a Horizon Europe, az InvestEU ) származó finanszírozási lehetőségek. Ez az első gyakorlati útmutató a média értékláncának különböző ágazatai számára, amely lehetővé teszi, hogy megtalálja tevékenységeinek és igényeinek megfelelő uniós támogatást.
Európai Mozi Éjszakája 2021. december 6. 19 óra, Uránia Mozi
2021. 12. 06.
December első hetében Európa számos pontján megrendezik az Európai Moziéjszakát. Az európai filmkultúra sokszínűségét ünneplő esemény budapesti helyszíne - ahogy 2019-ben is - az Uránia Nemzeti Filmszínház, ahol december 6-án egy kivételes alkotást láthatnak az érdeklődők, méghozzá jóval a magyarországi premier előtt. A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott, Nem hagytak nyomokat című lengyel filmdráma egy olyan fontos történelmi eseményt dolgoz fel művészi igényességgel, amelynek híre az egész régiót megrázta a nyolcvanas évek elején. A díjmentesen, regisztrációval látogatható vetítés díszvendége a film főszerepét alakító Tomasz Zietek.
Ökocímke-kampánnyal segíti a tudatos vásárlást az Agrárminisztérium
2021. 12. 03.
Online kampányt indított az ökocímke fontosságáról az Agrárminisztérium annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatos vásárlás jelentőségére – jelentette ki a tárca környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára. A közösségi médiában egy kisfilm segítségével kaphatnak információt a fogyasztók az ökocímke lényegéről és szerepéről, ezzel is segítve a vásárlók környezettudatos döntését.
Global Gateway”: mintegy 300 milliárd euró a világszerte fenntartható összeköttetéseket előmozdító uniós stratégiára
2021. 12. 03.
Az Európai Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a útnak indítja a „Global Gateway” elnevezésű új európai stratégiát, amelynek célja az intelligens, tiszta és biztonságos összeköttetések előmozdítása a digitális, az energetikai és a közlekedési területen, valamint az egészségügyi, oktatási és kutatási rendszerek megerősítése az egész világon. A stratégia olyan fenntartható és megbízható összeköttetések kialakítására irányul, amelyek hathatósan kezelik a legsürgetőbb globális kihívásokat, az éghajlatváltozástól és a környezetvédelemtől kezdve az egészségbiztonság javításáig, valamint a versenyképesség fellendítéséig és a globális ellátási láncok megerősítéséig. A „Global Gateway” célja, hogy mintegy 300 milliárd euró beruházást mozgósítson 2021 és 2027 között a tartós globális helyreállítás alátámasztására, figyelembe véve partnereink szükségleteit és az EU saját érdekeit.
Új kiadvány az Erasmus+ virtuális börzéről
2021. 12. 01.
Az Erasmus+ Virtuális Exchange (EVE) kísérleti projekt volt, amelyet az Európai Bizottság hajtott végre 2018 és 2020 között. Az EVE lehetőséget biztosított a fiatalok számára, hogy különféle tevékenységeken keresztül online vegyenek részt interkulturális tanulási tapasztalatokban.
Erasmus+ program: 2022-ben közel 3,9 milliárd eurót fordítanak a mobilitásra és az együttműködésre az oktatás, a képzés, az ifjúság és a sport területén
2021. 12. 01.
A Bizottság a 2022-es munkaprogram elfogadását követően közzé tette az Erasmus+ program 2022-es pályázati felhívásait. A jövő évi közel 3,9 milliárd eurós megnövelt költségvetéssel az Erasmus+ továbbra is lehetőséget biztosít majd külföldi tanulmányi időszakokra, szakmai gyakorlatokra, tanulószerződéses gyakorlati képzésekre és munkatársak/tanárok/oktatók bevonásával zajló csereprogramokra. Ezen túlmenően az oktatás és képzés, az ifjúság és a sport különböző területein megvalósuló, határokon átnyúló együttműködési projektek továbbra is támogatásban részesülnek. Az általános pályázati felhívás mellett az éves munkaprogram más, külön pályázattípusokat is tartalmaz, köztük az „Európai Egyetemek” kezdeményezést.
Az első nemzetközi Prionotropis természetvédelmi szimpózium: 2021. december 3. 14-17-ig
2021. 12. 01.
LIFE SOS Criquet de Crau mögött álló csapat és az IUCN SSC szöcske-specialista csoportja december 3-án szervezi meg az első Nemzetközi Prionotropis természetvédelmi szimpóziumot. A Prionotropis a szöcskék nemzetsége a Pamphagidae családjába tartozik. A Dél-Európában megtalálható Prionotropis családjában körülbelül kilenc faj található. A webinárium során számos kérdés kerül megvitatásra, beleértve a fajok élőhely-szükségleteit, az őket fenyegető veszélyeket és a javasolt megoldásokat.
EffiSludge for LIFE záróesemény 2021. december 2-án 10-15-ig
2021. 12. 01.
„Biogáz, szénlábnyom és ipari szimbiózis – egy workshop arról, hogyan járulnak hozzá a biogáz-megoldások a gyakorlatban az éghajlatváltozás mérsékléséhez az energiaintenzív iparban”. Ezt a workshopot a projekt az Inter Baltic Biogas Arénával közösen szervezi. Ezt követően bemutatásra kerülnek az EffiSludge for LIFE főbb eredményei, valamint más ipari szimbiózis projektek, a Nemzetközi Energia Ügynökség, az Európai Biogáz Szövetség és az európai cellulóz- és papíripar kulcsszereplői.
Hogyan védi a LIFE Európa leromlott tőzeglápjait?
2021. 12. 01.
A tőzeglápok helyreállítása és kezelése javítja a vízvisszatartást és a vízminőséget, tárolja a szenet, csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását és növeli a biológiai sokféleséget. A tőzeglápok számos ritka és veszélyeztetett fajnak adnak otthont, amelyek sehol máshol nem találhatók. A szén tárolásával hozzájárulnak éghajlatunk szabályozásához. Csökkenthetik az áradásokat és pufferként is szolgálhatnak a szennyezés ellen.
LIFE program: több mint 290 millió euró összegű uniós finanszírozás természet-, környezetvédelmi és éghajlat-politikai projektekre
2021. 12. 01.
A Bizottság egy több mint 290 millió euró összegű beruházási csomagot hagyott jóvá a LIFE környezetvédelmi és éghajlat-politikai program keretében megvalósuló 132 új projekt számára. Ez az uniós finanszírozás összesen 562 millió euró összegű beruházást fog mozgósítani szinte az összes tagállamban megvalósítandó projektekkel. Az új LIFE-projektek egyrészt segíteni fogják Európát abban, hogy 2050-re klímasemleges kontinenssé váljon, másrészt, hogy 2030-ig megkezdődjön Európa biológiai sokféleségének helyreállítása, mindamellett pedig hozzájárulnak Európa Covid19 utáni zöld helyreállításához.
CulturEU: a Bizottság az uniós finanszírozásról szóló online útmutató révén fokozza a kulturális ágazat támogatását
2021. 11. 30.
A Bizottság új interaktív útmutatót adott ki, amely feltérképezi a kulturális és kreatív ágazatok számára uniós szinten rendelkezésre álló valamennyi finanszírozási lehetőséget. A CulturEU, az uniós finanszírozás egyablakos rendszere 21 különböző uniós programból – a Kreatív Európától és a Horizon Europe-tól a strukturális alapokig és az InvestEU-ig – összesen 75 finanszírozási lehetőséget gyűjt össze. Csupán néhány kattintás, és az interaktív online eszköz bármely európai kulturális entitást a számára rendelkezésre álló legmegfelelőbb uniós pénzügyi támogatáshoz irányítja.
Az európai oktatás következő évtizede – a Negyedik Európai Oktatási Csúcstalálkozó online konferenciája 2021. december 9-én 9:30-17:30-ig
2021. 11. 24.
Vegyen részt az Európai Bizottság által 2021. december 9-én szervezett élőben közvetített eseményen. Az elmúlt két évben az oktatásban bekövetkezett változásokon és innovációkon felbuzdulva a csúcstalálkozó témája a jövő.
A szociális jóléti állam alkalmassá tétele a jövőre: a Bizottság új uniós magas szintű munkacsoportot indít
2021. 11. 23.
A szociális védelem és a jóléti állam jövőjével az EU-ban újonnan megalakult magas szintű munkacsoport egy hete ülésezett először. A csoport ajánlásokat fog előterjeszteni arra vonatkozóan, hogyan lehet a szociális védelmi és jóléti rendszereket a jövő számára alkalmassá tenni.
Horizon Europe Cluster 2 (Kultúra, kreativitás és befogadó társadalom) információs napok és bróker esemény 2021. december 7-8.
2021. 11. 23.
Az információs nap célja, hogy a (potenciális) jelentkezőket tájékoztassa a 2. klaszter „Kultúra, kreativitás és befogadó társadalom” témaköreiről. Az infonap bemutatja a Horizon Europe Cluster 2 2022-es munkaprogramjában javasolt kutatási témákat (Kultúra, Kreativitás és Inkluzív Társadalom) , lehetőséget adva a leendő pályázóknak, hogy többet megtudjanak az új program finanszírozási lehetőségeiről. A közölt információk kiterjednek a „Demokrácia és kormányzás”, az „Európai kulturális örökség, valamint a kulturális és kreatív iparágak”, és a „társadalmi és gazdasági átalakulások” témakörrel kapcsolatos innovatív kutatási pályázatokról.
A szennyvízből származó tápanyagok kinyerése és mezőgazdasági műtrágyaként való felhasználása - LIFE ENRICH zárókonferencia 2021. november 30-án 10-12:30-ig
2021. 11. 22.
A LIFE ENRICH zárókonferenciájára november 30-án kerül sor online, ahol bemutatják a projekt eredményeit. A LIFE ENRICH csapata bemutatott egy üzleti modellt a szennyvízből származó tápanyagok kinyerésére és mezőgazdasági műtrágyaként való felhasználására. Az eseményen a különböző országokból származó érdekelt felek (a közigazgatási szervek, az iparágak, az egyetemek, a gazdálkodók, a műtrágyagyártó cégek és a szennyvíztisztító telepek képviselői) találkoznak, hogy megvitassák a szennyvízből történő tápanyag-visszanyeréssel kapcsolatos legfontosabb kihívásokat és megoldásokat. Kiemelt téma lesz a jogalkotás is, hiszen a jelenlegi jogszabályok csak a struvit mezőgazdasági műtrágyaként való felhasználásával foglalkoznak.
A Rail-Flow Intermodal Capacity Broker (ICB) online bemutató rendezvénye 2021. december 1-én 11-12:30-ig
2021. 11. 22.
A LIFE FIT projekt része, az ICB egy semleges foglalási portál az intermodális szállításhoz Európában. December 1-jétől, amikor a kísérleti üzembe kerül, a felhasználók könnyedén kínálhatnak vagy foglalhatnak intermodális fuvarozást a platformon keresztül, számos európai útvonallal. Fuvarozó cégként mindig is intermodális szállítást akart használni, de túl magasak voltak a belépési korlátok? Üzemeltetőként vagy fuvarozóként innovatív értékesítési csatornát keres a jobb kapacitáskihasználás érdekében? Ebben az esetben a megfelelő megoldást kínáljuk Önnek!
Európai Szolidaritási Testület: több mint 138 millió EUR a fiatalok önkéntes közérdekű tevékenységeinek támogatására 2022-ben
2021. 11. 19.
A Bizottság 2022-re szóló pályázati felhívást tett közzé az Európai Szolidaritási Testület keretén belül. Az Európai Szolidaritási Testület egy uniós program, amely olyan fiataloknak szól, akik szolidaritási tevékenységekben kívánnak részt venni számos területen – a hátrányos helyzetűek megsegítésétől kezdve az egészségügyi és környezetvédelmi tevékenységekhez való hozzájáruláson át –, az EU-n belül és kívül egyaránt. Ez a pályázat azt is lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy világszerte humanitárius segítségnyújtási műveletekben vegyenek részt az uniós országokban működő szervezetek és önkéntesek, valamint az Unión kívüli emberek és közösségek közötti szolidaritás erősítése érdekében. A nemzetközi projektek ezen új ága az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Testület.
Az Energiaszegénységi Tanácsadó Központ (EPAH, Energy Poverty Advisory Hub) 2021. évi indító online rendezvénye 2021. november 22-én 9:00-től november 23-án 14:00 óráig
2021. 11. 19.
Az esemény lehetőséget nyújt az uniós, nemzeti és helyi érdekelt felek számára, hogy megvitathassák, hogyan fokozzák az energiaszegénység enyhítésére irányuló erőfeszítéseket, különösen mivel a Fit for 55 csomag megerősíti az igazságos átmenetre vonatkozó kötelezettségvállalásokat, és mivel a jelenlegi magas árkörnyezetkülönös figyelmet igényel az energiaszegény és kiszolgáltatott fogyasztók igényei szempontjából.
Energiaár-emelkedés: hogyan támogatják a H2020 projektek a kiszolgáltatott polgárokat
2021. 11. 18.
Az energiaárak emelkedése miatt Európa-szerte sok háztartás került nehéz helyzetbe. Mindez a nem hatékony energia-felhasználású és alacsony jövedelmű kiszolgáltatott fogyasztókat különösen súlyosan érinti. Egyre több háztartást fenyeget az energiaszegénység veszélye. A következőkben bemutatunk néhány fontos, a Horizon 2020 keretprogram keretében finanszírozott projektet, amelyek innovatív, hatékony és közvetlen tanácsokkal szolgálnak Európa-szerte a veszélyeztetett háztartásoknak, és támogatják a hatóságokat és a nem kormányzati szervezeteket az energiaszegénység enyhítésében.
A Fenntartható Energia Beruházási Fórum elősegíti a belga gazdaságélénkítési és rezilienciaterv végrehajtását Cél: az épületekbe és infrastruktúrába történő energetikai beruházások elősegítése
2021. 11. 18.
Az Európai Bizottság adott otthont azoknak az megbeszéléseknek , amelyek az épületekbe és infrastruktúrába történő beruházások felgyorsítását célozták Belgiumban. Az energia-hatékonysági finanszírozáshoz való jobb hozzáférés az köz- és magánszféra közötti partnerségek (PPPs, Public-Private Partnerships) kiépítése révén hozható létre. A tavaly szeptemberben, a Fenntartható Energia Beruházási Fórumok (Sustainable Energy Investment Forum) kezdeményezés keretében megrendezett esemény négy regionális tematikus műhelytalálkozóra épült, amelyek 2021 júniusában zajlottak az energiahatékonyság finanszírozásáról Belgiumban.
LIFE projektek hálózatépítő eseménye hulladék, víz és talaj körkörös gazdasága témakörökben: Az EURECAT online konferenciája 2021. november 25-én 9:00-13:30-ig
2021. 11. 18.
Ez az online esemény népszerűsíti a LIFE projektek eredményeit a hulladék és a talaj körkörös gazdaságával kapcsolatban. Ez a konferencia kitűnő alkalom lesz a kapcsolatépítésre és a tapasztalatok megosztására. Az elsősorban vállalatokat, kutatóközpontokat és kormányzati szerveket megcélzó rendezvényen az Európai Bizottság képviselői és a bemutatott 10 LIFE projekt partnerei vesznek részt.
Tippek a LIFE Clean Energy Transition pályázatok benyújtásához
2021. 11. 18.
Lassan közeleg a LIFE Tiszta Energia Átállás idei pályázatainak beadási határideje, és sok pályázó éppen a pályázatok összeállítása előtt áll, hogy azokat 2022. január 12-ig benyújthassa. Összegyűjtöttünk néhány fontos tippet a sikeres pályázatíráshoz. A LIFE-2021-CET 18 különböző témakörben benyújtható pályázatait 95%.os támogatásban részesítik. Tekintse át mind a 18 témakört ! Íme néhány fontos ellenőrzési szempont a pályázók számára, amelyeket könnyen figyelmen kívül hagyhatunk az információk összegyűjtésekor, a költségvetések kiszámításakor és a pályázatok véglegesítésekor.
Európai zöld megállapodás: a Bizottság új javaslatokat fogad el az erdőirtás megállítására, a fenntartható hulladékgazdálkodás megújítására és a talajok egészségesebbé tételére az emberek, a természet és az éghajlat érdekében
2021. 11. 18.
A Bizottság három új kezdeményezést fogadott el, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az európai zöld megállapodás valósággá váljon. A Bizottság új szabályokat javasol az uniós piac kiszolgálása céljából végzett erdőirtás visszaszorítására. Emellett olyan új szabályokra is javaslatot tesz, amelyek megkönnyítik az Unión belüli hulladékszállítást a körforgásos gazdaság előmozdítása, valamint az illegális hulladékexport és a hulladék harmadik országokba történő kivitelével kapcsolatos kihívások kezelése érdekében. A Bizottság egy új talajvédelmi stratégiát is előterjeszt annak érdekében, hogy 2050-re valamennyi európai talaj helyreálljon, reziliensebbé váljon és megfelelő védelmet élvezzen. Javaslataiban a Bizottság bemutatja azokat az eszközöket, amelyek lehetővé teszik a körforgásos gazdaságra való átállást és a természet védelmét, valamint javítják a környezetvédelmi normákat mind az Unióban, mind pedig szerte a világban.
Az Európai Szolidaritási Testület (ESC, European Solidarity Corps) 2022-es pályázatai
2021. 11. 17.
Az Európai Szolidaritási Testület lehetőséget biztosít a fiataloknak, hogy szolidaritási akciókban vegyenek részt olyan kiemelt területeken, mint a zöld átállás, a digitális átállás, a társadalmi befogadás, a kulturális örökség és az egészséges életmód. A program számos intézkedést javasol az önkéntesség különböző típusainak megvalósítására. Újdonságként az Európai Szolidaritási Testület 2022-es pályázata magában foglalja az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Testület (European Voluntary Humanitarian Aid Corps) is. A kiemelt területeken működő önkéntes csoportok (Volunteering Teams in High Priority Areas) továbbra is támogatják az egészséges életmódot és a kulturális örökség megőrzését.
Az EU több mint 1 milliárd eurót fordít a gazdaság dekarbonizálását célzó innovatív projektekre
2021. 11. 17.
Az Európai Unió az Innovációs Alap keretében több mint 1,1 milliárd eurót ruház be 7 nagyszabású innovatív projektbe. Olyan projektek kapják meg e vissza nem térítendő támogatásokat, amelyek célja áttörést hozó technológiákat elérhetővé tenni az energiaigényes iparágakban, a hidrogéniparban, a szén-dioxid-leválasztás, -hasznosítás és -tárolás terén, valamint a megújuló energiaforrások ágazatában. A projektek Belgiumban, Olaszországban, Finnországban, Franciaországban, Hollandiában, Norvégiában, Spanyolországban és Svédországban valósulnak meg.
Horizon Europe Cluster 4 információs napok 2021. november 29-december 1.
2021. 11. 15.
Az Európai Bizottság 2021. november 29-én, 30-án és december 1-jén szervezi meg a Horizon Europe Cluster 4 információs napokat. Az információs napokon bemutatják a Horizon Europe Cluster 4 (Digitális, Ipar és Űrkutatás) 2022-es munkaprogramjának témáit, és lehetőséget adnak a leendő pályázóknak, hogy többet megtudjanak az új program keretében történő finanszírozásról.
A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató, 2021: általános előrelépés tapasztalható a digitális átállás terén, de újabb uniós szintű erőfeszítésekre van szükség
2021. 11. 15.
Az Európai Bizottság közzétette a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutatókról készített elemzésének (DESI, Digital Economy and Society Index) 2021-es eredményét. A mutatók nyomon követik, hogy az uniós tagállamok milyen eredményeket értek el a digitális versenyképesség terén a humántőke, a széles sávú összekapcsoltság, a digitális technológiák vállalkozások általi alkalmazása és a digitális közszolgáltatások rendelkezése állása szempontjából. A 2021-es DESI-jelentések főként a 2020 első és második negyedévére vonatkozó adatokat ismertetik, és bizonyos fokú betekintést engednek a digitális gazdaságot és a társadalmat érintő, a Covid19-világjárvány első évében bekövetkezett legjelentősebb fejleményekbe. A világjárványnak a digitális szolgáltatások használatára és nyújtására gyakorolt hatását, valamint a járvány kitörése óta végrehajtott szakpolitikák eredményeit azonban még nem tükrözik az adatok; azok a DESI 2022-es kiadásában lesznek láthatóak.
A Bizottság közel 2 milliárd eurót fordít a Digitális Európa programból a digitális átállás előmozdítására
2021. 11. 12.
A Bizottság elfogadta a Digitális Európa program három munkaprogramját, felvázolva a célkitűzéseket és a konkrét témaköröket, amelyeknek összesen 1,98 milliárd eurós keretösszeget biztosít. A Bizottság célja, hogy évtizedünket Európa digitális évtizedévé tegye, és ebben az első három munkaprogram stratégiai beruházásainak döntő szerep jut. A Digitális Európa program célja Európa technológiai szuverenitásának megerősítése, és a polgárok, a közigazgatási szervek és a vállalkozások javát szolgáló digitális megoldások piaci bevezetése.
Az új európai Bauhaus: a fenntarthatóságnak a stílussal és a befogadással való összekapcsolását szolgáló új intézkedések és finanszírozás
2021. 11. 11.
Az új európai Bauhaus kezdeményezés koncepciója számos szakpolitikai intézkedést és finanszírozási lehetőséget foglal magába. A projekt célja az, hogy felgyorsítsa különféle gazdasági ágazatok – például az építőipar és a textilipar – átalakulását annak érdekében, hogy valamennyi polgár számára hozzáférhetővé váljanak a körforgásos gazdaság keretében, kevesebb szén-dioxid-kibocsátás mellett előállított javak.
Európai Unió Irodalmi Díjának átadó ünnepsége: 13 díjazott 13 országból
2021. 11. 11.
Az Európai Unió Irodalmi Díjának 2021-es átadó ünnepsége az EU irodalmi gazdagságának ünnepe volt. 2021. november 9-én az EUPL (European Union Prize for Literature) 2021 díjátadó ünnepségén 13 írót tüntettek ki. Az Európai Unió Irodalmi Díj konzorciuma az Európai Bizottsággal közösen szervezte meg az EUPL 2021-es díjátadó ünnepségét. Az ünnepségre a brüsszeli Flageyben került sor, és online közvetítették. A rendezvény szervezői úgy döntöttek, hogy a COVID-19 miatt a helyi közegészségügyi intézkedések tiszteletben tartásával megnyitják a rendezvényt a nagyközönség előtt.
LIFE EUROKITE webinárium a vadon élő állatok mérgezéséről Európában 2021. november 11-én 9:00-16:30-ig
2021. 11. 10.
November 11-én a LIFE EUROKITE csapata online workshopot tart a vadon élő állatok mérgezéséről Európa-szerte.
Ez az online műhely számos európai ország legfrissebb információit mutatja be a vadon élő állatok mérgezésével kapcsolatban. A LIFE projektek előadói megvizsgálják a mérgezés elleni küzdelem terén elért eredményeket és azt, hogy hol vannak még hiányosságok. A végső cél az, hogy 2022 elején bevezessék az „Állatmérgezés elleni európai napot” az Európai Parlamentben.
LIFE az új európai Bauhausban konferencia 2021. november 15-17-én
2021. 11. 10.
A 2021. november 15-17-én megrendezésre kerülő háromnapos hibrid konferencián a stílus találkozik a fenntarthatósággal. A LIFE az új európai Bauhaus projektben mindenki számára elérhető: regisztráljon helyszíni részvételre, vagy kövesse online. Csatlakozzon a közösségi hálózatépítéshez és a partnerkereséshez, hogy találkozzon a változást előidézőkkel, akik már egy gyönyörű, fenntartható és befogadó világért dolgoznak.
Az Európai Innovációs Tanács csúcstalálkozója 2021. november 24-én 13:30- november 25-én 17:30-ig
2021. 11. 09.
Az Európai Innovációs Tanács első csúcstalálkozóját 2021. november 24–25-én tartja Brüsszelben és online. Ez az esemény egyedülálló lehetőséget kínál az európai induló vállalkozások és innovátorok, különösen a kkv-k, kutatók, vállalatok, valamint potenciális befektetők és kockázatitőke-befektetők számára a kapcsolatteremtésre és a hálózatépítésre .
COP26: Az Európai Bizottság 1 milliárd eurót ajánl fel a világ erdőinek védelmére
2021. 11. 09.
Az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye Feleinek 26. Konferenciáján (COP26) Glasgow-ban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az Európai Unió 1 milliárd euróval járul hozzá a globális erdőfinanszírozási kötelezettségvállaláshoz. Ez az uniós költségvetésben elkülönített ötéves támogatási csomag világszerte segíteni fogja a partnerországokat az erdők védelmében, helyreállításában és fenntartható kezelésében, valamint a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek megvalósításában.
A Bizottság megerősíti a vezeték nélküli eszközök és termékek kiberbiztonságát
2021. 11. 02.
A Bizottság új intézkedéseket jelentett be az európai piacon forgalmazott vezeték nélküli eszközök kiberbiztonságának javítása érdekében. A mobiltelefonok, az okosórák, az aktivitásmérők és a vezeték nélküli játékok egyre nagyobb szerepet játszanak mindennapi életünkben, ezért a kiberfenyegetések egyre nagyobb kockázatot jelentenek minden fogyasztó számára. A rádióberendezésekről szóló irányelvhez kapcsolódó, felhatalmazáson alapuló jogi aktus célja annak garantálása, hogy az uniós piacon értékesített valamennyi vezeték nélküli eszköz biztonságos legyen. A jogszabály új jogi követelményeket állapít meg a kiberbiztonsági biztosítékokra vonatkozóan, amelyeket a gyártóknak figyelembe kell venniük az érintett termékek tervezése és előállítása során. Emellett védi a polgárok magánéletét és személyes adatait, csökkenti a pénzügyi csalások kockázatát, valamint biztosítja a kommunikációs hálózatok ellenálló képességét.
Klímacsúcs Glasgow-ban: az EU arra buzdítja partnereit, hogy terveiket váltsák cselekvésre, és hajtsák végre a Párizsi Megállapodást
2021. 10. 29.
Az Európai Bizottság november 1. és 12. között részt vesz az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáján (COP26), amelyre az Egyesült Királyságban, Glasgow-ban kerül sor. November 1-jén és 2-án Ursula von der Leyen elnök képviseli majd a Bizottságot a COP26 hivatalos nyitórendezvényén, a világ vezetőinek csúcstalálkozóján. Az uniós tárgyalócsoportot Frans Timmermans ügyvezető alelnök vezeti majd. Szintén részt vesz a klímacsúcson Kadri Simson biztos, és az EU több mint 150 kísérőrendezvénynek ad otthont az uniós pavilonban.
Sejt- és génterápia: az első EIC-ERC workshop - felvételek és előadások már elérhetőek
2021. 10. 28.
Az Európai Innovációs Tanács (EIC European Innovation Council) és az Európai Kutatási Tanács (ERC European Research Council) 2021. június 29-én tartotta első közös workshopját a gén- és sejtterápiáról. Az eseményről készült videók és prezentációk már letölthetők.
A workshopon részt vettek a gén- és sejtterápia területén tevékenykedő ERC ösztöndíjasok, az EIC gén- és terápiás projektek képviselői, valamint az EIC igazgatótanácsának és az ERC Tudományos Tanácsának tagjai. ( Napirend ).
A sejt- és génterápia dinamikus kutatási terület, amely az alaptudománytól a klinikai alkalmazásokig terjed, valamint az orvostudomány ígéretes területe. Ezért az EIC és az ERC ezt választotta az első közös workshop témájának.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új lendületet ad az európai kulturális és kreatív ágazatok fenntartható helyreállításának és növekedésének
2021. 10. 28.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) bejelentette, hogy tudományos és innovációs társulás formájában új innovációs partnerséget indít az európai kulturális és kreatív ágazatok és iparágak versenyképességének és növekedésének támogatása céljából. Az új partnerség elő kívánja segíteni ezen ágazatok gyorsabb talpraállását, illetve az építészetben, a kulturális örökségben, a formatervezésben, a divatban, a filmben, a zenében, a kiadói és előadó-művészeti tevékenységben, illetve a videojátékokban rejlő kiaknázatlan gazdasági lehetőségek kibontakoztatását.
Az energiaunió helyzete 2021-ig: A megújuló energiaforrások lekörözték a fosszilis tüzelőanyagokat az EU fő energiaforrásaként
2021. 10. 27.
A Bizottság elfogadta az energiaunió helyzetéről szóló 2021. évi jelentését, amelyben számba veszi a tiszta energiára való átállás terén az EU által elért eredményeket – közel két évvel az európai zöld megállapodás elindítása után. Bár számos biztató tendencia létezik, nagyobb erőfeszítésekre lesz szükség azon cél eléréséhez, hogy 2030-ra a nettó kibocsátás legalább 55%-kal csökkenjen, 2050-ra pedig megvalósuljon a klímasemlegesség, és a jövő évben gondosan elemezni kell az adatokat a Covid utáni hosszabb távú tendenciák feltérképezéséhez.
Az idei Női Innovátorok Európai Uniós Díj döntősei
2021. 10. 25.
Az Európában dolgozó női vállalkozók közül a 21 legtehetségesebb és leginspirálóbb női vállalkozó szerepel az Női Innovátorok Európai Uniós Díja 2021 szűkített listáján. A díj az innovatív vállalatokat vezető női vállalkozók kiemelkedő teljesítményeit ünnepli. Tizenhét jelölt verseng három, egyenként 100 000 eurós díjért a Női Innovátorok kategóriában. További három jelölt verseng a Feltörekvő Innovator címért, amely a 30 év alatti kiváló női vállalkozókat ismeri el, és 50 000 eurós díjjal jár.
Horizon Europe 1. klaszter – Egészség – Információs online információs esemény: 2021. október 28-29. 9:30-17:00-ig
2021. 10. 21.
Az információs nap célja, hogy tájékoztassa a (potenciális) pályázókat az 1. klaszter 2022 -es „Egészségügyi” munkaprogramjában szereplő témákról
A Horizont Europe 2. pillére alatt az 1. klaszter az egészségügyre összpontosít, és a stratégiai tervnek megfelelő hat pont elérését célozza:
- Egészséges maradni a gyorsan változó társadalomban
- Egészségfejlesztő környezetben élni és dolgozni
- A betegségek kezelése és a betegségek terheinek csökkentése
- Az innovatív, fenntartható és magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés biztosítása
- Az új eszközök, technológiák és digitális megoldások teljes potenciáljának kiaknázása az egészséges társadalom érdekében
- Innovatív, fenntartható és globálisan versenyképes, egészséggel kapcsolatos iparág fenntartása
Horizon Europe 6. klaszter - Élelmiszer, biogazdaság, természeti erőforrások, mezőgazdaság és környezetvédelem – Információs online információs esemény: 2021. október 25-27. 9:30-17:00-ig
2021. 10. 21.
Az információs napok elsődleges célja, hogy bemutassa a Horizon Europe 6. klaszter 2022-es 77 pályázatának témáit, és ösztönözze a részvételt, különös tekintettel a következőkre:
- A 6. klaszter népszerűsítése a felsőoktatás keretében és a felsőoktatási klaszter 2022-es munkaprogramjával kapcsolatos információk terjesztése az érdekeltek számára.
- Tudatosítani a felsőoktatási pályázatok előkészítésének és az értékelési folyamatnak a legfontosabb szempontjait.
- Adjon betekintést a „Talaj egészsége és élelmezése” HE misszióba.
- Emelje ki a felsőoktatási horizontális újdonságokat és a pályázatok előkészítésének legfontosabb siker tényezőit.
- Hálózati és társkereső lehetőségeket kínál a leendő pályázóknak, hogy támogassák a pályázatok konzorciumának kiépítését egy dedikált ügynöki napon.
Az európai bölények visszatértek a Dél-Kárpátok területére: a LIFE RE-Bison projekt
2021. 10. 20.
Az európai bölényeket, amelyek egész Európában elterjedtek, a 20. század elején a túlvadászat és az élőhelyek elvesztése pusztította. Ezenkívül a fajok általában kis területekre korlátozódnak, ahol az egyedek koncentrációja a rendelkezésre álló élelmiszerforrásokhoz képest magas. Elszigeteltségük további következményei a csekély genetikai sokféleség és a betegségekre való fogékonyság. A Rewilding Europe, a WWF Romania és a LIFE RE-Bison projektek tevékenységének köszönhetően ma azonban több mint 100 egyed, köztük 40 vadon élő borjú, él szabadon a Țarcu-hegységben. Ez Románia legnagyobb bölénypopulációja.
Európai Digitális Hitelesítő Adatok a Tanuláshoz (European Digital Credentials for Learning) Online esemény: 2021. október 25. 11-12:30-ig
2021. 10. 20.
Az Európai Bizottság kifejlesztette az új európai digitális hitelesítő adatokat a tanuláshoz. Az európai digitális tanúsítványok címzettjei automatikusan ellenőrizhetik az olyan információkat, mint az odaítélő szerv személyazonossága vagy a képesítés minőségbiztosítása. Az európai digitális hitelesítő adatok a tanuláshoz az egész EU-ban hiteles és az azonos információkat tartalmazó papír alapú hitelesítő adatokkal egyenértékű.
2022 - az ifjúság európai éve
2021. 10. 19.
Ursula von der Leyen elnöknek az Unió helyzetéről szóló 2021. évi beszédében tett bejelentése nyomán a Bizottság hivatalos javaslatot fogadott el arról, hogy 2022-t nyilvánítsák az ifjúság európai évévé. Európa számára fontos, hogy a fiatalok jövőképpel rendelkezzenek, illetve kellő szerepvállalásra és részvételre törekedjenek, hiszen csak így tudunk jobb, környezetbarátabb, befogadóbb és digitálisabb jövőt teremteni. Ezzel a javaslattal Európa arra törekszik, hogy a jövőre nézve több és jobb lehetőséget biztosítson a fiataloknak. A Bizottság továbbá közzéteszi legfrissebb uniós ifjúsági jelentését, amely áttekintést nyújt az európai fiatalok helyzetéről az oktatás, a képzés, a tanulás, a foglalkoztatás, valamint a polgári és politikai szerepvállalás terén.
CLIMAFORCEELIFE online konferencia: 2021. október 26. 9:00-17:00
2021. 10. 19.
A Klímabarát erdőkezelés Közép- és Kelet-Európában (Climate-Smart Forest Management for Central and Eastern Europe – CLIMAFORCEELIFE) egy transznacionális projekt, amelynek célja az éghajlat-intelligens erdőgazdálkodás Közép- és Kelet-Európában, és online konferenciáját 2021. október 26-án tartja.
A projekt nyitórendezvénye az éghajlatváltozás erdőkre gyakorolt hatását vizsgálja. Ez a Duna -régióra vonatkozó uniós stratégia 10. éves fórumának része .
A konferencia három fő témaköre:
- 1. blokk: Az éghajlatváltozás hatása az erdőkre adatok és kutatások alapján
- 2. blokk: Stratégia és politika: uniós, nemzeti, üzleti és projekt szinten
- 3. blokk: A bevált gyakorlatok bemutatása a kelet -közép -európai régióban
Négy HORIZON EUROPE pályázat beadási határideje 2021. október 20-ra módosult
2021. 10. 19.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az alábbi négy HORIZON EUROPE pályázat határidejét 2021. október 20-ra módosították:
- HORIZON-CL5-2021-D3-01-01 Egy közös európai energetikai adattárhely alapjainak lefektetése
- HORIZON-CL5-2021-D3-01-02 Hálózat létrehozására alkalmas, több szállítós, több terminálból álló HVDC valós idejű demonstrátorának bemutatását lehetővé tevő alapok lefektetése: koordinációs intézkedés
- HORIZON-CL5-2021-D3-01-03 Átjárhatóságot biztosító közösség az energiaátmenet terén
- HORIZON-CL5-2021-D3-01-04 Tiszta energiaátmenet
LIFE az Európai Városi Reziliencia Fórumon (EURESFO) 2021. október 19–20-án
2021. 10. 18.
Az Európai Városi Reziliencia Fórum (EURESFO) október 19–20-án kerül megrendezésre hibrid eseményként. A CINEA és a LIFE részt vesz a kétnapos összejövetelen.
A regisztráció 2021. október 18 -án, 17:00 órakor zárul.
Téma, időpont és helyszín:
- Rugalmasság | Klímaváltozás
- 2021. október 19. 08:30 - 2021. október 20. 17.30-ig
- Malmö, Nordenskiöldsgatan 24, 211 19 Svédország
European Civil Facility: a harmadik pályázat október 15 -én nyílik meg
2021. 10. 14.
Az EUCF - European City Facility - Városokkal a városokért – helyi fenntartható energetikai beruházások támogatása címmel az egész Európai Uniót átölelő program indult, amely települések energetikai projektfejlesztéseit támogatja. Az European Civil Facility (EUCF) 60 000 eurós gyors és egyszerűsített pénzügyi támogatással segíti az önkormányzatokat a helyi fenntartható energiaprojekteket megvalósító beruházási koncepciók kidolgozásában. Több mint 12 millió EUR összegű finanszírozás áll rendelkezésre regionális pályázatokon keresztül, amelyek több mint 200 önkormányzat támogatását teszik lehetővé a következő két évben.
NextGenerationEU: az Európai Bizottság sikeresen kibocsátotta az első zöldkötvényt a fenntartható helyreállítás finanszírozása érdekében
2021. 10. 14.
Az Európai Bizottság az első NextGenerationEU zöldkötvény kibocsátásával 12 milliárd eurót vont be, amelyből EU-szerte kizárólag zöld és fenntartható beruházások finanszírozhatók. A Bizottság a világ eddigi legnagyobb zöldkötvény-kibocsátását hajtotta végre. A NextGenerationEU zöldkötvények révén az EU messze a világ legnagyobb zöldkötvény-kibocsátójává válik, jelentős lendületet ad a fenntartható pénzügyi piacok fejlődésének, és finanszírozza a világjárványt követő zöldebb uniós helyreállítást. A mai kibocsátás a jelentős túljegyzéssel és a kiváló árazási feltételekkel ígéretes kezdetét jelenti a NextGenerationEU zöldkötvény-programnak, amelynek volumene 2026-ig akár a 250 milliárd eurót is elérheti.
Erdők: Hogyan segít a LIFE megvédeni bolygónk tüdejét?
2021. 10. 14.
Az éghajlatváltozás negatívan befolyásolhatja az erdők növekedését, termelékenységét és vitalitását. Az erdők boldogulásának elősegítése azonban csökkentheti a szélsőséges időjárási eseményeket, például az erdőtüzeket és az aszályokat, és csökkentheti a kibocsátásokat. Az EU idén júliusban közzétette a 2030-ra szóló uniós erdészeti stratégiáját az Európai Zöld Ügy egyik kiemelt kezdeményezéseként. A terv elősegíti az EU biodiverzitás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó célkitűzések elérését.
EPALE online Közösségi Konferencia a felnőttképzésről: 2021. október 12-13-án
2021. 10. 12.
2021. október 12-13-án tartja az EPALE az éves nemzetközi Közösségi Konferenciáját, amely az egész felnőttképzési közösségnek szól Európa szerte. A konferencia teljesen online környezetben kerül megrendezésre, amely lehetőséget teremt arra, hogy az érdeklődők széles köre minden érintett szektorból bekapcsolódhasson a programba.
A Bizottság 60 000 vasúti utazási igazolványt oszt ki az európai fiatalok körében
2021. 10. 12.
A Bizottság a DiscoverEU kezdeményezés keretében 60 000 18 és 20 év közötti európai számára biztosít ingyenes vasúti utazási igazolványt. Jelentkezni holnap, azaz október 12-én déltől október 26-án délig lehet. Az utazási igazolványok 2022-ben használhatók fel, amely egyben az ifjúság európai éve is. Az aktuális pályázati fordulóra a 2001. július 1-je és 2003. december 31. között született európai fiatalok jelentkezhetnek. Kivételesen a 19 és 20 évesek is pályázhatnak, miután az ő fordulóikat a Covid19-világjárvány miatt elhalasztották.
95 millió eurót biztosít a LIFE pályázati program a tiszta energia-felhasználásra való átállásra
2021. 10. 07.
A pályázatok főbb témái a következők:
- helyi, regionális és nemzeti szinten kiépíteni a tiszta energiára való áttérés politikai keretét;
- felgyorsítani a tiszta energiára való átállás piacát a technológia, a digitalizáció, az új szolgáltatások és üzleti modellek bevezetésével, valamint a kapcsolódó szakmai készségek fejlesztésével;
- magánfinanszírozást vonzani a fenntartható energiabefektetésekhez, és támogatni a helyi és regionális tiszta energiával kapcsolatos beruházási projektek fejlesztését;
- bevonni a polgárokat a tiszta energiára való átállás folyamatába.
A GrassLIFE elnyerte a BalticBest 2021 marketing- és reklámdíját
2021. 10. 06.
A GrassLIFE "A természet nem mondott le semmit!" kampány több díjat is elnyert a BalticBest 2021 marketing és reklám versenyen. A LIFE projekt bronzdíjat vehetett át az „általános marketing a járvány idején” kategóriában, és ezüstöt a „reklám/márkaépítés integrált reklám” kategóriában. A 'Természet nem mondott le semmit!' kampányt 2020 nyarának elején, a koronavírus -járvány csúcspontján indították el. Ahogy az egész világon történt, a legtöbb eseményt törölték, de a természet semmit sem halasztott el. A kampány számos fajt mutatott be, amelyek saját rendezvényeiket tartották a szabadban. A lakosságot meghívták, hogy vegyen részt ezeken a rendezvényeken Lettország természetes rétjein.
Pedagógusok világnapja: A Bizottság új eszközzel segíti az általános és középiskolai tanárokat a digitális technológiák alkalmazásában
2021. 10. 06.
A pedagógusok világnapja alkalmából a Bizottság új online eszközt bocsát a tanárok rendelkezésére, amely segít nekik értékelni, hogyan használják a digitális technológiákat a tanítás során. A „SELFIEforTEACHERS” eszköz kérdéssora alapján az oktatók felmérhetik digitális készségeiket, és azonosíthatják, mely területeken van szükségük további képzésre és segítségre. Marija Gabriel, az innovációért, a kutatásért, a kultúráért, az oktatásért és az ifjúságért felelős biztos, valamint Simona Kustec, Szlovénia oktatási, tudományügyi és sportminisztere Ljubljanában hivatalosan is útjára indította az eszközt.
Regisztráljon most, hogy részt vegyen a #EURégióHéten
2021. 10. 04.
Regisztráljon most, hogy részt vegyen a 2021. október 11-14-ig megrendezésre kerülő #EURégióHéten
Az EURegionsWeek az „Együtt a helyreállításért” idei témái:
- Kohézió : a vészhelyzettől a rugalmasságig
- Zöld átmenet : a fenntartható és zöld fellendülés érdekében
- Digitális átmenet
- A polgárok elkötelezettsége a befogadó, részvételi és tisztességes helyreállítás érdekében.
Hogyan alkalmazkodnak a borászok a melegebb éghajlathoz?
2021. 10. 04.
Európában található a világ egyik legfontosabb borvidéke. A bortermelés jelenleg az egész kontinensre kiterjed, ezért bemutatunk öt LIFE -projektet, amelyek arról szólnak, hogy az ágazat hogyan legyen fenntartható és az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó.
Európa jövője, a jövő Európája: Európai Ifjúsági Rendezvény (EYE2021)
2021. 10. 04.
2021. október 8–9-ére három-négyezer fiatalt vár Strasbourgba a Parlament. Idén a környezetvédelem, a koronaválság utáni helyreállítás, az emberi jogok és a demokrácia helyzete, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek kérdése áll majd a középpontban. A fiatalok javaslatait napirendjére tűzi majd az Európa jövőjéről szóló konferencia. A rendezvényt nagy részben fiatalok szervezték, fiataloknak.
Webinar: Biogazdaság a talaj regenerálásáért
2021. 09. 30.
Webinárium: Biogazdaság a talaj regenerálásáért: 2021. október 1 -én, pénteken 10-12: 30 -ig
A talaj olyan nem megújuló erőforrás, amely alapvető fontosságú az éghajlatváltozás mérséklésében. Az európai talajok 60-70% -a azonban nem egészséges, a föld 25% -a pedig a Földközi-tenger elsivatagosodása miatt veszélyeztetett. A webkonferencia feltárja a körkörös biogazdaság szerepét, mint kulcsfontosságú eszközt a talaj regenerálásában, a gazdaság szén -dioxid -mentesítésében és a helyben termelt hulladék újrahasznosításában.
A Bizottság uniós küldetéseket indít fontos kihívások kezelésére
2021. 09. 30.
A Bizottság öt új uniós küldetést indított útjára, amelyek az együttműködés új és innovatív formáját képviselik, céljuk pedig Európában és azon kívül egyaránt javítani az emberek életminőségét. Az uniós küldetések célja az egészségügy, az éghajlat-politika és a környezetvédelem terén jelentkező fontos kihívások kezelése, valamint ambiciózus és inspiráló célok elérése ezeken a területeken.
Európai egészségügyi unió: úton az uniós gyógyszerészeti jogszabályok reformja felé
2021. 09. 29.
A gyógyszeripari ágazat időtálló és válságbiztos szabályozási keretének létrehozására irányuló munkája részeként a Bizottság nyilvános konzultációt tett közzé az uniós gyógyszerészeti jogszabályok felülvizsgálatáról. Ez a legújabb lépés a 2020 novemberében elfogadott európai gyógyszerstratégiában bejelentett ambiciózus reform megvalósítása terén.
Circwaste webinárium: A körkörös gazdaság fellendítése
2021. 09. 29.
A Circwaste egy integrált projekt, amely az anyagáramok hatékony felhasználását, a hulladékmegelőzést, valamint az új hulladék- és erőforrás -kezelési koncepciókat támogatja. A projekt segít megvalósítani Finnország nemzeti hulladékgazdálkodási tervét, és elvezeti az országot a körforgásos gazdaság felé.
A Circwaste projekt webes szemináriumot szervez mindenki számára szeptember 29. és 30. között a körforgásos gazdaság fejlődéséről Finnországból és a világ minden tájáról.
Az európai sporthét
2021. 09. 28.
Az Európai Sporthét idén 2021. szeptember 23. és 30. között kerül megrendezésre, így már hetedik alkalommal mozdulhatunk meg együtt a programsorozat keretében.
Az Európai Sporthét az Európai Bizottság kezdeményezése, amellyel az egész kontinensen népszerűsíteni kívánja a sportot és a testmozgást. Az egész Európára kiterjedő kampány fő célja, hogy egy héten keresztül minél többet mozogjunk és ennek hatására az év további részében is minél aktívabb életet éljünk.
Egészséges életmód: a Bizottság európai szintű kampányt indít
2021. 09. 28.
A Bizottság elindította a HealthyLifestyle4All elnevezésű kampányát, mely korosztályoktól és társadalmi csoportoktól függetlenül a lehető legszélesebb körben hivatott az egészséges életmódot népszerűsíteni azzal a céllal, hogy javítsa az európai polgárok egészségét és jóllétét. A sportot és az aktív életmódot, valamint az egészség-, élelmiszer- és egyéb szakpolitikákat összekapcsoló, két éven át futó kampány a civil társadalom, a nem kormányzati szervezetek, a tagállami, helyi és regionális hatóságok, valamint a nemzetközi szervezetek részvételével zajlik. A kampányban részt vevők célja, hogy különböző tevékenységeik révén az európaiakat aktívabb és egészségtudatosabb életmódra bírják.
A Bizottság elindítja az új Erasmus+ alkalmazást, amelynek része lesz egy európai diákigazolvány is
2021. 09. 27.
A Bizottság útjára indította az új Erasmus+ alkalmazást, amellyel újabb mérföldkőhöz érkezett az Erasmus+ program digitalizálása. Az új alkalmazás az összes uniós nyelven elérhető, és minden diák számára digitális európai diákigazolványt biztosít, amely az Európai Unió egész területén érvényes lesz. A jövő a digitalizációra épül, és ennek az új alkalmazásnak köszönhetően a diákok az élet még több területén tudják magukat papíralapú dokumentum nélkül igazolni.
Állami támogatás: A Bizottság jóváhagyja Magyarország 2022–2027 közötti időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét
2021. 09. 17.
Az Európai Bizottság az uniós állami támogatási szabályok alapján jóváhagyta Magyarország 2022. január 1.–2027. december 31. közötti időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét. A magyar regionális támogatási térkép azon első térképek közé tartozik, amelyeket a Bizottság a regionális támogatásokról szóló felülvizsgált iránymutatás (RTI) keretében jóváhagyott.
Az Unió helyzete: A Bizottság javaslatot tesz a digitális évtizedhez vezető útra az EU digitális átalakulásának 2030-ig történő megvalósítása érdekében
2021. 09. 16.
A Bizottság javaslatot tett a digitális évtizedhez vezető útra, amely konkrét tervet tartalmaz társadalmunk és gazdaságunk digitális átalakulásának 2030-ig történő megvalósítására. A digitális évtizedhez vezető útra irányuló javaslat konkrét megvalósítási mechanizmusba ülteti át az EU 2030-ra vonatkozó digitális törekvéseit. A tagállamokkal való éves együttműködési mechanizmuson alapuló irányítási keretet hoz létre a digitális készségek, a digitális infrastruktúrák, valamint a vállalkozások és a közszolgáltatások digitalizációja területén a digitális évtized 2030-ra kitűzött céljainak uniós szintű elérése érdekében. Célja továbbá, hogy a Bizottság és a tagállamok bevonásával nagyszabású digitális projekteket azonosítson és hajtson végre.
A 2021. évi stratégiai előrejelzési jelentés: az EU hosszú távú cselekvési képességének és mozgásszabadságának fokozása
2021. 09. 09.
A Bizottság elfogadta „Az EU cselekvési képessége és mozgásszabadsága” című, második éves stratégiai előrejelzési jelentését. Ez a közlemény egy előretekintő, multidiszciplináris perspektívát mutat be az Unió nyitott stratégiai autonómiája vonatkozásában egy olyan világrendben, amely egyre inkább több pólusú és vitatott. A Bizottság négy fő globális trendet azonosított, amelyek hatással bírnak az EU cselekvési képességére és mozgásszabadságára:
- éghajlatváltozás és más környezeti kihívások;
- hiperkonnektivitás és technológiai átalakulás;
- a demokráciát és az értékeket fenyegető nyomás;
- valamint a világrend és a demográfia változásai.
Next Generation EU: Az Európai Bizottság 250 milliárd euró értékű zöldkötvény kibocsátására készül a Next Generation EU keretében
2021. 09. 08.
Az Európai Bizottság független szakértők által értékelt zöldkötvény-kibocsátási keretet fogadott el, és ezzel fontos lépést tesz 250 milliárd euró értékű zöldkötvény tervezett kibocsátása felé, mely a Next Generation EU teljes értékpapír-kibocsátásának 30%-át teszi ki. A kibocsátási keret garantálja a befektetőknek, hogy a kötvényekből befolyt összegek környezetkímélő, illetve a zöld átállást segítő projektek céljait szolgálják majd. A Bizottság jelentést fog tenni a projektek környezeti hatásáról.
Indul a fiatal fordítók uniós versenye
2021. 09. 07.
A középiskolák valamennyi uniós országban megkezdhetik a Juvenes Translatoresre, az Európai Bizottság éves fordítási versenyére való jelentkezést. Az EU-országok középiskolái szeptember 2-án 12 órától kezdhetik meg az online regisztrációt, lehetőséget adva diákjaiknak arra, hogy összemérjék tudásukat európai kortársaikkal. Idén a tizenévesek által fordítandó szövegek témája a következő: „Teljes gőzzel előre – a zöldebb jövő felé”.
LIFE 2021-es pályázati felhívások– Kérdések és válaszok információs nap
2021. 09. 06.
Időpont: 2021. szeptember 8-9.
Háttér: 2021. július 13-án közzétette az idei LIFE pályázati felhívásokat az Európai Bizottság Klíma-, Infrastruktúra- és Környezetügyi Végrehajtó Ügynöksége. Az új LIFE program néhány változást is hoz az eddigiekhez képest. Az egyik újdonság, hogy négy alprogramra bővült: a Körforgásos gazdaság és életminőség, a Természet és biológiai sokféleség, valamint az Éghajlatváltozás mérséklése és alkalmazkodás alprogramok mellett megjelent a Tiszta energiára való átállás alprogram is.
A LIFE program prioritásai a 2021 – 2024-ig tartó négy éves időszakban
2021. 08. 31.
A 2021–2024 közötti időszak kiemelt témái a LIFE négy új alprogramjába tartoznak :
- a természet és a biológiai sokféleség,
- a körforgásos gazdaság és az életminőség,
- az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás,
- valamint a tiszta energiára való átállás.
DigiCirc: a körforgásos gazdaság elérése digitalizálással
2021. 07. 09.
Az INNOSUP által finanszírozott DigiCirc projekt segíti a kkv-kat a digitális technológia kiaknázásában, hogy innovatív körforgásos termékeket, szolgáltatásokat és üzleti modelleket hozzanak létre, és megvalósítsák az EU körforgásos gazdaságát. A DigiCirc célja, hogy kihasználja az új digitális technológiákban rejlő lehetőségeket a körforgásos gazdaságra való áttérés fellendítése érdekében. Három tematikus területre összpontosít: a körforgásos városokra, a kék gazdaságra és a biogazdaságra.
2021. nyári gazdasági előrejelzés: Az újranyitás a helyreállítás motorja
2021. 07. 08.
Az Európai Bizottság által közzétett gazdasági előrejelzés szerint az európai gazdaságban a vártnál valamivel gyorsabb fellendülés következik be, mivel 2021 első negyedévében a gazdasági tevékenység meghaladta a várakozásokat, és a javuló egészségügyi helyzetnek köszönhetően a második negyedévben felgyorsult a világjárvány megfékezését célzó korlátozások feloldása.
A Kreatív Európa program 2021–2027
2021. 07. 07.
A kulturális és kreatív ágazatokat támogató Kreatív Európa uniós program bemutatása és az eddig megjelent 21 pályázata az alábbi három témakörben: kultúra, média és szektorközi ágazat.
A műanyaghulladék mennyisége és újrahasznosítása az EU-ban (infografika)
2021. 07. 06.
Európában a műanyaghulladék közel egyharmadát hasznosítjuk újra. Infografikánkon összefoglaltuk a legfontosabb tényeket és adatokat a folyamattal kapcsolatban.
Eurobarométer felmérés: Az európaiak megítélése szerint az éghajlatváltozás bolygónk legsúlyosabb problémája
2021. 07. 05.
A közzétett Eurobarométer felmérés alapján az európai polgárok az éghajlatváltozást tekintik a legsúlyosabb problémának, amellyel szembe kell néznünk. A megkérdezettek közül 10-ből több mint kilencen (93%) súlyos, és csaknem nyolcan (78%) nagyon súlyos problémának tartják az éghajlatváltozást. Arra a kérdésre, hogy mi a bolygónk jövőjét érintő legsúlyosabb probléma, a felmérésben részt vevők több mint negyede (29%) válaszként vagy a klímaváltozást (18%), a természet állapotának romlását (7%), vagy a szennyezés okozta egészségügyi problémákat (4%) jelölte meg.
A Bizottság összehangolt intézkedéseket javasol a kulturális és kreatív ágazatok biztonságos újraindítására
2021. 06. 30.
A Bizottság új uniós iránymutatást tett közzé a kulturális és kreatív ágazatok tevékenységeinek EU-szerte történő biztonságos újraindítása érdekében. A járványügyi helyzet javulása és az oltási kampányok felgyorsulása idején a tagállamok fokozatosan újra megnyitják a kulturális helyszíneket és tevékenységeket. A közzétett iránymutatás célja, hogy összehangolt megközelítést biztosítson, amely egyúttal az egyedi nemzeti, regionális és helyi körülményeket is figyelembe veszi. Várhatóan iránymutatással szolgál majd az uniós országokban a biztonságos újranyitásra, valamint a fenntartható helyreállításra irányuló intézkedések és protokollok megtervezéséhez és végrehajtásához a kulturális és kreatív ágazatok területén.
„Az egészséges gyógyulásért” hackathon: Az EU intelligens egészségügyi kihívásainak közös megoldása
2021. 06. 25.
A 2021. június 18-20-ig tartó 48 órás hacker maraton innovatív módszernek bizonyult arra, hogy megoldásokat találjanak napjaink legsürgetőbb intelligens egészségügyi és digitalizációs kihívásaira. Több mint 500 résztvevő jelentkezett egész Európából. A TOP32 csapatot választották ki, hogy versenyezzenek egymással. A COSME program által finanszírozott kezdeményezést először az EU Ipari Napjain jelentették be. Célja, hogy fórumként szolgáljon annak megvitatására, hogy az ipari átalakulás és a COVID utáni helyreállítás hogyan tette lehetővé a gazdasági és társadalmi modellek újragondolását innovatív megoldások révén.
Az Európai Kutatási és Innovációs Napok: ma és holnap, hogy együtt alakítsuk a kutatás és az innováció jövőjét
2021. 06. 23.
Ma kezdődik az Európai Kutatási és Innovációs Napok, Európa éves csúcstalálkozója a kutatás és az innováció jövőjéről. A kétnapos online esemény, június 24-ig tart, és több mint 60 élő beszélgetést, több mint 200 előadót foglal magába, és mintegy 20.000 résztvevő politikai döntéshozót, kutatót, vállalkozót és állampolgárt kapcsol össze. Az esemény interaktív platformot kínál az Európai Kutatási Térség, valamint az európai kutatási és innovációs politika megerősítését szolgáló következő lépések együttes megtervezéséhez, amelyek a koronavírus-járvány, valamint a zöld és digitális átmenetek kiépítését eredményezik. Az idei esemény egyúttal a Horizon Europe, az új uniós kutatási és innovációs program (2021-2027) elindítása is.
Megjelent az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) új tájékoztató kiadványa
2021. 06. 22.
Megjelent az EACEA új brosúrája, amely tartalmaz mindent, amit az EACEA ügynökségről tudni kell. A frissített brosúra közli az EACEA programjait a 2021–2027 időszakra, és bemutatja az ügynökség szerteágazó tevékenységét.
A Bizottság 14,7 milliárd eurót fordít a Horizon Europe programon keresztül az egészségesebb, környezetbarátabb és digitálisabb Európa megteremtésébe
2021. 06. 21.
A Bizottság elfogadta a Horizon Europe 2021–2022-es időszakra szóló fő munkaprogramját, amely felvázolja az összesen 14,7 milliárd eurós keretösszeggel gazdálkodó program célkitűzéseit és konkrét témaköreit. A program révén megvalósuló beruházások elősegítik a zöld és digitális átállás felgyorsítását, illetve hozzájárulnak a koronavírus-világjárvány utáni fenntartható helyreállításhoz és az EU jövőbeli válságokkal szembeni rezilienciájához. Ösztöndíjak, képzések és csereprogramok formájában támogatják az európai kutatókat, továbbá összekapcsoltabb és hatékonyabb európai innovációs ökoszisztémákat, illetve világszínvonalú kutatási infrastruktúrákat hoznak létre. Európa és a világ minden tájáról lehet pályázni a programban való részvételre, amelynek célja elősegíteni az Európai Kutatási Térség megerősítését.
Hogyan készítsünk sikeres innovációs közbeszerzési javaslatot a Horizont Európa számára? Webinárium: 2021. június 22. 14:00-16:00
2021. 06. 16.
Az Európai Bizottság nyílt tájékoztató ülést szervez a Horizon Europe minden potenciális pályázójának tájékoztatás céljából, és bemutatja a kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzés (PCP) vagy az innovatív megoldások közbeszerzése (PPI) típusú javaslatok előkészítésének módozatait. Ez az ülés kiegészíti a március 24-én megrendezett „Hogyan készítsünk sikeres pályázatot” címmel szervezett webináriumot . Középpontjában a kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzés (PCP) vagy az innovatív megoldások közbeszerzése (PPI) típusú javaslat előkészítésének sajátosságai állnak. Erre a Horizon Europe webes szemináriumra csak a YouTube-on kerül sor, 14.00-tól.
Az Európai Bizottság tizenegy új európai partnerséget hoz létre napjaink jelentős társadalmi kihívásaira adott válaszként
2021. 06. 16.
A Bizottság 11 új európai partnerséget hozott létre az érintett iparágakkal közösen azzal a céllal, hogy lendületet adjon a kutatással és az innovációval kapcsolatos beruházásoknak, valamint hogy elősegítse a legjelentősebb éghajlati és fenntarthatósági kihívások leküzdését, Európa klímasemleges gazdasággá való átalakítását és az európai zöld megállapodás megvalósítását. A zöld és a digitális átállás összetartozó és egymást kiegészítő céljaival összhangban a partnerségek az EU következő évtizedére, a digitális évtizedre vonatkozó uniós törekvéseket is igyekeznek majd megvalósítani. A partnerségek több mint 8 milliárd euróban részesülnek a Horizon Europe programból, amely az EU új kutatási és innovációs programja a 2021–2027 közötti időszakra. A beruházások teljes összege, ideértve a magánpartnerektől és az uniós tagállamoktól származó forrásokat is, közel 22 milliárd euróra rúg.
Európa és Magyarország fürdővizeinek túlnyomó többsége megfelel a minőségi előírásoknak
2021. 06. 09.
A fürdővizek minőségéről készült legújabb éves jelentés szerint 2020-ban az európai fürdőhelyek 82,8%-a – Magyarországon a 69,7%-a – megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.
Webinar: 2021. június 9. 9:30-12:30 „Minden, amit tudnod kell a Horizon Europe pályázatokról a Disszemináció és Hasznosítás témakörében”
2021. 06. 08.
Tervezi, hogy benyújtja pályázatát a Horizon Europe felhívásaira? Ne felejtse el elkészíteni a Disszemináció és Hasznosítás (D&E) részt! Az Európai Bizottság webes szemináriumot szervez a D&E újdonságairól a Horizon Europe keretében június 9-én, 9:30 és 12:30 között (CEST - brüsszeli idő szerint).
Az EU LIFE programja kihirdette a LIFE Awards 2021 nyerteseit
2021. 06. 02.
A díjakkal a leginnovatívabb, leginspirálóbb és legeredményesebb LIFE projekteket ismerték el, három kategóriában: természet, környezet és éghajlat-politika. A díjak átadására egy virtuális ünnepség keretében került sor az EU 2021. évi zöld hetének keretében.
Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a 2021-es LIFE Awards zsűritagjait
2021. 06. 02.
Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a LIFE Awards 2021 zsűritagjait. A verseny 15 döntőse három kategóriában mutatkozik be: természetvédelem, környezetvédelem és éghajlat-politika.
Horizon Europe információs napok: 2021. június 28. és július 9. között
2021. 06. 02.
Az Európai Bizottság bejelentette: a Horizon Europe információs napok elnevezésű online rendezvény 2021. június 28. és július 9. között kerül megrendezésre. A tíz napon át tartó rendezvény lehetőséget nyújt a leendő pályázóknak arra, hogy információkat kapjanak és kérdéseket tegyenek fel a Horizon Europe újdonságairól, főbb finanszírozási eszközeiről és folyamatairól.
Az EU elfogadja az Euratom kutatási és képzési programját
2021. 05. 28.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az Euratom 2021–2025 közötti kutatási és képzési programjának létrehozásáról szóló rendeletet, amelynek középpontjában a nukleáris biztonság, a biztonság és a sugárvédelem folyamatos fejlesztése áll. Kiegészíti a Horizon Europe célkitűzéseinek elérését, ideértve az energetikai átállást is, valamint hozzájárul az európai fúziós ütemterv végrehajtásához.
WORTH Partnerségi projekt: a transznacionális partnerségek kiépítése, innovatív ötletek fejlesztése az életmód szektorban
2021. 05. 27.
A COSME WORTH projekt az egyetlen uniós kezdeményezés, ahol a tervezők, a kkv-k, a gyártók és a technológiai szolgáltatók együtt dolgoznak innovatív, tervezésorientált üzleti ötletek kidolgozásában. A projekt az életmódiparra összpontosít, ideértve a textil- és ruházati cikkeket, a cipőket, a bőrt és a szőrmét, a bútorokat, valamint a lakberendezést, az ékszereket és kiegészítőket. A 2017-ben elindított WORTH programnak az idei, a 2021-es esztendő az immár negyedik és az utolsó megvalósítási éve.
Kreatív Európa: több mint 2 milliárd euró a kulturális és kreatív ágazatok talpraállásának, rezilienciájának és sokszínűségének támogatására
2021. 05. 26.
A 2021–2027-es Kreatív Európa program első évi munkaprogramjának elfogadása nyomán a Bizottság új intézkedéseket indít útjukra az európai és Európán kívüli kulturális és kreatív ágazatok támogatása céljából. 2021-ben a Kreatív Európa program eddig nem látott léptékű, mintegy 300 millió eurós költségvetésből segíti a kulturális ágazatok szakembereit és a művészeket abban, hogy a művészeti ágakon és országhatárokon átívelő együttműködési projektek révén juthassanak új lehetőségekhez és szólíthassanak meg új közönségeket. A program mai elfogadása nyomán megindulhatnak az új program első pályázati felhívásai. A felhívások az érintett kulturális és kreatív ágazatokban tevékenykedő valamennyi szervezet előtt nyitva állnak. A program teljes hétéves költségvetése 2,4 milliárd euró, ami 63%-kal haladja meg az előző hasonló programét. A Kreatív Európa céljai között szerepel növelni a kulturális ágazatok versenyképességét, és egyúttal támogatni erőfeszítéseiket a zöldebbé, digitálisabbá és inkluzívabbá válás útján. A Covid19-világjárványra tekintettel a program kiemelt hangsúlyt helyez a kulturális és kreatív ágazatok rezilienciájának megerősítésére és válság utáni talpraállására.
Hat új Kreatív Európa projekt
2021. 05. 26.
A Kreatív Európa projektek eredményplatformjainak új bemutatója kiemeli az Európai Bizottság 2019–2024 közötti hat prioritásának megvalósításában elért eredményeket. Az európai kultúrák és nyelvek sokszínűségének erősségként való kezelése az Európai Unió központi törekvése, amint azt a mottója is rögzíti: Egység a sokféleségben. A Kreatív Európa program a kulturális és kreatív ágazatoknak nyújtott támogatást az Európai Bizottság hat politikai prioritásához igazította.
Új videó: hogyan lehet megtalálni a pályázati felhívásokat?
2021. 05. 21.
Ezzel az új videóval könnyedén megtalálhatja a pályázati felhívásokat a Finanszírozási és Pályázati Portálon.
Az uniós finanszírozású pályázati felhívásokat az Európai Bizottság a finanszírozási és pályázati lehetőségek portálján (F&TP) teszi közzé. Az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) praktikus videót készített az F&TP-vel kapcsolatos pályázati felhívásokkal kapcsolatban. A videó bemutatja, hogyan lehet navigálni az F&TP-ben, hogyan lehet tematikus keresést indítani a pályázati felhívások között, és hogyan lehet elérni a kiegészítő anyagokat.
Fókuszban a művészet, a kreativitás és a kultúra szerepe az egész életen át tartó tanulásban
2021. 05. 18.
Miként járul hozzá a kultúra, a művészet és a kreativitás az általános elégedettségünkhöz és a társadalmi kohézióhoz? Ismerje meg az EPALE francia, német és magyar támogató szolgálatai által indított kezdeményezést, mely során májusban a Múzeumi Világnapon számos cikk jelenik meg a témában, valamint a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódóan szeptemberben egy közös témahét megrendezésére is sor kerül.
A vadonatúj elektronikus felnőttoktatási platform, az EPALE (Electronic Platform for Adult Learning in Europe) Az európai felnőttképzés elektronikus platformja
2021. 05. 18.
Az EPALE a felnőttoktatásban részt vevő szakemberek, többek között felnőttoktatók és trénerek, az útmutatást és támogatást nyújtó személyzet, gyakorlati és elméleti kutatók, valamint szakpolitikai döntéshozók európai, többnyelvű, nyílt közössége. Az EPALE-t az Erasmus+ program finanszírozza. Az EPALE az Európai Unió azon stratégiájának a része, hogy több és jobb tanulási lehetőséget biztosítson a felnőttek részére.
A Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek (CERV) program első hét pályázata
2021. 05. 14.
Az első hét CERV-pályázatot az Európai Bizottság finanszírozási és pályázati lehetőségeinek portálján (F&TP) tették közzé, és a következő hetekben további felhívások következnek. Az EU jogainak és értékeinek megerősítése és előmozdítása az Európai Bizottság kiemelt prioritása. Az új Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek (CERV) program ezt a prioritást tükrözi, és a következő 7 éves időszakra szóló 1,55 milliárd eurós összköltségvetéssel az eddigi legnagyobb uniós alapot képviseli az alapvető jogok, a törvény és demokrácia az EU-n belül.
Európai zöld megállapodás: A Bizottság célul tűzte ki a levegő, a víz és a talaj szennyezőanyag-mentességét
2021. 05. 13.
Az Európai Bizottság elfogadta „A levegőre, a vízre és a talajra vonatkozó szennyezőanyag-mentességről” szóló uniós cselekvési tervet, amely az európai zöld megállapodás egyik kulcsfontosságú vállalására vonatkozik. Ez az idei uniós Zöld Hét fő témája is. A cselekvési terv integrált jövőképet vázol fel 2050-re: egy olyan világot, amelyben olyan alacsony szintű a szennyezés, hogy már nem károsítja az emberi egészséget és a természetes ökoszisztémákat. A terv bemutatja az e cél eléréséhez szükséges lépéseket is. A terv az összes érintett uniós szakpolitikát összekapcsolja a szennyezés kezelése és megelőzése érdekében, különösen kiemelve azt, hogy miként lehet digitális megoldásokat alkalmazni a szennyezés kezelésére. A vonatkozó uniós jogszabályok tervezett felülvizsgálatával azonosíthatók az azokban még meglévő hiányosságok, és az is feltárható, hogy e jogi kötelmek teljesítéséhez hol van szükség jobb végrehajtásra.
Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz: Magyarország benyújtotta a hivatalos helyreállítási és rezilienciaépítési tervét
2021. 05. 12.
A Bizottság megkapta Magyarország hivatalos helyreállítási és rezilienciaépítési tervét. Ez azokat a reformokat és beruházási projekteket határozza meg, amelyeket Magyarország a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) támogatásával kíván végrehajtani.
Webinar: A Funding & Tenders portál kezdőknek: 2021. május 27-én 10.00 és 12.30
2021. 05. 11.
Csatlakozzon a május 27-i online eseményhez, ahol megtudhatja, hogyan kell használni a finanszírozási és pályázati lehetőségek portálját (F&TP).
A Funding & Tenders Portal (F&TP) az egyetlen kapu számos uniós finanszírozási program résztvevői számára
Megújul a EUROPE DIRECT hálózat: Magyarországon 17 újgenerációs EUROPE DIRECT központ tájékoztatja országszerte a lakosságot
2021. 05. 07.
Május elsejével megújult EU-szerte az Európai Bizottság által koordinált EUROPE DIRECT hálózat. Magyarországon mostantól 17 megyeszékhelyen működik EUROPE DIRECT európai uniós tájékoztató szolgálat. Az irodákban európai uniós szaktanácsadók várják az érdeklődőket gyakorlati és testreszabott tájékoztatással. A EUROPE DIRECT irodák a személyes és online ügyfélszolgálat mellett számos programot – szakmai konferenciákat, információs napokat, képzéseket, fórumokat, EU-tanórákat, versenyeket – kínálnak a polgárok számára.
Az első ERASMUS+ pályázatok
2021. 05. 06.
Az első húsz Erasmus + pályázat elérhető a Funding & Tenders Opportunities Portal (F&TP) oldalon, és olvasható magyarul a palyazatokmagyarul.eu oldalon.
Európai Szolidaritási Testület 2021–2027: az ifjúsági önkéntes tevékenységeket támogató első pályázati felhívás
2021. 05. 06.
A Bizottság közzétette az új Európai Szolidaritási Testület (2021–2027) keretében meghirdetett első pályázati felhívást. Az Európai Szolidaritási Testület azokat a fiatalokat támogatja, akik az EU-n belül és kívül önkéntes munkát kívánnak végezni a legkülönbözőbb területeken: a rászorulók megsegítésétől kezdve az egészségügyi tevékenységeken át a környezetvédelmi akciókig. Az idei év prioritása az egészségügy. A cél itt önkénteseket mozgósítani olyan projektek megvalósítása érdekében, amelyek az egészségügyi kihívásokkal (köztük a Covid19-világjárvány hatásaival) és a helyreállítással foglalkoznak.
A digitális korra felkészült Európa: a Bizottság új szabályokat és intézkedéseket javasol a kiválóságra és a bizalomra épülő mesterséges intelligencia terén
2021. 04. 23.
A Bizottság új szabályokat és intézkedéseket javasol annak érdekében, hogy Európa a megbízható mesterséges intelligencia (MI) globális központjává váljon. A mesterséges intelligenciára vonatkozó első jogi keret és a tagállamokkal összehangolt új terv együttesen garantálni fogja az emberek és a vállalkozások számára a biztonságot és az alapvető jogok érvényesülését, miközben Unió-szerte előmozdítja a mesterséges intelligencia térnyerését, a beruházásokat és az innovációt. A gépipari termékekre vonatkozó új szabályok oly módon egészítik ki ezt a megközelítést, hogy kiigazítják a biztonsági szabályokat annak érdekében, hogy a felhasználók nagyobb bizalommal viseltessenek a termékek új, sokoldalú generációja iránt.
A Horizon Europe program új tévécsatornája: üdvözöljük a Horizon Results Platform TV-n!
2021. 04. 21.
A HRP TV egy vadonatúj lehetőség, amely kiegészíti a meglévő Horizon Eredmények Platformját . Ahogy a neve is sugallja, a HRP TV egy audiovizuális könyvtár különböző formájú videókból vagy podcastokból. Ez az audiovizuális anyag két részre osztható :
- „A szakértők azt mondják…” interjúkkal ellátott videókkal vagy podcastokkal, amelyekben szakértők osztják meg sajátos tudásukat és gyakorlati meglátásaikat, kezelve az újítók főbb kihívásait és igényeit.
- - A „Meríts ihletet!” a HRP felhasználói ajánlásai, külön hangsúlyt fektetve a HRP-vel kapcsolatos eredményeikre és tapasztalataikra, valamint személyes történeteikre arról, hogyan sikerült legyőzniük a sikeres vállalkozóvá válás akadályait.
Konferencia Európa jövőjéről: a többnyelvű digitális platform megnyitása
2021. 04. 20.
Az Európa jövőjéről szóló konferencia végrehajtó testülete, amely az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság képviselőiből áll, megnyitotta az Európa jövőjéről szóló konferencia többnyelvű digitális platformját a polgárok számára, felkérve az összes uniós polgárt, hogy vegyenek részt saját jövőjük, és egész Európa jövőjének alakításában. A platform 24 nyelven működik, és Unió-szerte lehetővé teszi a polgárok számára, hogy online rendezvények keretében megosszák egymással elképzeléseiket és nézeteiket.
Felhívás köz- és magánbeszerzők részére: az új Európai Innovációs Beszerzési Díj pályázatok kiírása
2021. 04. 16.
Az Európai Innovációs Tanács (EIC) meghirdetett három Európai Innovációs Beszerzési Díj pályázatot. A díjak a köz- és a magánbeszerők részére hozták létre, azért, hogy ösztönözzék őket az innováció beszerzésének előmozdításában tett erőfeszítéseikben, és ezáltal Európában segítsék a kkv-kat és a start up vállalkozásokat abban, hogy innovatív termékeiket és szolgáltatásaikat a piacra bevezethessék. A díjak támogatják az európai beszerzők közösségét abban, hogy együttműködjenek és inspirálják egymást az innovatív beszerzési folyamatok kialakításában, különös tekintettel a modern és hatékony közszolgáltatások nyújtására.
A Bizottság közzéteszi az Európai Innovációs Tanács egymilliárd euró összértékű első pályázati felhívásait
2021. 04. 12.
Az Európai Innovációs Tanács (EIC) elindítását és az első finanszírozási lehetőségek bejelentését követően a Bizottság közzétette az EIC Accelerator program első pályázati felhívásait. A több mint 1 milliárd euró értékű finanszírozás azon induló innovatív vállalkozásokat, valamint kis- és középvállalkozásokat támogatja, amelyek potenciálisan jelentős hatást érhetnek el. A rendelkezésre álló források több mint fele elérhető bármely terület áttörést jelentő innovációi számára, ugyanakkor 495 millió eurót az európai zöld megállapodást támogató innovációkra, valamint a digitális és egészségügyi technológiákra különítettek el.
Koronavírus: A Bizottság 123 millió eurót mozgósít kutatásra és innovációra a vírusvariánsok jelentette fenyegetés leküzdése érdekében
2021. 04. 08.
A koronavírus variánsaival kapcsolatos sürgős kutatások érdekében a Bizottság 123 millió eurót mozgósít a Horizon Europe elnevezésű új uniós kutatási és innovációs programból. A Horizon Europe keretében nyújtott első vészhelyzeti finanszírozás kiegészíti a koronavírus elleni küzdelmet célzó, uniós finanszírozású kutatási és innovációs tevékenységek sorát és hozzájárul a koronavírus-variánsok megelőzésére, visszaszorítására, valamint a hatásukra való reagálásra irányuló átfogó bizottsági fellépéshez, összhangban az új európai biovédelmi felkészültségi tervvel (HERA-inkubátor).
A LIFE négy új alprogramja
2021. 03. 31.
Az Európai Bizottság csaknem 60% -kal növeli a LIFE program finanszírozását a következő időszakra. A LIFE négy új alprogramra is kiterjed: a természet és a biológiai sokféleség, a körforgásos gazdaság és az életminőség, az éghajlatváltozás mérséklése és alkalmazkodása, valamint a tiszta energiára való áttérés.
A Bizottság üdvözli „az EU az egészségügyért” program hatálybalépését
2021. 03. 30.
A Bizottság üdvözli „az EU az egészségügyért” program hatálybalépését. Az Európai Parlament március 9-én szavazott a programról, a Tanács pedig március 17-én elfogadta. Ez jelenti az utolsó lépést abban az irányban, hogy 5,1 milliárd euró álljon rendelkezésre az egészségügyi rendszerek rezilienciájának megerősítéséhez és az egészségügyi ágazatbeli innováció előmozdításához. „Az EU az egészségügyért” program jelentős mértékben hozzá fog járulni a Covid19 utáni helyreállításhoz azáltal, hogy egészségesebbé teszi az EU lakosságát, támogatja a határokon átnyúló egészségügyi veszélyek elleni küzdelmet, és fokozza az EU, mint a leendő erős európai egészségügyi unió felkészültségét és arra való képességét, hogy hatékonyan reagáljon a jövőbeli egészségügyi válságokra.
Erasmus+ program: több mint 28 milliárd euró a mobilitásra és a mindenki számára hozzáférhető tanulásra, az EU-ban és azon kívül
2021. 03. 26.
Az Európai Bizottság elfogadta a 2021–2027-es időszakra szóló Erasmus+ program első éves munkaprogramját. A program (melynek 2014–2020-as költségvetése 14,7 milliárd euró volt) 26,2 milliárd euróból gazdálkodik, ez az összeg az EU külső finanszírozási eszközei révén további 2,2 milliárd euróval egészül ki. Az új, átdolgozott program 10 millió, különböző életkorú és hátterű európai részvételét finanszírozza tanulmányi mobilitási és határokon átnyúló együttműködési projektekben. Az európai oktatási térség alapelveinek megfelelően a programban erőteljesebben jelentkezik az esélyegyenlőség dimenziója, csakúgy mint a zöld és digitális átállás támogatása. Az Erasmus+ a világjárvány összefüggésében hozzájárul majd az oktatási és képzési rendszerek rezilienciájához is.
A Bizottság nyílt hozzáférésű tudományos publikációs platformot indít
2021. 03. 25.
Az Európai Bizottság elindította az Open Research Europe platformot, amelynek segítségével mindenki hozzáférhet a tudományos publikációkhoz. A platform a Horizon Europe, az EU 2021 és 2027 közötti időszakra szóló kutatási és innovációs programja és annak elődje, a Horizon 2020 által finanszírozott kutatások eredményeit fogja bemutatni.
HOGYAN NÖVELHETIK AZ EGYETEMEK RÉSZVÉTELÜK SIKERESSÉGÉT A KÖZVETLEN UNIÓS PROGRAMOKBAN? ONLINE HORIZON EUROPE INFORMÁCIÓS NAP A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS AZ MFK SZERVEZÉSÉBEN
2021. 03. 24.
A járványhelyzetre való tekintettel már második alkalommal online kerül sor arra az információs napra, amely a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) együttműködésében valósul meg 2021. március 25-én.
Horizon IP szkennelés - segítség a kkv-knak a szellemi tulajdon (IP) kezelésében és valorizálásában a K + I együttműködésben
2021. 03. 22.
A Horizon Intellectual Property (IP) Scan, egy testreszabott, ingyenes, első vonalbeli IP-támogatási szolgáltatás, amelyet az Európai Bizottság nyújt, és amelynek célja az európai start up vállalkozások és az EU által finanszírozott együttműködési kutatási projektekben részt vevő egyéb kkv-k segítése az IP hatékony kezelésében és valorizálásában, különös tekintettel az EU által finanszírozott Horizon 2020 és Horizon Europe projektekre.
A Bizottság létrehozza az Európai Innovációs Tanácsot, hogy segítse a tudományos ötletek áttörést jelentő innovációkba történő átültetését
2021. 03. 18.
Az Európai Bizottság a mai napon egy online rendezvényen elindította az Európai Innovációs Tanácsot (EIC), amelynek 2021–2027-es költségvetése folyó árakon több mint 10 milliárd EUR az áttörést hozó innovációk fejlesztése és kiterjesztése érdekében. A „Horizon 2020” keretprogram sikeres kísérleti programjára építő új EIC nemcsak a Horizon Europe újdonsága, hanem világszerte is egyedülálló: a kialakulóban lévő technológiákra irányuló kutatást egy akcelerátor-programmal és egy külön erre a célra létrehozott tőkealappal, az Európai Innovációs Tanács alapjával ötvözi az innovatív induló vállalkozások, valamint a kis- és középvállalkozások (kkv-k) bővítése érdekében. Az EIC költségvetéséből mintegy 3 milliárd eurót fordítanak az EIC-alapra.
Első internetes szeminárium a Horizon Europe program pályázatairól 2021. március 24-én 10-16:15-ig (csak a YouTube-on)
2021. 03. 16.
Hogyan készítsünk sikeres pályázatot a Horizon Europe programban?
Az Európai Bizottság nyílt tájékoztató ülést szervez azért, hogy a Horizon Europe program minden lehetséges pályázóját tájékoztassa a pályázatok elkészítésének módjairól.
A Horizon Europe első stratégiai terve (2021–2024): a Bizottság meghatározza a fenntartható jövőt szolgáló kutatási és innovációs prioritásokat
2021. 03. 16.
Az Európai Bizottság elfogadta a Horizon Europe első stratégiai tervét. A Horizon Europe az EU új kutatási és innovációs programja, amely folyó árakon 95,5 milliárd eurós költségvetéssel rendelkezik. A stratégiai terv új elem a Horizon Europe keretprogramban, meghatározza a program első négy évében megvalósítandó beruházások stratégiai irányvonalait. Biztosítja, hogy az uniós kutatási és innovációs tevékenységek támogassák az uniós prioritásokat, többek között a klímasemleges és zöld Európa megteremtését, valamint a digitális korra felkészült Európa és az emberközpontú gazdaság megvalósítását.
Az új Európai Innovációs Tanács elindítása egy kétnapos online rendezvény keretében: 2021. március 18–19-én
2021. 03. 10.
Az Európai Innovációs Tanács (EIC) a Horizon Europe egyik kulcsfontosságú újdonsága és Európa legambiciózusabb innovációs kezdeményezése, amely a 2021–2027 közötti időszakra 10 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodik. Az EIC feladata az áttörést jelentő technológiák és a robbanásszerű innovációk beazonosítása, fejlesztése és bővítése. Az EIC azokat a kezdő vállalkozásokat, kkv-kat és kutatócsoportokat fogja támogatni, amelyek nagy kockázatú, nagy hatású áttörő innovációt fejlesztenek, különös hangsúlyt fektetve az jelentős hatású megoldások fokozására, amelyek hozzájárulnak az európai zöld megállapodás és az európai gazdaságélénkítési terv célkitűzéseihez.
Európai zöld megállapodás: az első klímasemleges kontinens megteremtése
2021. 03. 09.
Az éghajlatváltozás és a környezet károsodása egzisztenciális veszélyt jelent Európa és az egész világ számára. Ahhoz, hogy mi itt Európában eredményesen kezelni tudjunk az ezzel összefüggő kihívásokat, új növekedési stratégiára van szükségünk, mely az EU gazdaságát olyan modern, erőforrás-hatékony és versenyképes gazdasággá alakítja át, ahol:
- az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke 2050-re nettó nullára csökken;
- a gazdaság növekedése független az erőforrás-felhasználástól;
- mindenkinek esélye van az érvényesülésre, és nincsenek elmaradott térségek.
A bérek átláthatósága: A Bizottság intézkedéseket javasol az egyenlő munkáért járó egyenlő díjazás biztosítására
2021. 03. 05.
Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő a bérek átláthatóságáról annak biztosítása érdekében, hogy az EU-ban a nők és a férfiak egyenlő munkáért egyenlő díjazásban részesüljenek. Az Ursula von der Leyen elnök politikai prioritásai közé tartozó javaslat a fizetések átláthatóságára irányuló intézkedéseket határozott meg. Ezek közé tartozik például
- az álláskeresők tájékoztatása a bérezésről,
- az azonos munkát végző munkavállalók bérszintjének megismeréséhez való jog biztosítása,
- valamint a nagyvállalatokra vonatkozó, a nemek közötti bérszakadékra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség.
A Horizon Europe (Horizont Európa) felépítése és pályázatai
2021. 03. 02.
A Horizon Europe (Horizont Európa) elnevezésű program az Európai Unió jövőbeli kutatási és innovációs keretprogramja, amely a 2021 és 2027 közötti időszakra szól. A program az Unió kiemelt kezdeményezése, amellyel az ötletektől kezdve egészen a piaci alkalmazásig kívánja támogatni a kutatást és az innovációt, kiegészítve a nemzeti és regionális forrásokat. A Horizon Europe egyben a Horizon 2020 uniós program folytatása.
Az EU új Európai Partnerségeket hoz létre, és közel 10 milliárd eurót fektet be a zöld és digitális átállásba
2021. 02. 24.
A Bizottság a mai napon tíz új Európai Partnerség létrehozását javasolta az Európai Unió, a tagállamok és/vagy az ipar között. A cél a zöld, klímasemleges és digitális Európa felé való átmenet felgyorsítása, valamint az európai ipar ellenállóbbá és versenyképesebbé tétele. Az EU közel 10 milliárd EUR összegű finanszírozást fog biztosítani, amelyet a partnerek legalább ezzel megegyező összegű beruházással fognak kiegészíteni. Ez az együttes ráfordítás várhatóan további beruházásokat mozgósít az átmenet támogatására, és hosszú távon kedvező hatást gyakorol a foglalkoztatásra, a környezetre és a társadalomra.
AZ EURÓPAI KUTATÁSI TANÁCS HAMAROSAN KIÍRJA A HORIZON EUROPE KERETPROGRAM ELSŐ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAIT
2021. 02. 23.
Az Európai Bizottság előterjesztette az Európai Kutatási Tanács 2021. évi munkaprogramját. Ez a Horizon Europe keretprogramnak, Európa 2021 és 2027 közötti időszakra szóló új kutatási és innovációs keretprogramjának első munkaprogramja. Három fő pályázati felhívást tartalmaz felderítő kutatási tevékenységekre, összesen 1,9 milliárd eurós költségvetéssel. Az Európai Kutatási Tanács (EKT) a világ olyan élvonalbeli kutatóinak nyújt támogatást, akik készek Európába jönni vagy itt maradni, hogy itt dolgozzanak azokon az áttörést jelentő tudományos és technológiai felfedezéseiken, amelyek a jövő új iparágainak, piacainak és társadalmi innovációinak alapját képezhetik.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: AZ EURÓPA PONT TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLAT MŰKÖDTETÉSE, VALAMINT PROGRAMOK SZERVEZÉSE AZ EURÓPAI UNIÓ HÁZÁBAN, AZ EURÓPA PONTBAN 2021 ÉS 2025 KÖZÖTT
2021. 02. 19.
Pályázati felhívás COMM/BUD/2020/OP/0018
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete pályázatot hirdet a következő témában: Az Európa Pont Tájékoztató Szolgálat működtetése, valamint programok szervezése az Európai Unió Házában, az Európa Pontban 2021 és 2025 között.
AZ EU IPARI HETE: A KÍSÉRLETI INNOVÁCIÓS POLITIKA FELLENDÍTÉSE A KKV-K NÖVEKEDÉSÉNEK ÖSZTÖNZÉSE ÉRDEKÉBEN EURÓPÁBAN - ONLINE ELŐADÁS ÉS PANELBESZÉLGETÉS 2021. MÁRCIUS 3-ÁN 11-12:30-IG
2021. 02. 19.
Az Innovation Growth Lab (IGL) panelbeszélgetést rendez az EU Ipari Hete keretében, az Európai Bizottság által szervezett éves ipari rendezvényen.
A 2021. évi EU Ipari Héten „A kísérleti innovációs politika fellendítése a KKV-k növekedésének ösztönzése érdekében Európában” címmel rendeznek másfél órás online előadást és panelbeszélgetést. Az eseményre 2021. március 3-án, közép-európai idő szerint (brüsszeli idő szerint) 11:00–12:30-ig kerül sor, és minden érdeklődő számára nyitott. Az esemény bemutatja, miért és hogyan ösztönözte az Európai Bizottság az innovációs politika kísérleti megközelítését.
A PITCCH ELSŐ VÁLLALATI FELHÍVÁSAI A FEJLETT TECHNOLÓGIÁK TÉMAKÖRÉBEN
2021. 02. 18.
A H2020 INNOSUP által finanszírozott PITCCH projekt egy nemrégiben létrehozott összeurópai nyílt innovációs hálózat, amelynek célja a nagyvállalatok, valamint a Kis- és középvállalkozások (KKV-k) közötti strukturált együttműködés kiépítése, amely a fejlett technológiákon alapuló innovatív megoldások felgyorsulásához vezet.
MINISZTERI LÁTOGATÁS A MÁTRAI ERŐMŰBEN
2021. 02. 18.
Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a térség országgyűlési képviselőivel és szakszervezeti vezetőkkel folytatott megbeszéléseket a Mátrai Erőműben. Az erőmű technológiai átalakítása a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően, egy komplex térségfejlesztési program keretében valósul meg oly módon, hogy a foglalkoztatás továbbra is biztosított maradjon a régióban. Ebben a kormány és a társaság vezetése kulcsfontosságúnak tekinti a helyi önkormányzatokkal, gazdasági szereplőkkel, érdekképviseleti szervekkel és intézményekkel való együttműködést.
LIFE PROGRAM: AZ EU 121 MILLIÓ EURÓT FEKTET KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS ÉGHAJLAT-POLITIKAI PROJEKTEKBE
2021. 02. 17.
Az Európai Bizottság ma bejelentette, hogy 121 millió eurót fordít a LIFE környezetvédelmi és éghajlat-politikai program keretében megvalósuló új integrált projektekre. Ez a finanszírozás – amely az előző évhez képest 20%-kal nőtt – elő fogja mozdítani a zöld helyreállítást, és segíteni fogja Belgiumot, Németországot, Írországot, Franciaországot, Magyarországot, Olaszországot, Lettországot, Hollandiát, Lengyelországot, Portugáliát és Szlovákiát környezetvédelmi célkitűzéseik elérésében. Ezek az integrált projektek várhatóan jelentős kiegészítő forrásokat fognak mozgósítani, segítve a tagállamokat más uniós finanszírozási források felhasználásában, ideértve a mezőgazdasági, strukturális, regionális és kutatási alapokat, továbbá a nemzeti alapokat és a magánszektorbeli beruházásokat is.
EURÓPAI KUTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS NAPOK: ONLINE KONFERNCIA 2021. június 23–24-én
2021. 02. 15.
A Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatósága ma jelentette be, hogy idén 2021. június 23–24-én harmadszorra is megrendezésre kerül az Európai Kutatási és Innovációs Napok elnevezésű online konferencia.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: A KÖRNYEZETVÉDELMI KUTATÁSOK KÖZÖS PROBLÉMÁINAK MEGOLDÁSA
2021. 02. 12.
A környezetvédelmi szakemberek számos különböző tudományterületen ugyanazokkal a technikai kihívásokkal küszködtek évekig. Válaszul, az Európai Unió támogatásával dolgozó kutatók – a 2015 és 2019 között zajlott ENVRI PLUS projekt keretében – létrehoztak egy közösséget, ahol a tudósok egyesíthetik erőforrásaikat annak érdekében, hogy közös megoldást találjanak a közös problémákra.
A BIZOTTSÁG TOVÁBBI 304 MILLIÓ EURÓT FOLYÓSÍT MAGYARORSZÁGNAK A SURE KERETÉBEN
2021. 02. 05.
Az Európai Bizottság a mai napon további 304 millió eurót (kb. 108 milliárd forintot) folyósított Magyarországnak a SURE eszköz forrásaiból.
Ezzel – a 2020 decemberében folyósított, 200 millió euró összegű első részlettel együtt – a SURE keretében Magyarországnak biztosított teljes, 504 millió euró összegű támogatás kifizetésre került.
EURÓPAI RÁKELLENES TERV: A MEGELŐZÉS, A KEZELÉS ÉS AZ ELLÁTÁS ÚJ UNIÓS MEGKÖZELÍTÉSE
2021. 02. 03.
A mai napon, a Rákellenes Világnap előestéjén az Európai Bizottság előterjeszti a rák elleni küzdelemre irányuló európai tervet, amely az Ursula von der Leyen vezette Bizottság egyik fő egészségügyi prioritása és az Európai Egészségügyi Unió egyik kulcsfontosságú pillére. Tekintettel az új technológiákra, a kutatásra és innovációra az Európai rákellenes terv új uniós megközelítést határoz meg a rákos betegségek megelőzése és kezelése, valamint a rákos betegek ellátása terén. A betegség minden aspektusára kiterjed majd, a megelőzéstől kezdve a rákos betegek és a túlélők életminőségéig, azokra az intézkedésekre összpontosítva, amelyeknél az EU a legnagyobb hozzáadott értéket tudja nyújtani.
TIZENÖT ÚJ PÁLYÁZAT AZ AGRIP PROGRAM KERETÉBEN
2021. 02. 02.
Január 28-án tett közzé az Európai Unió a Funding & tender opportunities oldalán tizenöt pályázatot, melyek Az EU mezőgazdasági termékeinek népszerűsítését célozzák, és beadási határidejük 2021. április 28.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: FÉNYES JÖVŐ ELŐTT A PEROVSZKIT A VILÁGÍTÁS- ÉS A KIJELZŐ-TECHNOLÓGIÁBAN
2021. 01. 20.
Azok az Európai Unió által támogatott kutatók, akik áttörő jelentőségű napenergia technológiát fedeztek fel ugyancsak lefektették a digitális kijelzők új generációjának fizikai alapjait, ami túlszárnyalhatja a fényerő, a színtartomány és az energiahatékonyság tekintetében az OLED képernyők legutóbbi generációját.
DEBRECEN VÁROSA AZ MFK SEGÍTSÉGÉVEL KONZORCIUMI PARTNERKÉNT CSATLAKOZIK EGY „ZÖLD AGORA” MEGVALÓSÍTÁSÁT CÉLZÓ UNIÓS PÁLYÁZATHOZ
2021. 01. 20.
Az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ konzorciumi partnere lesz egy közép-európai városok képviselőiből álló elitcsapatnak, akik egy európai uniós, környezetvédelemmel kapcsolatos pályázatot nyújtanak be, úgy nevezett „Zöld Agora” megvalósítására.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: „PLUG-AND-PLAY” MEGOSZTOTT INTELLIGENCIA AZ OKOSVÁROSOKNAK
2021. 01. 20.
„Plug-and-play” (azaz, „csatlakoztasd és használd” technológiára épülő) okosvárosok? Egy japán, valamint az EU támogatásával dolgozó kutatók által közösen kifejlesztett nyílt forráskódú platform segíti a városközpontokat világszerte az okosváros technológiák alkalmazásában, hogy megküzdhessenek az urbánus kihívásokkal, a levegőminőségtől kezdve az energia felhasználásán keresztül a közlekedési torlódásokig és az infrastruktúra fenntartásig.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: ÉRZÉKELŐMODULOK FIGYELNEK A HULLÁMOK ALATT
2021. 01. 18.
Az EMSODEV névre hallgató projekt keretében, Olaszország vezetésével és nyolc másik uniós ország közreműködésével 2015 és 2019 között, az Európai Unió támogatásával dolgozó kutatók terveztek egy szabvány mérőmodult a mélytengeri körülmények megfigyelésére. Egy európai tengeri érzékelő-infrastruktúra részeként ezek a modulok megbízható, hosszú távú adatot fognak szolgáltatni a tengereink és óceánjaink állapotáról.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: APÁRÓL FIÚRA, AZAZ AZ AGY EGÉSZSÉGÉNEK GENERÁCIÓK KÖZTI ÖRÖKLŐDÉSE
2021. 01. 11.
Az apa edzésrutinja okosabbá teheti a gyermeket, állítják az Európai Unió támogatásával dolgozó kutatók, akik azt tanulmányozzák, hogy az életmód hogyan befolyásolja az agyi működést és a memóriát. A felfedezések neurodegeneratív betegségek, mint például az Alzheimer-kór kezelésének új módjaihoz vezethetnek.
A MAGYAR PHARMAHUNGARY GROUP AZ MFK SEGÍTSÉGÉVEL MEGTALÁLT FRANCIA KONZORCIUMI PARTNERREL INDULT EURÓPAI UNIÓS PÁLYÁZATON
2021. 01. 11.
A Magyar Fejlesztési Központ (MFK) segítségével lelt konzorciumi partnerre a Pharmahungary Group, magyar kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalatcsoport. A szervezet célja, hogy a „Vezics” névre hallgató projektjének keretében világvezető extracelluláris vezikula izoláló szolgáltatást fejlesszen ki.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: LAKÁSFELÚJÍTÁSOK A BOLYGÓ MEGMENTÉSÉÉRT
2021. 01. 08.
Európa szénlábnyomának csökkentésében alapvető fontossággal bír az energiahatékony épületek felújítása. Ebből a megfontolásból az EU H2020 programjának keretében támogatott, 2016-ban indult és várhatóan 2021 közepéig tartó 4RinEU projekt célja gyorsabbá és könnyebbé tenni a tatarozásokat, így segítve az otthonok energia-megtakarítását az emberek és a bolygó érdekében.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: AZ ADATOK MEGOSZTÁSA KULCSFONTOSSÁGÚ A NAGY JÁRVÁNYKITÖRÉSEKKEL SZEMBENI KÜZDELEMBEN
2020. 12. 18.
Egy európai uniós forrásból támogatott projekt új technikákat fedezett fel a fertőző betegségek kitörésével kapcsolatos információ azonosítására és megosztására. Ezeket a módszereket fogják használni a jövőben arra, hogy javítsák az egészségügy pandémiákra adott válaszreakcióját. A projekt során létrehozott eszközök némelyikét máris továbbfejlesztik kifejezetten a COVID-19 terjedésének megakadályozására.
AZ IDP EUROPEAN CONSULTANTS PROJEKTFEJLESZTÉSI TANÁCSADÁSA AZ MFK ÉS AZ SZTE INFORMÁCIÓS NAPJÁN
2020. 12. 14.
Ahogyan arról korábban már hírt adtunk, november végén került sor arra az információs napra, ami a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) együttműködésében valósult meg. Az online előadások hallgatói között tudhattuk számos magyar felsőoktatási intézmény munkatársát is.
MFK KÉPZÉS ONLINE MODUL: BEMUTATKOZIK A EURO-FUNDING
2020. 12. 04.
Október utolsó napjaiban került sor a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) közvetlen európai uniós források pályázati rendszerét ismertető képzésére a Magyar Önkéntes Liga Egyesület szervezésében, a Hungary Helps Ügynökség részvételével.
A Magyar Fejlesztési Központ által kidolgozott, a közvetlen európai uniós forrásokat, továbbá a pályázás folyamatát, beleértve a hatékony projektfejlesztést is bemutató felnőttképzésnek egyik fontos modulja a Euro-Funding tanácsadó cég előadása az európai uniós források megszerzésének módjáról.
HOGYAN NÖVELHETIK AZ EGYETEMEK RÉSZVÉTELÜK SIKERESSÉGÉT A KÖZVETLEN UNIÓS PROGRAMOKBAN? ONLINE H2020 FELKÉSZÍTŐ NAP A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS AZ MFK SZERVEZÉSÉBEN
2020. 12. 04.
A járványhelyzetre való tekintettel online került sor arra a november végi információs napra, amely a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) együttműködésében valósult meg.
A rendezvényt, aminek aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint a részvevők magas létszáma – 174 fő regisztrált az online eseményre – magas rangú személyek is megtisztelték felszólalásukkal, többek között Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja, Leveleki Zsolt, fejlesztéspolitikai tervezésért és jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár, továbbá Kiss Antal, az MFK ügyvezetője.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: ENZIM HALÁSZAT – ÚJ KATALIZÁTOROK A TENGER MÉLYÉRŐL
2020. 12. 01.
Az enzimek számos kémiai átalakítási folyamatot hatékonyabbá, fenntarthatóbbá, továbbá költséghatékonyabbá tehetnek, és a tengeri mikrobák ezeknek a biológiai katalizátoroknak a bőséges választékát állítják elő, mondják azok az EU-s támogatással dolgozó kutatók, akik új katalizátorokat akarnak találni, ipari felhasználásra. A munka eredménye: egy hatalmas gyűjtemény, új ismeretek, négy szabadalom és egy start-up vállalkozás.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: ZÖLD MEGOLDÁSOK A VÁROSI LEVEGŐSZENNYEZÉS MÉRSÉKLÉSÉRÉÉRT
2020. 11. 27.
Európában a levegőszennyezés jelentős rizikófaktor az egészségre nézve. Az Európai Unió Horizon 2020 programja keretében finanszírozott, 2016 és 2019 között megvalósított iSCAPE projekt innovatív, költségtakarékos és zöld megoldásokat keresett a levegő minőségének javítására, különösen a városi környezetben.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: ÚJ ELJÁRÁS AZ AGYAGEDÉNYEK AZONOSÍTÁSÁRA A DIGITÁLIS KORBAN
2020. 11. 24.
Az agyagedény típusok töredékekből történő beazonosítása kulcsszerepet játszik a régészeti lelőhelyek környezetének kormegállapításában és megértésében. Egy új applikáció, amit az ARCHAIDE elnevezésű, európai uniós támogatásból, Olaszország vezetésével, valamint Izrael, az Egyesült Királyság, Németország, továbbá Spanyolország közreműködésével megvalósított projekt során 2016 és 2019 között fejlesztettek, nagymértékben megkönnyíti ezt az eljárást a régészek számára.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: A BIOMASSZA HATÉKONYABB ÉGETÉSE SEGÍTI A MEGÚJULÓ ENERGIÁVAL KAPCSOLATOS CÉLOK ELÉRÉSÉT
2020. 11. 05.
A klímaváltozás elleni küzdelemben, a szén-dioxid kibocsátás csökkentésének égető szüksége közepette az EU H2020 programja által támogatott kutatók 2016-tól 2019-ig a BIOFICCIENCY projekt keretében kifejlesztették a nagy hatékonyságú, hőt és elektromos áramot biomasszából előállító erőművek egy új generációját.
A HUNGARY HELPS KÖZVETLEN UNIÓS FORRÁSOK PÁLYÁZATAIRA KÉSZÜL, HOGY MÉG TÖBBET SEGÍTHESSEN
2020. 11. 05.
A Magyar Fejlesztési Központ képzésén való részvétel a jövőbeni pályázatok sikerének egyik pillére
Október utolsó napjaiban került sor a Magyar Fejlesztési Központ közvetlen európai uniós források pályázati rendszerét ismertető képzésére a Magyar Önkéntes Liga Egyesület szervezésében, amelyen a Hungary Helps Ügynökség is képviseltette magát.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: ÁTTÖRÉS A D-VITAMINNAL KAPCSOLATOS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEIBEN
2020. 10. 29.
Az Európai Unió „FP7-KBBE – Speciális Program „Együttműködés”: Élelmiszer, Mezőgazdaság és Biotechnológia”, vagyis a H2020 egyik elődprogramja keretében 2013 és 2017 között Írország koordinálásával és tizenöt ország részvételével zajlott az ODIN projekt. Az EU által támogatott kutatóknak sikerült elkészíteniük az első, nemzetközi összehasonlításra alkalmas adatbázist, ami szilárd bizonyítékkal szolgál a D-vitamin hiány által okozott jelentős közegészségügyi kockázatra Európában.
EURÓPAI UNIÓS PÁLYÁZATOK KÖZVETLEN FORRÁSOKRA: A MAGYAR ÖNKÉNTES LIGA A TÁMOGATÓ HÁZIGAZDÁJA A MAGYAR FEJLESZTÉSI KÖZPONT FELNŐTTKÉPZÉSÉNEK
2020. 10. 28.
A Magyar Önkéntes Liga Egyesület (MÖL) támogatásával kerül sor október 28. és 30. között a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) által kidolgozott, államilag elismert oklevelet nyújtó felnőttképzésre, amelynek tárgya a közvetlen európai uniós források, illetve azok pályázati rendszerének elméleti és gyakorlati bemutatása.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: ÚJ MEGOLDÁSOK AZ EURÓPAI BIRKA POPULÁCIÓ ÉS TENYÉSZTÉS JÖVEDELMEZŐSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE
2020. 10. 22.
Az európai birkatenyésztés hanyatlóban van, ami azt jelenti, hogy az EU ma több birkahúst importál, mint valaha. Éppen ezért, az EU-s H2020 program keretében támogatott „SheepNet” projektben 2016 és 2019 között Franciaország koordinálásában „összeterelték” Európa vezető birkatenyésztő országait, hogy új megoldásokat és legjobb gyakorlatokat találjanak. A program eredményeképpen az európai birkatenyésztés növekedésnek indult és jövedelmezőbbé vált, aminek előnyeit a vásárlók is élvezhetik.
A magyar FIRELIFE projekt nyerte az EU LIFE-díját éghajlatvédelmi kategóriában!
2020. 10. 22.
Az EU a legjobb természet-, környezet- és éghajlatvédelmi projekteket ismeri el a LIFE díjjal. A 2020-as LIFE-díjátadó ünnepségére Európa legnagyobb környezetvédelmi eseményének, az EU Zöld Hetének keretében került sor.
A 2020-as Erasmus+ sportpályázatok eredményei – számos magyar nyertes projekt!
2020. 10. 21.
A 2020-as Erasmus+ sportpályázatokból 315 nyertes projektet választottak ki, amelyek között számos magyar szervezet is van – mind konzorciumvezetőként, mind projektpartnerként.
Az Európai Bizottság kiértékeli a nemzeti energia- és klímaterveket
2020. 10. 20.
Az Európai Bizottság elfogadta az energiaunió helyzetéről szóló 2020. évi jelentést és számos hozzá kapcsolódó dokumentumot, amelyek az uniós energiapolitika különféle vetületeit vizsgálják. Az idei – vagyis az európai zöld megállapodás elfogadása óta az első – jelentés az energiauniónak a hosszú távú uniós éghajlat-politikai célok elérésében játszott szerepére összpontosít.
Az Európai Bizottság előterjesztette a metánkibocsátás csökkentésére irányuló uniós stratégiát
2020. 10. 20.
A szén-dioxid után a metán járul hozzá a legnagyobb mértékben az éghajlatváltozáshoz, emellett pedig súlyos egészségügyi problémákat okozó, a helyi levegőminőséget jelentős mértékben rontó szennyező anyag is. A metánkibocsátás visszaszorítása tehát elengedhetetlen ahhoz, hogy elérjük a 2030-ra kitűzött éghajlat-politikai célkitűzéseket, és hogy Európa 2050-re klímasemlegesség kontinenssé váljon,
Az Európai Bizottság a mérgező anyagoktól mentes környezet megteremtését szolgáló új vegyianyag-stratégiát fogad el
2020. 10. 20.
Az Európai Bizottság elfogadta a vegyi anyagok fenntarthatóságát célzó uniós stratégiát. A stratégia az első lépés az európai zöld megállapodásban beharangozott szennyezőanyag-mentességi célkitűzés felé, amely a mérgező anyagoktól mentes környezet megteremtésére irányul.
Access2Markets: A Bizottság új portált indít a kisvállalkozások külkereskedelmi tevékenységének támogatásáért
2020. 10. 20.
Az Access2Markets portált az Európai Bizottság azzal a céllal hozta létre, hogy segítsen a kis- és középvállalkozásoknak kiterjeszteni kereskedelmi tevékenységüket az Európai Unió határain kívüli országokra.
A LIFE segít, ha áradások támadnak
2020. 10. 20.
Európában az éghajlatváltozás miatt egyre nagyobbak az áradások. Ezek az extrém időjárási események gyakran okoznak emberi tragédiákat és gazdasági károkat. A környezet is szenved a vadon élő élőhelyek pusztulásával és a víztestek szennyezésével. Számos LIFE projekt keményen dolgozik a helyzet enyhítésén.
Az EU zöld hete: új kezdet az embereknek és a természetnek
2020. 10. 20.
Október 19. és 22. között zajlik az EU Zöld Hete. Európa legnagyobb környezeti eseménye az idén virtuális konferenciaként az olyan kérdésekre keresi a választ, hogy a világjárványt követően hogyan lehet újragondolni a természettel való kapcsolatunkat, és megváltoztatni azokat a tevékenységeket, amelyek a biodiverzitás csökkenését és a széleskörű ökológiai válságot okozzák.
Környezetvédelmi cselekvési program 2030-ig
2020. 10. 20.
A 8. környezetvédelmi cselekvési program irányítja az európai környezetvédelmi politikát 2030-ig.
Magyar partnerséggel megvalósuló projekt is a Natura 2000-díj nyertesek között!
2020. 10. 15.
A Natura 2000-díjjal a természetvédelem sikertörténeteit méltatják EU-szerte, továbbá felhívják a figyelmet Európa egyik kiemelkedő eredményére – a védett területek Natura 2000 hálózatára. Virginijus Sinkevičius, a környezetvédelemért, az óceánokért és a halászatért felelős európai biztos kihirdette a 2020-ra szóló Natura 2000-díjak nyerteseit.
Új LIFE éghajlat-politikai projektek: a pályázók csaknem 500 millió euró uniós forrást igényelnek
2020. 10. 15.
Az EU LIFE programjának 2020-ra szóló, éghajlat-politikai projektekre vonatkozó felhívására válaszul az Európai Bizottság 258 új pályázatot kapott. Ez 55%-os növekedést jelent a tavalyi adatokhoz képest. Ez is növekvő elkötelezettséget mutat az éghajlatváltozás kezelése és az ahhoz való alkalmazkodás iránt.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: „SMARTHELMET” – MENŐ BUKÓSISAK BICIKLISEKNEK
2020. 10. 15.
Nem könnyű feladat meggyőzni az embereket arról, hogy viseljenek kerékpáros bukósisakot. Sok kerékpározó panaszkodik arról, hogy a bukósisak túlságosan meleg. Ez azonban hamarosan megváltozhat köszönhetően annak, hogy egy, az EU által támogatott, Horizon 2020 projekt, a „SMARTHELMET” keretében négy éven át (2015-től 2019-ig) azon dolgoztak a kutatók, hogy a fejfedőt sokkal hűvösebbé, ezáltal pedig a viselésre jóval vonzóbbá tegyék, a biztonság fokozásával együtt.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK AZ ÉGHAJLAT-POLITIKA KATEGÓRIÁBAN: LIFE TŐZEGMOCSÁR HASZNOSÍTÁSI PROJEKT FINNORSZÁGBAN
2020. 10. 15.
Finnországban 2013 és 2018 között zajlott az a LIFE projekt, aminek célja az ökoszisztéma-szolgáltatások számszerűsítése és értékelése volt annak érdekében, hogy segítsék a tervezőket és a politikai döntéshozókat az ökológiai, gazdasági, valamint társadalmi-kulturális szempontból fenntartható, földhasználattal kapcsolatos döntések meghozatalában.
A vándormadarak biztonságos vonulásáért
2020. 10. 12.
A vándormadarak létfontosságúak Európa biológiai sokfélesége szempontjából. Évente több ezer kilométert megtéve beporozzák a növényeket, szétszórják a magokat és a kártevőket ellenőrzésük alatt tartják. De életüket veszélyeztetik olyan tényezők, mint az éghajlatváltozás, a peszticidek, az elektromos vezetékek, az intenzív mezőgazdaság és az illegális orvvadászat. Számos LIFE projekt segít csökkenteni a madarakat fenyegető veszélyeket.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK AZ ÉGHAJLAT-POLITIKA KATEGÓRIÁBAN: LIFE CARBON DAIRY – TERV A TEJTERMELÉS KARBONMENTESÍTÉSÉRE A FRANCIA TEJGAZDASÁGOKBAN
2020. 10. 08.
A francia LIFE Carbon Dairy, azaz a LIFE Karbon Tejgazdaság projekt fő célja az volt, hogy 2013-tól 2018-ig egy olyan tejtermelési módszert alakítson ki, ami alkalmas az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20 százalékos csökkentésére 10 év alatt.
Európa digitális évtizede következik
2020. 10. 06.
A most kezdődő évtizedet Európa digitális évtizedévé kell tennünk, három területre összpontosítva.
Új Európai Kutatási Térség
2020. 10. 06.
Az Európai Bizottság új tervet dolgoz ki a zöld és digitális átállás, valamint az uniós helyreállítás támogatására.
Városok és régiók zöldebbé tételének felgyorsítása: LIFE támogatás és integrált projektek
2020. 10. 05.
A LIFE program szervezésében Virtuális Világkávézóra kerül sor a Régiók és Városok Európai Hete (#EURegionsWeek), a regionális politikával foglalkozó legnagyobb éves brüsszeli rendezvény keretében.
Új zöld terv a hulladékgazdálkodás terén Európában
2020. 10. 01.
A fenntartható hulladékgazdálkodás kulcsfontosságú része minden zöld üzleti stratégiának. Egy svédországi székhelyű nemzetközi vállalat elindított egy LIFE projektet, amely bemutatja, hogy a vállalkozásból származó hulladék csökkentése hogyan védheti meg a környezetet, miközben növeli a profitot.
LIFE az Ecomondo 2020-on: EU-támogatás a körforgásos ötletekhez
2020. 10. 01.
A LIFE program ismét részt vesz az Ecomondón, a zöld és a körforgásos gazdaság éves kiállításán. A kiállításra az olaszországi Riminiben kerül sor 2020. november 3. és 6. között. Az esemény a körforgásos gazdaság minden szektorát összefogja, az anyag- és energia-visszanyeréstől a fenntartható fejlődésig.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK AZ ÉGHAJLAT-POLITIKA KATEGÓRIÁBAN: FIRELIFE – ERDŐTŰZ-MEGELŐZÉSI ÉS KÉPZÉSI PROGRAM MAGYARORSZÁGON
2020. 10. 01.
A 2014 és 2019 között Magyarországon megvalósított „Erdőtűz-megelőzési és képzési program” átfogó célja volt, hogy támogassák a hatékony, proaktív és folyamatos erdőtűz-megelőzést.
Az európai oktatási térség megvalósítása 2025-ig, valamint az oktatás és képzés módosítása a digitális kor számára
2020. 10. 01.
Az Európai Bizottság tegnap két olyan kezdeményezést fogadott el, amelyek megerősítik az oktatás és képzés hozzájárulását az EU koronavírus-válságából való kilábalásához, és elősegítik a zöld és digitális Európa felépítését.
Közösségi média tippek a LIFE projektek népszerűsítéséhez
2020. 09. 24.
Nem minden LIFE projekt használ közösségi média csatornákat, pedig e kommunikációs eszköz segítségével rendkívül hatékonyan és ellenállhatatlan módon mutathatjuk be a közönségnek a az általunk végzett tevékenységet. A LIFE Stop Cortaderia a közösségi médiával segíti a pampafű - Európa egyik legártalmasabb invazív fajának - felszámolását.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: VÍZI ROBOTOK FIGYELIK A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAIT A VELENCEI LAGÚNÁKBAN
2020. 09. 24.
Hat európai ország közreműködésével és Ausztria vezetésével valósult meg 2015 és 2019 között a subCULTron projekt.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK AZ ÉGHAJLAT-POLITIKA KATEGÓRIÁBAN: LIFE HEROTILE – NAGY ENERGIAMEGTAKARÍTÁS AZ ÉPÜLETEK HŰTÉSÉVEL A TETŐCSEREPEK FORMÁJÁNAK OPTIMALIZÁLÁSÁN KERESZTÜL
2020. 09. 24.
2015 és 2018 között valósították meg az olasz Veneto tartományban a LIFE HEROTILE projektet, aminek célja kétféle típusú tetőcserép tervezése és gyártása volt (Marseille-i és portugál tetőcserepek, amelyek Európában a nyeregtetők 60%-át fedik). A cserepek formáját úgy alakították ki, hogy az átfedéseknél nagyobb legyen a légáteresztő képességük és javuljon az energiateljesítményük az alsó szellőzésen keresztül.
Fenntartható mezőgazdaság: az uniós gazdálkodók támogatása az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban
2020. 09. 22.
Az olyan szélsőséges időjárási események, mint az aszályok és a viharok, pusztító hatással vannak az európai mezőgazdaságra. Sok gazdának a megélhetését veszélyeztetik ezek a károk és vesztességek, ezért a lehető leggyorsabban kell cselekedniük. A LIFE AgriAdapt csapata olyan gyakorlati módszereket talált ki, amelyek segítenek a gazdáknak megbirkózni ezzel a problémával.
Az Európai Bizottság fokozza az éghajlatvédelmi törekvéseket és 55%-os kibocsátás-csökkentést javasol 2030-ig
2020. 09. 22.
A Bizottság még többet kíván tenni az éghajlat védelméért, és 55%-os kibocsátás-csökkentést javasol 2030-ig.
Új uniós rendeletjavaslat az európai nagy teljesítményű számítástechnika közös vállalkozásának témájában
2020. 09. 22.
Az Európai Bizottság új, ambiciózus feladatra vállalkozik a szuper-számítástechnika terén.
Foglalkoztatási és szociális fejlemények Európában
2020. 09. 22.
Az Európai Bizottság közzétette a Foglalkoztatási és szociális fejlemények Európában című 2020. évi jelentést, amelyből kiderül a a társadalmi méltányosság és a szolidaritás fontosabb, mint valaha.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: EXCEED: EURÓPAI ÉPÜLET ENERGIAHATÉKONYSÁGI ADATBÁZIS – TAPASZTALATRA ÉPÍTVE
2020. 09. 17.
Olaszország vezetésével, Belgium és Írország részvételével valósították meg 2016 és 2019 között az Európai Bizottság H2020 programjának a keretében az ExcEED projektet.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK AZ ÉGHAJLAT-POLITIKA KATEGÓRIÁBAN: LIFE RE MIDA – INNOVATÍV MÓDSZER A HULLADÉKLERAKÓK GÁZKIBOCSÁTÁSÁNAK MÉRSÉKLÉSÉRE A MEDITERRÁN RÉGIÓKBAN
2020. 09. 17.
A „LIFE RE Mida” névre keresztelt, 2016-tól 2018-ig Olaszországban, a Firenzei Egyetem vezetésével megvalósított éghajlatpolitikai projekt célja az volt, hogy bemutassa egy innovatív módszer műszaki, gazdasági és környezetvédelmi fenntarthatóságát, ami a hulladéklerakókból származó gázokat mikrobiális metán oxidációval alacsony fűtőértéken kezeli, hogy csökkentse az üvegházhatáshoz való hozzájárulásukat.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK A KÖRNYEZETVÉDELEM KATEGÓRIÁBAN: LIFESURE – ÖNFENNTARTÓ VÁROSI UTAK: EGY MÓD A VÁROSI TERÜLETEK KÖRNYEZETVÉDELMI TELJESÍTMÉNYÉNEK JAVÍTÁSÁRA
2020. 09. 15.
A spanyol LIFESURE projekt célja az volt, hogy a lehető legkisebb mértékűre csökkentsék a természeti erőforrások felhasználását az útépítések során, azáltal, hogy demonstrálják az ökoaszfalt innovatív technológiával való helyszíni előállításának hatékonyságát.
207 úttörő innováció és vállalkozás kapott 60 millió eurót az EIT válságkezelési kezdeményezésétől
2020. 09. 15.
A Covid-19-világjárvány leküzdésére irányuló, uniós erőfeszítések részeként az Európai Innovációs és Technológiai Intézet bejelentette az „EIT válságkezelési kezdeményezésének” (Crisis Response Initiative) eredményeit: 60 millió euró 207 innovációs projektnek és vállalkozásnak 32 országból. A támogatottak között magyarok is vannak.
Erdőtüzek: hogyan kezel egy égető kérdést a LIFE
2020. 09. 15.
Az erdők adják a Föld biodiverzitásának 80% -át, de a klímaváltozás miatt komoly veszélynek vannak kitéve. Számos LIFE projekt azon dolgozik, hogy segítsen erdőinknek megbirkózni ezzel a növekvő fenyegetéssel.
A környezetszennyezés és a klímaváltozás elleni fellépés javítani fogja az európai lakosság egészségét
2020. 09. 15.
A környezetszennyezés és a klímaváltozás kezelése Európában jobb egészségét és jóllétet eredményez majd, különösen a legsérülékenyebbek számára
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: LÉZERTECHNOLÓGIÁVAL A VILLÁMCSAPÁSOK ELLEN
2020. 09. 10.
Franciaország, Németország és Svájc együttműködésével valósul meg 2017 és 2020 között az a Horizon 2020 program keretében közel 4 millió euró összeggel támogatott nagyszabású projekt, aminek célja a kulcsfontosságú infrastruktúrák megóvása a villámcsapásoktól.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK A KÖRNYEZETVÉDELEM KATEGÓRIÁBAN: FLAW4LIFE – A CSÚNYA GYÜMÖLCSÖK NÉPSZERŰSÍTÉSE PORTUGÁLIÁBAN AZ ÉLELMISZER PAZARLÁS HELYETT
2020. 09. 10.
Portugáliában 2015 és 2018 között nagy sikerrel valósították meg azt a projektet, aminek célkitűzése az élelmiszer fogyasztási szokások megváltoztatása, valamint a „csúnya” (vagyis nem tökéletesnek kinéző) gyümölcsök és zöldségek alternatív piacának létrehozása volt.
Az Európai Bizottság új kezdeményezéseket dolgoz ki a biogazdálkodási ágazat ösztönzésére
2020. 09. 08.
Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó jövőbeli cselekvési tervéről. Az ágazat fontos szerepet fog játszani az európai zöld megállapodás, valamint A termelőtől a fogyasztóig elnevezésű stratégiában, továbbá a biodiverzitási stratégiában meghatározott célkitűzések elérésében.
Az európai örökség virtuális ünneplése
2020. 09. 08.
Kulturális oldalak ezrei készülnek arra, hogy először nyissák meg virtuális kapuikat, amikor az Európa Tanács és az Európai Unió ismét összefog az éves Európai Örökség Napok megünneplésére.
Az Európai Bizottság az európai nyersanyagellátás biztonságosabbá és fenntarthatóbbá tételére irányuló intézkedéseket jelent be
2020. 09. 08.
Az Európai Bizottság előterjesztette a kritikus fontosságú nyersanyagokkal kapcsolatos cselekvési tervét, a kritikus fontosságú nyersanyagok 2020. évi listáját, valamint egy olyan előretekintő tanulmányt, amely 2030-ig, illetve 2050-ig vázolja a stratégiai technológiák és ágazatok szempontjából kritikus fontosságú nyersanyagokkal kapcsolatos fejleményeket.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK A KÖRNYEZETVÉDELEM KATEGÓRIÁBAN: LIFE COGENERATION PL – DEMO BERENDEZÉS ELEKTROMOSÁRAM/HŐ KAPCSOLTENERGIA-TERMELÉSÉRE TELEPÜLÉSI HULLADÉKBÓL ÉS SZENNYVÍZISZAPBÓL ELŐÁLLÍTOTT ÜZEMANYAG GÁZOSÍTÁSÁVAL
2020. 09. 03.
A 2013-2018 között Lengyelországban megvalósított „LIFE COGENERATION PL” projekt átfogó célja volt, hogy bemutassa a települési hulladékban és szennyvíziszapban rejlő energia lebomlását irányító innovatív technológia működését.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: NAGYSZABÁSÚ NYÍLT ONLINE KURZUS AZ EURÓPAI KALKULÁTOR PROJEKT KERETÉBEN
2020. 09. 03.
A Potsdami Klímakutató Intézet vezetésével, egy többszereplős európai konzorcium 2016 és 2020 között valósította meg az EUCalc elnevezésű projektet. Az Európai Unió H2020 pályázati csomagjának keretében támogatott program célja a klímaváltozás elleni küzdelem, pontosabban a fenntartható és alacsony széndioxid-kibocsátású európai gazdaság és társadalom létrehozásához való hozzájárulás volt.
Tanulmány alapján alakítják át a halászfelszerelések szabványait
2020. 09. 03.
A mindössze 110 évvel ezelőtt feltalált műanyagok ma a legszélesebb körben használt ember által készített anyagok, és életünk minden területén mindenütt jelen vannak. Ez alól a halászati ipar sem kivétel, és az elhagyott halászeszközök óceánjaink legnagyobb műanyag szennyezésének forrásai. Ez az új tanulmány ezekkel a kihívásokkal foglalkozik, és iránymutatásokat határoz meg a halászfelszerelések körforgásos kialakításának bevezetése és megvalósítása érdekében Európában.
Szeptemberben indul a második magyar koordinálású projekt a LIFE Éghajlat-politika alprogramban
2020. 09. 01.
Life-Climcoop projekt célja olyan köz- és magánszféra közötti partnerség, városi és vállalati együttműködés fejlesztése, tesztelése és terjesztése, amelynek során az érdekeltek kollektíven lépnek fel a helyi éghajlati kockázatok csökkentése érdekében, valamint lépéseket tesznek a sérülékeny városi és vállalati területek közös klímaalkalmazkodásának erősítésére a régióban, Magyarországon és Kelet-Európa hasonló társadalmi-gazdasági adottságú területein.
Európai Sporthét: 2020. szeptember 23-30
2020. 09. 01.
Az Európai Sporthét az Európai Bizottság kezdeményezése, amellyel az egész kontinensen népszerűsíteni kívánja a sportot és a testmozgást. Az egész Európára kiterjedő kampány arra ösztönzi az európaiakat, hogy egy héten keresztül minél többet mozogjanak és ennek hatására az év további részében is aktívak maradjanak. Az Európai Sporthét idén 2020. szeptember 23. és 30. között kerül megrendezésre.
Tanulmány és javaslatok a természetes szalakóta költőhelyek fenntartására és kialakítására
2020. 09. 01.
A hatékony természetvédelmi kezelésekhez sokszor nem csak az adott faj ökológiai igényeit kell figyelembe vennünk. A madarak között több olyan fajt is találunk, amelyek nem maguk készítik el fészküket, hanem más madarak korábbi költőhelyeit használják. E csoportba tartozik a szalakóta is. A szalakóta védelme a Kárpát-medencében című LIFE+-projekt keretében elkészült egy tanulmány a természetes szalakóta költőhelyek fenntartására és kialakítására.
Az európai fürdővíz minőségének javítása a LIFE program keretében
2020. 09. 01.
A karanténba-zártság hosszú hónapjai után sokan vágyakoztak arra, hogy nyáron egy kis időt víz mellett tölthessenek. De az éghajlatváltozás okozta erős csapadékmennyiség miatt a városi csatornarendszer néha túlcsordul, és szennyezi a fürdőterületeket. A LIFE iBATHWATER kutatói néhány élvonalbeli megoldással álltak elő a probléma kezelésében.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK A KÖRNYEZETVÉDELEM KATEGÓRIÁBAN: WISER LIFE, AZAZ BÖLCSEBB ÉLET – IPARI TERÜLETEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ ÚJRAFELHASZNÁLÁS SZEMLÉLTETÉSÉRE ÍRORSZÁGBAN
2020. 08. 27.
Az Írországban 2014-től 2018-ig terjedő időszakban kivitelezett „Bölcsebb élet” projekt legfőbb célkitűzései közé tartozott a hulladék mennyiségének csökkentése és újrafelhasználása, a hulladéklerakóhelyeken való elhelyezésének elkerülése, zöld munkahelyek létrehozása, az erőforrás fogyasztás csökkentése, továbbá az innovatív ökológiai oktatási rendszerekhez való hozzáférés javítása.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: A SZŐLŐTERMELŐK TÁMOGATÁSA A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ VALÓ ALKALMAZKODÁSBAN A VISCA DÖNTÉSTÁMOGATÓ ESZKÖZZEL
2020. 08. 27.
Az Európai Unió Horizon 2020 programjának keretében és támogatásával 2017 és 2020 között valósítják meg azt a 3,2 millió eurós költségvetésű kutatási és innovációs projektet, amelynek eredménye az úgy nevezett VISCA alkalmazás kifejlesztése. A VISCA „Vineyards´ Integrated Smart Climate Application” egy olyan okos alkalmazás, ami az éghajlattal kapcsolatos szolgáltatásokat és egy döntéstámogató rendszert (VISCA DSS) kínál a szőlősgazdáknak.
RELIONMED-LIFE: a tűzhal inváziójának megakadályozása a Földközi-tengeren
2020. 08. 27.
A díszes tűzhal a világ egyik legmérgezőbb tengeri lénye. Egy olyan képzett vadász, amely elpusztíthatja az őshonos halállományokat és súlyosan befolyásolhatja az ökoszisztémákat. A RELIONMED-LIFE csapat eltökélt szándéka, hogy megállítsa az inváziós ragadozó előrehaladását a Földközi-tenger felé.
A „Jog a gyógykezeléshez” elnevezésű európai polgári kezdeményezés
2020. 08. 25.
Európai polgári kezdeményezés: a Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a „Jog a gyógykezeléshez” elnevezésű kezdeményezést.
Az idei tanévben hivatalosan is témanap a Magyar Diáksport Napja!
2020. 08. 25.
A magyar ötletből létrejött Európai Diáksport Napja az európai sportesemények csúcstartója, melynek keretében a legtöbb gyerek egyszerre sportol. A projektvezető Magyar Diáksport Szövetség az Európai Unió mozgásösztönző tevékenységének zászlóhajója: elkötelezettek az iránt, hogy minél több országban szóljon szeptember utolsó péntekje az egészségtudatosságról és a minőségi testmozgásról. A 2020/2021. tanév rendjéről szóló, a napokban megjelent EMMI rendeletben immár hivatalosan is témanapként jelenik meg a Magyar Diáksport Napja.
LIFE ICEGREEN: lehűlés fenntartható fagylalttal
2020. 08. 25.
Egy forró nyári napon nincs is jobb dolog, mint egy frissítő fagylalt. De a legtöbb gelato gép hidrofluor-szénhidrogén (HFC) hűtőközegeket használ, amelyek hozzájárulnak a globális felmelegedéshez és a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának kb. 8% -át okozzák. Így megengedhetjük magunknak tiszta zöld lelkiismerettel ezeket a bűnös örömöket? A LIFE ICEGREEN projektnek köszönhetően a válasz: igen.
ÖT HAZAI TELEPÜLÉS MUTAT PÉLDÁT, HOGYAN VEGYÜK FEL A HARCOT A KLÍMAVÁLTOZÁSSAL
2020. 08. 19.
Aszályok, árvizek, hőhullámok – a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási jelenségeket és következményeit a városokban és a vidéken élők egyaránt a bőrükön érzik. Az előrejelzések szerint ezek egyre gyakoribbá válnak, és súlyosan érintik a hazai településeket. Léteznek azonban olyan megoldások, melyekkel költséghatékony és természetbarát módon lehet védekezni az éghajlatváltozás hatásai ellen. A Belügyminisztérium és a WWF Magyarország LIFE-MICACC projektje keretében öt kistelepülésen már elkészültek azok az első prototípusok, melyek a természetes vízmegtartásra épülnek, és hosszú távon segítik a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: SMART CITIZEN KIT 2.1 A KÖRNYEZETI MEGFIGYELÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI LÉGSZENNYEZÉS ELLENŐRZÉSÉHEZ
2020. 08. 19.
A Smart Citizen Kit egy költségtakarékos és nyílt forráskódú platform, aminek célja eszközt szolgáltatni a környezeti megfigyeléshez, a polgári tudománytól és az oktatási tevékenységektől kezdve a magasabb szintű tudományos kutatásokig.
Nyár a városban: zöld infrastruktúra, hogy a városi térségek hűvösek legyenek
2020. 08. 19.
Az elmúlt öt évben sorra dőltek meg a forrósági rekordok. A LIFE Tree Check csapata számos megoldást fejlesztett ki, amelyek segítségével Közép-Európa városai megbirkózhatnak a hőséggel.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK A KÖRNYEZETVÉDELEM KATEGÓRIÁBAN: LIFE DEBAG – INTEGRÁLT TÁJÉKOZTATÓ ÉS FIGYELEMFELHÍVÓ KAMPÁNY A MŰANYAG TASAKOK HASZNÁLATÁNAK CSÖKKENTÉSÉRE A TENGERI KÖRNYEZETBEN
2020. 08. 19.
A patraszi egyetem irányításával 2015 és 2019 között valósult meg a LIFE DEBAG elnevezésű projekt, amelynek fő célja egy integrált tájékoztató és figyelemfelhívó kampány kidolgozása és megvalósítása volt a műanyag tasak szennyezés megelőzése és mérséklése céljából a tengerparti területeken.
Koronavírus: 128 millió euró uniós finanszírozás 23 új kutatási projekt számára
2020. 08. 12.
A CO-VERSATILE projekt az egyik a támogatottak közül, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia koordinálásával valósít meg egy kilenc ország huszonegy partneréből álló konzorcium. A COVIRNA és az ENVISION projekteket kivitelező konzorciumoknak is van magyar tagja.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK A TERMÉSZETVÉDELEM KATEGÓRIÁBAN: LIFE DINALP MEDVE – A BARNA MEDVE POPULÁCIÓ KEZELÉSE ÉS MEGŐRZÉSE A DINÁRI-HEGYSÉG ÉSZAKI RÉSZÉN ÉS AZ ALPOKBAN
2020. 08. 11.
A 2014 és 2019 között megvalósított LIFE DINALP MEDVE projekt legfőbb célkitűzése az volt, hogy egy, a korábbinál rendszerezettebb, stratégiai megközelítést dolgozzanak ki a barna medve populáció megőrzése, kezelése és nyomon követése érdekében Szlovéniában, Horvátországban, Olaszországban és Ausztriában.
A világelső magyar innováció európai uniós forgalmazásáért: nyert a PhageFire projekt!
2020. 08. 10.
Az Enviroinvest Zrt egy nemzetközi konzorcium tagjaként sikeres projektjavaslatot nyújtott be PhageFire címmel a Horizon 2020 programra. A projektjavaslat célja, hogy az almafélék tűzelhalásos betegségét okozó Erwinia amylovora baktérium-ellenes Erwiphage® készítményüket továbbfejlesszék, és a teljes Európai Unió területén engedélyeztessék.
Az élőhelyek visszaállítása természetes állapotukba Európa biológiai sokféleségéért
2020. 08. 06.
Világszerte a vadon élő fajok száma mindössze 40 év alatt 60% -kal csökkent, egymilliót fenyeget a kihalás veszélye.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK A TERMÉSZETVÉDELEM KATEGÓRIÁBAN: A LÁPI TARKALEPKE ÉLŐHELYEINEK REHABILITÁCIÓJA NÉMETORSZÁGBAN A LIFE-AURINIA PROJEKT KERETÉBEN
2020. 08. 06.
A 2010 és 2018 között megvalósított LIFE-AURINIA projekt legfontosabb célja a német Schleswig-Holstein tartományban az volt, hogy helyreállítsák a lápi tarkalepke (Euphydryas aurinia) élőhelyeit azon az utolsó két ismert területen, ahol a faj élt, Nordoe és Jardelunder Moor vidékén.
LIFE DÍJ 2020 – DÖNTŐS PROJEKTEK A TERMÉSZETVÉDELEM KATEGÓRIÁBAN: LIFE+SCALLUVIA – AZ ÁRTÉRI ERDŐK ÉS MELLÉKFOLYÓK ÉLŐHELYÉNEK HELYREÁLLÍTÁSA A SCHELDT TORKOLAT ÁRVÍZVÉDELMI TERÜLETÉN, A KRUIBEKE-BAZEL-RUPELMONDE TÉRSÉGBEN
2020. 08. 04.
A LIFE+SCALLUVIA projekt fő célkitűzése az volt, hogy a Kruibeke-Bazel-Rupelmonde egyik alterületét jó természetvédelmi állapotban levő, kiváló térséggé fejlesszék, ami árvízvédelmi és rekreációs területként funkcionál.
LIFE Citruspack: új élet a citrusfélék hulladéka számára
2020. 08. 04.
Spanyolország büszke lehet arra, hogy Európa vezető citrusféle-termelője, de ennek vannak hátrányai. A citrusfélék hulladéka hírhedten magas, míg a gyümölcslevekhez szükséges csomagolás azt jelenti, hogy Spanyolország túlságosan sok műanyagot fogyaszt. A LIFE Citruspack projekt megoldást talált mindkét probléma megoldására.
Könnyebben juthatnak forráshoz a média, valamint a kulturális és kreatív ágazat szereplői
2020. 08. 04.
Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Alap új támogatási intézkedéseket hozott, hogy megkönnyítse a kulturális és kreatív szektorban működő vállalkozásoknak – köztük a hírmédia szereplőinek – a finanszírozáshoz jutást.
Öt új, határokon átnyúló együttműködési projektet választottak ki az Erasmus+ finanszírozásra az európai szakképzés kiválóságának fejlesztése érdekében
2020. 08. 04.
Az Európai Bizottság javaslatára Erasmus+ finanszírozásban részesül a szakmai kiválósági központok öt új platformja, az innovatív, befogadó és fenntartható gazdaság igényeinek kielégítése érdekében.
HORIZON 2020 sikertörténetek: környezetbarát csomagolóanyag fejlesztése a CIRC-PACK projektben
2020. 07. 30.
Az Európai Bizottság által működtetett Horizon Results Platform-on számos érdekes projektet mutatnak be azok a pályázók, akik H2020 pályázaton nyertek és sikeresen megvalósították a tervezett programjaikat. Az egyik a számos sikertörténet közül a CIRC-PACK.
Veszélyben a tengeri élet: hogyan célozza hat LIFE projekt a megmentését
2020. 07. 30.
Az óceánok a világ legnagyobb ökoszisztémáját alkotják, de riasztó ütemben szennyeződnek és károsodnak, és ez pusztító hatással van a tengeri életre. Számos LIFE projekt keményen dolgozik ezen aggasztó tendencia megfordításán. Annak ellenére, hogy az EU a világ egyik legambiciózusabb tengeri környezetvédelmi törvényével rendelkezik, a túlzott tápanyagok, a víz alatti zaj, a műanyag és a túlhalászás továbbra is komoly probléma. Az alábbiakban bemutatunk hat LIFE projektet, amelyek mindent megtesznek azért, hogy megóvják és helyreállítsák értékes tengeri életünket.
A biztonsági unió előmozdítása: a gyermekek szexuális bántalmazása, a kábítószerek és az illegális tűzfegyverek elleni küzdelemre irányuló kezdeményezések
2020. 07. 28.
Az Európai Bizottság három azonnali kezdeményezést terjesztett elő a biztonsági unióra vonatkozó stratégia végrehajtására: a gyermekbántalmazás elleni hatékonyabb küzdelemre irányuló uniós stratégiát; a kábítószer elleni küzdelemre vonatkozó új uniós menetrendet és cselekvési tervet, valamint a tűzfegyverek tiltott kereskedelmére vonatkozó uniós cselekvési tervet.
LIFE Díj 2020 – döntős PROJEKTEK a természetvédelem kategóriában: „WOLFLIFE”, AZAZ „FARKASÉLET” – A SZÜRKE FARKASOK VÉDELME A KELETI-KÁRPÁTOKBAN
2020. 07. 28.
A „Wolflife” elnevezésű LIFE természetvédelmi projekt átfogó célja az volt, hogy életképes farkas (Canis lupus) populációt sikerüljön fenntartani a Kárpátokban. A 2014 és 2019 között megvalósított program kiterjedt a Keleti-Kárpátok középső és déli részére, magában foglalva 18 olyan térséget, ami a Natura 2000 hálózatához tartozik, ahol a farkas védett állat.
Segíthetnek az energiahatékony épületek az éghajlati válság megoldásában?
2020. 07. 28.
Az épületek az életünk hátterét képezik, hiszen ezekben töltjük időnk nagy részét. De az épületek teszik ki az EU energiafogyasztásának 40% -át és üvegházhatású gázok kibocsátásának 36% -át. Egy finn LIFE projekt célja e tendencia megfordítása.
Több mint 1 500 új projektötlet érkezett eddig az idei LIFE pályázati kiírásokra!
2020. 07. 23.
A nemrég lezárult LIFE környezetvédelem „tradicionális” projektekre vonatkozó kiírásokra az összes EU-országból körülbelül 2,8 milliárd EUR társfinanszírozást igényelve érkezett több mint 1 500 pályázat – ezzel pedig új rekord dőlt meg.
HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK A „HORIZON RESULTS PLATFORMON”
2020. 07. 23.
Új sorozatot indítunk honlapunkon, amelynek célja bemutatni a Horizon 2020 program keretében eredményesnek bizonyult projektek és sikertörténetek legjobbjait a „Horizon Results Platform” elnevezésű weboldalról.
Az uniós gazdaság zöld helyreállításának ösztönzése
2020. 07. 22.
Az EU több mint 2 milliárd eurót fektet be 140 kulcsfontosságú közlekedési projektbe a gazdaság újraindítása érdekében.
Uniós programok a fiatalok foglalkoztatásáért
2020. 07. 22.
A koronavírus-járvány miatt bevezetett tagállami korlátozások hatással voltak a fiatalok lehetőségeire is. A Nemzetközi Munkaügyi szervezet szerint a világjárvány aránytalanul nagy és súlyos hatással van a fiatalok foglalkoztatására, akiknek nemcsak az oktatásuk, vagy a képzésük maradt félbe sok esetben, de a belépésük a munkaerőpiacra is sokkal nehezebb mint azelőtt.
#EUinmyregion 2020 – képeslapok
2020. 07. 22.
Az #EUinmyregion képeslap-verseny révén az EU által finanszírozott projekt elnyerhetik jól megérdemelt láthatóságukat.
Új felhívás: Az európai zenei export fejlesztésének és előmozdításának lépései
2020. 07. 22.
A pályázat célja, hogy ismereteket nyújtson és új megközelítéseket fedezzen fel az európai zene exportjára, a stratégia egyes tevékenységeinek kísérletezésével.
LIFE Díj 2020 – döntős PROJEKTEK a természetvédelem kategóriában: „LIFE a biztonságos hálózatokért” – A világszerte veszélyeztetett parlagi sas védelmének erősítése Bulgáriában
2020. 07. 21.
Az Európai Bizottság támogatja a zenei „ökoszisztéma” helyreállítását
2020. 07. 20.
2,5 millió eurós költségvetéssel a Bizottság pályázati felhívást hirdetett meg: Music Moves Europe - „Innovatív támogatási rendszer a fenntartható zenei ökoszisztéma számára”.
Az Erasmus+ 2021-27 még inkluzívabb lesz és a szolidaritásra koncentrál
2020. 07. 20.
Az új, 2021-27 közötti időszakra vonatkozó Erasmus+ program még inkluzívabb lesz és még inkább a szolidaritásra koncentrál majd.
Az EU gyermekjogi stratégiája (2021–24)
2020. 07. 20.
Az Európai Bizottság új uniós gyermekjogi stratégia megalkotásán dolgozik, amely meghatározza a következő évekre (2021-2024) a gyermekek jogainak jobb védelmét célzó uniós fellépés keretét.
ELENA: ENERGIAHATÉKONYSÁG ÉS MEGÚJULÓ ENERGIA A LENGYEL LAKÓÉPÜLETEKBEN A BGŻ BNP PARIBAS FINANSZÍROZÁSI PROGRAMJA KERETÉBEN
2020. 07. 20.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Bizottság egyik kiemelt célja az ELENA finanszírozási eszközzel a lakóépületek energetikai felújításának felgyorsítása.
24 új európai egyetemmel bővült az európai oktatási térség
2020. 07. 14.
Az európai egyetemek az Erasmus+ uniós oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogram és a „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogram pénzügyi támogatásával emelik az európai felsőoktatás színvonalát és vonzerejét, valamint fokozzák annak inkluzív jellegét és a digitalizáció előmozdítását.
A klímasemleges gazdaság létrehozása
2020. 07. 14.
Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a jövő energiarendszerére és a tiszta hidrogénre vonatkozó terveit.
Közzétették a 2020-as LIFE Díjak döntős PROJEKTJeiNEK LISTÁJÁT
2020. 07. 14.
Az Európai Bizottság 15 döntős projektet választott ki, amelyek esélyesek elnyerni a 2020. évi LIFE Díjat, aminek átadójára az ősszel kerül sor. A Díjjal, amit tizennegyedik alkalommal írélnek oda, a leginnovatívabb, leginkább ösztönző és leghatékonyabb LIFE projekteket ismerik el három kategóriában: klímavédelmi akció, környezet- és természetvédelem.
Kórházak energiahatékony újjáépítése és felújítása Ausztriában
2020. 07. 09.
A 2017. január és 2019. december közötti időszakban zajlott Ausztriában az az ELENA finanszírozásból megvalósított projekt, amelynek célja a Vinzenz Group kötelékébe tartozó kórházak és egészségügyi részlegek energiahatékonyságának javítása volt.
Az állampolgárok légszennyezettségnek való kitettségének mérséklése Szlovákiában és Csehországban (LIFE-IP SK AQ Improvement) LIFE integrált környezetvédelmi projekt (LEVEGŐMINŐSÉG)
2020. 07. 09.
A cikk a tizedik és immár befejező része a LIFE integrált projekteket bemutató sorozatunknak.
Az EU zöld helyreállításának ösztönzése: a Bizottság egymilliárd eurót fektet be a tiszta technológiákkal kapcsolatos innovatív projektekbe
2020. 07. 07.
Az Európai Bizottság közzétette az innovációs alap keretében meghirdetett első pályázati felhívást.
Bizottsági intézkedéscsomag az ifjúsági foglalkoztatás támogatására: Híd a munkahelyekhez a következő generáció számára
2020. 07. 07.
Az Európai Bizottság intézkedéseivel azt célozza, hogy a fiatalok kiteljesedhessenek az EU jövőjének alakításában, és egyúttal a zöld és digitális átállás nyomán fejlődhessenek.
Áldozatok jogai: új stratégia az áldozatok megerősítésére
2020. 07. 02.
Az Európai Bizottság bemutatta az áldozatok jogairól szóló első uniós stratégiáját annak biztosítása érdekében, hogy a bűncselekmények áldozatai teljes mértékben élhessenek jogaikkal függetlenül attól, hogy az EU-n belül hol történt a bűncselekmény.
Megjelent az új LIFE „Annex X – Pénzügyi és adminisztratív útmutató”!
2020. 07. 02.
Az idei pályázati kiírás újdonságai alapján frissített pénzügyi útmutató, az „Annex X – Pénzügyi és adminisztratív útmutató” a LIFE-pályázókat és -kedvezményezetteket segíti a LIFE támogatási megállapodás pénzügyi és adminisztratív rendelkezéseinek megértésében, amelyek nélkülözhetetlenek a pályázat és a jövőbeli pénzügyi beszámolók elkészítéséhez, valamint adminisztratív útmutatást nyújt a támogatási megállapodás módosításának kéréséhez.
A VÍZMINŐSÉG JAVÍTÁSA LETTORSZÁG FOLYÓIBAN ÉS TAVAIBAN (LIFE GOODWATER IP) LIFE INTEGRÁLT KÖRNYEZETVÉDELMI PROJEKT (VÍZ)
2020. 07. 02.
A cikk a kilencedik része a LIFE integrált projekteket bemutató sorozatunknak. Hamarosan további ismertetőt közlünk.
AZ „ELENA FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉS” TÁMOGATÁSI PROGRAM
2020. 07. 02.
Az ELENA finanszírozási eszközt bemutató sorozatunk nyolcadik és immár befejező részének témája az „ELENA fenntartható közlekedés” finanszírozási eszköz
A NATURA 2000 HÁLÓZAT HATÉKONYABB IGAZGATÁSA CIPRUSON (LIFE IP PHYSIS) LIFE INTEGRÁLT KÖRNYEZETVÉDELMI PROJEKT (TERMÉSZETVÉDELEM)
2020. 06. 25.
A cikk a nyolcadik része a LIFE integrált projekteket bemutató sorozatunknak. Hamarosan további ismertetőket közlünk.
Az ELENA „fenntartható lakóépületek” támogatása háztartások, pénzügyi intézmények és közigazgatási szervek számára
2020. 06. 25.
Az ELENA finanszírozási eszközt bemutató sorozatunk hetedik részének témája az ELENA „fenntartható lakóépületek” támogatása háztartások, pénzügyi intézmények és közigazgatási szervek számára
Az Európai Bizottság 2,5 millió euróval támogatja az előadóművészet terjesztését
2020. 06. 24.
Pályázati felhívást tettek közzé az előadóművészeti alkotások határokon átnyúló forgalmazásának és digitális terjesztésének támogatására.
Szakértői felhívás az európai kulturális fővárosok támogatására
2020. 06. 24.
A „Kapacitásépítés az európai kulturális fővárosok számára” projekt különféle tudományágak szakembereit keresi, hogy csatlakozzanak szakértői csoportjához.
Nyilvános konzultáció - digitális oktatási cselekvési terv
2020. 06. 23.
Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt hirdet 2020 június 18 és szeptember 4 között annak biztosítása érdekében, hogy az új digitális oktatási cselekvési terv összehezhesse a COVID-19 válság idején szerzett tapasztalatokat és támogathassa az oktatást és képzést a hosszú távú digitális átalakulás révén.
Pályázati felhívás - Európai Örökség díj 2021!
2020. 06. 23.
Megnyílt a pályázati lehetőség az Európai Unió Kulturális Öröksége díj / Europa Nostra díj 2021-re. A díjakat több kategóriában az örökségvédelem területén elért legjobb eredmények és a kulturális örökségünk tudatosítása terén tett figyelemre méltó erőfeszítések elismeréseként adják.
Az EU-tagországok támogatása éghajlati célkitűzéseik teljesítésében
2020. 06. 23.
Az elmúlt hónapokban a Covid-19 állt a gondolkodásunk középpontjában. A LIFE PlanUp projekt emlékeztet bennünket, hogy miért nem szabad elfelejteni az éghajlati válságot a világjárvány ellenére sem.
A LIFE program 2020. évi újításai
2020. 06. 23.
A LIFE program felhívásai – főként a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel - számos újítást tartogatnak az idei pályázók számára.
Lendület a fenntartható finanszírozásnak - LIFE integrált ÉGHAJLAT-POLITIKA projekt Franciaországban (fenntartható finanszírozás)
2020. 06. 18.
A cikk a hetedik része a LIFE integrált projekteket bemutató sorozatunknak. Hamarosan további ismertetőket közlünk.
Az ELENA „fenntartható lakóépületek” finanszírozási eszköz
2020. 06. 18.
Az ELENA finanszírozási eszközt bemutató sorozatunk hatodik részének témája az ELENA „fenntartható lakóépületek” finanszírozási eszköz.
Meghosszabbították az Európai Polgár díj jelentkezési / nevezési határidejét június 30-ig
2020. 06. 17.
Az Európai Parlament minden évben négy díjat adományoz a kiválóság jutalmazásának szándékával, ezek egyike az Európai Polgár díj. Tekintettel az idei kivételes helyzetre a jelentkezések /nevezések benyújtásának határidejét június végéig meghosszabbítják és arra ösztönzik a magánszemélyeket és a szervezeteket, hogy jelöljenek koronavírus elleni küzdelemmel foglalkozó projekteket is.
A 2020-as Európai Natura 2000-díj döntősei
2020. 06. 17.
Az Európai Bizottság közzétette a 2020-as Európai Natura 2000-díj döntőseit. Öt kategóriadíj keretében összesen 27 döntős van. Lehetőség van szavazni is, aki a legtöbb szavazatot kapja, az európai Natura 2000 polgárok díját nyeri el. A döntősök között két magyar vonatkozású jelölt van.
Az Európai Bizottság online nyilvános konzultációt indított az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló új uniós stratégiáról
2020. 06. 17.
Az Európai Bizottság felkéri az érdekelt feleket és a polgárokat, hogy nyújtsák be véleményüket az EU új alkalmazkodási stratégiájáról, tekintettel az éghajlatváltozás egyre gyakoribb és intenzívebb hatására.
DIGI-B-CUBE nyitott pályázati felhívás: a kkv-k a COVID-19 ellen
2020. 06. 16.
A COVID-19 világjárvány példátlan kihívást jelent az egészségügyi rendszerekre nézve. A DIGI-B-CUBE közvetlen pénzügyi támogatást nyújt olyan projektek megvalósításához, amelyek a digitális innovációkat és a diszruptív technológiákat integrálják az orvosi diagnosztika és az érintett értékláncok terén.
Beszámoló a virtuális XI. LIFE Klímapolitikai Tréningről
2020. 06. 16.
2020. június 8-án került sor a XI. LIFE Klímapolitikai Tréning: LIFE CLIMA Pályázatírás 2020 című rendezvényre virtuális módon. A tréninget az Innovációs és Technológiai Minisztérium Klímapolitikai Főosztálya és a Nyugat-Balkáni Zöld Központ szervezte, a Magyar Fejlesztési Központ munkatársai a rendezvény weboldal- és közösségi média-menedzsmentjét végezték.
Megnyílt a regisztráció az EU Fenntartható Energia Hétre (EUSEW)!
2020. 06. 15.
Június 23 és 25 között az energia területén elhivatottak a téma szakembereivel együtt megvitatják a zöld megújulás és növekedés útját 30 szekcióülés keretében a legelső digitális EU Fenntartható Energia Hét (EUSEW) alkalmából, ami a legnagyobb, a megújuló energia és a hatékony energiafelhasználás témakörének szentelt esemény Európában.
TERMÉSZETRE ÉPÜLŐ MEGOLDÁSOK AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL SZEMBENI ELLENÁLLÓKÉPESSÉG NÖVELÉSÉHEZ FRANCIAORSZÁGBAN (LIFE-IP ARTISAN) LIFE INTEGRÁLT ÉGHAJLAT-POLITIKA PROJEKT (ALKALMAZKODÁS AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSHOZ)
2020. 06. 11.
A cikk a hatodik része a LIFE integrált projekteket bemutató sorozatunknak. Hamarosan további ismertetőket közlünk.
Az ELENA pályázat lépései
2020. 06. 11.
Az ELENA finanszírozási eszközt bemutató sorozatunk ötödik részének témája az ELENA pályázat lépései.
Kísérleti projekt a teljes digitális nyelvi egyenlőség eléréséhez Európában 2030-ig
2020. 06. 11.
Stratégiai kutatási, innovációs és végrehajtási menetrend és ütemterv kidolgozása a teljes digitális nyelvi egyenlőség eléréséhez Európában 2030-ig
Az ASSIST modell sikeressége az energiaszegénység leküzdésében
2020. 06. 10.
A Horizon 2020 által finanszírozott, az energiaszegénység leküzdésére irányuló ASSIST projekt három év kemény munkáját követően a végéhez közeledik. A program egy sikeres modellt hozott létre, amelyet a különböző szektorokban tevékenykedő köz- és magánszereplők alkalmazhatnak, az energetikaitól kezdve a társadalmi, a bankitól az egészségügyi szektorig, valamint a nonprofit szervezetektől a magáncégekig, annak érdekében, hogy támogassa a fogyasztók szükségleteit.
57 projekt indul a Horizon 2020 energiahatékonysági támogatásnak köszönhetően
2020. 06. 10.
Az Európai Bizottság 57 új finanszírozási szerződést írt alá olyan projektek támogatására, amelyek segítik az európai átmenetet egy energiahatékonyabb jövőbe. Ezeket a projekteket a Horizon 2020 programban 2019-ben közzétett pályázatok keretében finanszírozzák a „biztonságos, tiszta és hatékony energia” címszó alatt.
A 2020. évi LIFE pályázati felhívásokhoz új, kiegészítő útmutató csomag érhető el!
2020. 06. 08.
A 2020. évi LIFE pályázati csomagok mellé feltöltésre került egy kiegészítő útmutató csomag amely új pénzügyi részletszabályokat is tartalmaz, továbbá tartalmazza az új minta Támogatási Szerződést, valamint a közszervezetek részére kitöltendő nyilatkozatot.
Hogyan írjunk nyertes LIFE pályázatot?
2020. 06. 08.
Angelo Salsi, az Európai Bizottság Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynöksége (EASME) LIFE programjának vezetője osztotta meg szakértői véleményét a nyertes LIFE projektkoncepció megírásához. További intézkedésekről is beszámolt, amelyek megkönnyítik a jelentkezési folyamatot a Covid-19 világjárvány miatt.
BASZKFÖLD ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL SZEMBENI ELLENÁLLÓKÉPESSÉGÉNEK NÖVELÉSE (LIFE-IP URBAN KLIMA 2050) LIFE INTEGRÁLT ÉGHAJLAT-POLITIKA PROJEKT (ALKALMAZKODÁS AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSHOZ)
2020. 06. 04.
A cikk az ötödik része a LIFE integrált projekteket bemutató sorozatunknak. Hamarosan további ismertetőket közlünk.
Az ELENA pályázat menete
2020. 06. 04.
Az ELENA finanszírozási eszközt bemutató sorozatunk negyedik részének témája az ELENA pályázat menete.
„Az EU az egészségügyért” program: új uniós egészségügyi program a 2021–2027-es időszakra
2020. 06. 04.
A 2021–2027-es időszakra a Bizottság új, nagyívű és önálló egészségügyi programot javasol, amely „az EU az egészségügyért” nevet kapta.
Kísérleti projekt: inkluzív web-hozzáférhetőség kognitív fogyatékossággal élők számára
2020. 06. 03.
Az Európai Bizottság 2020. április 20-án elfogadta a „Kommunikációs hálózatok, tartalom és technológia” területén a kísérleti projektek és előkészítő intézkedések finanszírozására vonatkozó, 2020-ra szóló munkaprogramot.
HULLADÉKKEZELÉS GÖRÖGORSZÁGBAN A KÖRKÖRÖS GAZDASÁG KIALAKÍTÁSA CÉLJÁBÓL (LIFE-IP CEI-GREECE) LIFE INTEGRÁLT KÖRNYEZETVÉDELMI PROJEKT (HULLADÉK)
2020. 05. 28.
A cikk a negyedik része a LIFE integrált projekteket bemutató sorozatunknak. Hamarosan további ismertetőket közlünk.
MILYEN TÍPUSÚ BERUHÁZÁSI PROGRAMOKAT TÁMOGAT AZ ELENA?
2020. 05. 28.
Az ELENA finanszírozási eszközt bemutató sorozatunk harmadik részének témája azok a területek, amelyeken beruházási programok vagy projektek indíthatók ELENA-támogatással.
Koronavírus: további 122 millió euró sürgős kutatási és innovációs projektekre
2020. 05. 27.
A Bizottság kutatási és innovációs programja, a Horizont 2020 révén további 122 millió eurót mozgósít a koronavírussal kapcsolatos sürgős kutatásokra.
Az Európai Bizottság elfogadta a „Termelőtől a fogyasztóig” stratégiát
2020. 05. 26.
Az Európai Bizottság elfogadta a „Termelőtől a fogyasztóig” stratégiát a tisztességes, egészséges és környezetbarát élelmiszerrendszer érdekében.
Új biodiverzitási stratégiát fogadott el az Európai Bizottság
2020. 05. 26.
Az Európai Bizottság új átfogó biodiverzitási stratégiát (Uniós biodiverzitási stratégia 2030-ig) fogadott el, hogy a természetet ismét életünk része legyen.
Ki pályázhat ELENA támogatásra és milyen típusú beruházási programmal?
2020. 05. 21.
Az ELENA finanszírozási eszközt bemutató sorozatunk második részének témája az ELENA-pályázók valamint az ELENA-programok és -projektek.
Jobb vízminőséget Írország tavaiban és folyóiban (LIFE-IP Waters of Life) LIFE integrált környezetvédelmi projekt (víz)
2020. 05. 21.
A cikk a harmadik része a LIFE integrált projekteket bemutató sorozatunknak. Hamarosan további ismertetőket közlünk.
Szabadidős sportprogramok és infrastrukturális innováció
2020. 05. 21.
Az Európai Parlament által kezdeményezett és az Európai Bizottság által irányított az oktatás, a sport és a kultúra területéhez tartozó kísérleti projektek és előkészítő intézkedések keretében a „szabadidős sportprogramok és infrastrukturális innováció” elnevezésű előkészítő intézkedésre pályázati felhívást írtak ki.
ONLINE OKTATÁSI ESZKÖZÖK
2020. 05. 19.
Az Európai Bizottság annak érdekében, hogy segítse az oktatás és a képzési tevékenységek folytonosságának biztosítását, az online oktatási anyagok széles skáláját tették elérhetővé.
ELENA: FENNTARTHATÓ ENERGIAELLÁTÁS A SZLOVÁKIAI PREŠOV RÉGIÓBAN
2020. 05. 19.
A szlovákiai Prešov régióban ELENA-támogatással valósították meg azt a nagyszabású energetikai beruházási programot, amelynek célja az épületek külső térelhatároló elemeinek javítása, fotovoltaikus elemek felszerelése középükletekre, továbbá LED technológia alkalmazásával a városi közvilágítás felújítása volt.
EIT URBAN MOBILITY PÁLYÁZATOK – VÁLASZOK A COVID-19 KRÍZISRE
2020. 05. 19.
Az Európai Kutatási Térség (ERA) által létrehozott online koronavírus platformon rendszeresen közzéteszik többek között a világjárvány európai megfékezésével kapcsolatos kezdeményezésekről szóló híreket, beleértve a H2020 pályázatokat érintő módosításokat.
Európa digitális jövőjének alakítása
2020. 05. 19.
Az EU digitális stratégiájával összhangban az Európai Bizottság új kísérleti projektre írt ki pályázatot, amelyre öt EU-tagállam öt médiaszervezetéből álló konzorciumok jelentkezhetnek.
XI. LIFE Klímapolitikai Tréning: LIFE CLIMA pályázatírás 2020
2020. 05. 14.
A XI. LIFE Klímapolitikai Tréning: LIFE CLIMA Pályázatírás 2020 című virtuális rendezvény célja a LIFE Éghajlat-politika alprogrammal kapcsolatos naprakész tudás megosztása és kölcsönös tapasztalatcsere virtuális képzés keretében a magyar LIFE közösség valamennyi szereplőjének részvételével. Ennek szellemében a LIFE Klímapolitikai Csapat előadásai mellett további releváns szakértők is megosztják az éghajlat-politikai pályázatokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, tanácsokat.
LIFE projektpartner-kereső
2020. 05. 14.
A megfelelő konzorciumban elindított pályázat egy sikeres és hosszútávú projekt alapja lehet. A nemzeti LIFE honlapon és az EASME LIFE honlapján egyaránt működik projektpartner-kereső.
Mi az ELENA finanszírozási eszköz és milyen célokat szolgál?
2020. 05. 14.
Honlapunkon sorozatot indítunk az ELENA finanszírozási eszköz bemutatására, amelyet az Európai Beruházási Bank (EIB) nyújt az Európai Bizottsággal történt megállapodás keretében pénzügyi támogatásként befektetési programok előkészítését szolgáló projektfejlesztési szolgáltatásokhoz.
A tőzeglápok védelme és helyreállítása Írországban (LIFE-IP PAF Wild Atlantic Nature) LIFE integrált környezetvédelmi projekt (természetvédelem)
2020. 05. 14.
A cikk a második része a LIFE integrált projekteket bemutató sorozatunknak. Hamarosan további ismertetőket közlünk.
Megjelent a Europe for citizens-program 2019-es eredményeit bemutató kiadvány
2020. 05. 12.
Magyarország az egyik legsikeresebb pályázó ország a Europe for citizens-programban.
A Bizottság támogatja a tagállamokat a klímasemleges gazdaságra való áttérésben
2020. 05. 12.
Az Európai Bizottság jóváhagyta azokat a kérelmeket, amelyekben 18 tagállam – köztük Magyarország – támogatást kért ún. méltányos területi átállási tervük elkészítéséhez. Ilyen tervet kell kidolgozniuk mindazoknak a tagországoknak, amelyek támogatáshoz szeretnének jutni a méltányos átállási mechanizmus forrásaiból.
Három magyarországi projekt is elnyerte az idei Európai Unió Kulturális Öröksége díjat / Europa Nostra-díjat
2020. 05. 12.
A Szépművészeti Múzeum rekonstrukciós projektje az Örökségmegőrzés kategóriában, a Gödöllői Királyi Kastély Egy kastély titkos élete című kiállítása és az UCCU Roma Informális Oktatási Alapítvány projektje pedig az Oktatás, képzés és tudatosságnövelés kategóriában nyerte el a zsűri tetszését.
EU Sport – előkészítő intézkedés, kísérleti projekt
2020. 05. 12.
Az Európai Parlament által kezdeményezett előkészítő intézkedés a radikalizálódás megelőzésére irányuló sportszervezetek, különösen az ernyő-sportszervezetek által szervezett sporttal kapcsolatos projektek támogatását célozza.
A természet védelmének erősítése Észtországban (LIFE-IP ForEst&FarmLand) - LIFE integrált környezetvédelmi projekt (természetvédelem)
2020. 05. 07.
A cikk az első része a LIFE integrált projekteket bemutató sorozatunknak. Hamarosan további ismertetőket közlünk.
Több mint 100 millió euró fordítható új LIFE projektekre Európában
2020. 05. 07.
Az Európai Bizottság 101,2 millió euróval támogatja a LIFE integrált projekteket Cipruson, Észtországban, Franciaországban, Görögországban, Írországban, Lettországban, Szlovákiában, Csehországban és Spanyolországban. Honlapunkon sorozatot indítunk, amelyben bemutatjuk ezeket a LIFE integrált projekteket.
EU Sport – kísérleti projektek és előkészítő intézkedések
2020. 05. 06.
Az Európai Parlament által évente meghatározott és az Európai Bizottság által irányított kísérleti projektek és előkészítő intézkedések új kezdeményezések, amelyek célja egy fellépés megvalósíthatóságának tesztelése és az EU jövőbeli tevékenységeinek előkészítése.
2020-as LIFE CLIMA önerő-támogatási felhívás!
2020. 05. 05.
A LIFE Éghajlat-politika alprogram (LIFE CLIMA) 2020. évi hagyományos projektjeinek pályázati felhívására jelentkező magyarországi szervezetek 2020. július 5. éjfélig nemzeti önerő-támogatásra jelentkezhetnek.
A kreatív közösség Covid-19 erőforrás-platformja
2020. 05. 05.
Elindult a Creatives Unite online platform a Covid-19 által sújtott kulturális és kreatív ágazat számára.
Európai hackathon a koronavírus-járvány elleni küzdelmet szolgáló innovatív megoldások kifejlesztéséért
2020. 04. 28.
A koronavírus-járvány elleni küzdelem elősegítése érdekében az Európai Innovációs Tanács irányításával és az uniós tagállamokkal szoros együttműködésben megrendezett online ötletversenyre több mint 20 ezer érdeklődő, köztük csaknem 250 magyarországi jelentkező regisztrált.
ÚJ „HORIZON 2020 KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK” ROVAT AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ONLINE PÁLYÁZATI PORTÁLJÁN
2020. 04. 27.
A COVID-19 járvány kitörésére való tekintettel, új „Horizon 2020 Kérdések és válaszok” rovat jelent meg az Európai Bizottság online pályázati platformján, a „Funding and Tenders Portal” weboldalon. A „Kérdések és válaszok” rovat oldalait frissítették azokra a gyakori kérdésekre adott válaszokkal, amelyeket a Kutatási Tájékoztató Szolgálat és Pályázó Minősítő (Research Enquiry Service and Participant Validation), az IT Helpdesk, az eKözbeszerzési Helpdesk, a pályázati koordinátorok és a H2020 nemzeti kapcsolattartók részére tettek fel.
A COVID-19 sem állhat a zöld törekvések útjába!
2020. 04. 27.
Az Európai Bizottság Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynöksége (EASME) LIFE programjának vezetője Angelo Salsi elmondta, hogy miért nem állíthatja meg a zöld törekvéseket a COVID-19.
#BeInclusive – EU sport díj
2020. 04. 23.
A #BeInclusive díjjal az Európai Bizottság azokat a szervezeteket szeretné elismerni, amelyek a sport erejével segítik elő a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi befogadását.
Sikeresen lezajlott a Virtuális LIFE CLIMA Tájékoztató Nap
2020. 04. 23.
A koronavírus-járvány kitörésére való tekintettel a LIFE program Éghajlat-politika alprogramjának és aktualitásainak megismertetését célzó tájékoztató napra virtuális módon került sor 2020. április 20-án. A tájékoztató nap rekordszámú érdeklődőt vonzott: több mint ötszázan követték a virtuális rendezvényt.
Milyen intézkedéseket hoz az EU az éghajlatváltozás ügyében?
2020. 04. 22.
Az éghajlatváltozás globális probléma, amely globális fellépést igényel. Az EU elkötelezett a globális ambíciószint növelése mellett és élen járva mutat példát e téren.
Megjelentek a hazai LIFE kisokosok
2020. 04. 16.
A környezetvédelmi, természetvédelmi és éghajlat-politikai szakterület a 2020. évi LIFE pályázati kiírás kapcsán összeállította az aktuális tájékoztató anyagát.
„ERA VS. KORONA” ELSŐ AKCIÓTERV
2020. 04. 16.
Az Európai Bizottság online pályázati platformján, a „Funding and Tenders Portal” weboldalon a koronavírus járvány elleni küzdelem szellemében létrehoztak egy tematikus gyűjtő aloldalt, ahol megtalálhatóak többek között a kór legyőzését szolgáló legújabb kezdeményezések.
Milyen egy jó LIFE-pályázat: tippek és tapasztalatok - II. rész
2020. 04. 07.
Milyen valójában LIFE-támogatásra pályázni? Sok erőfeszítést és időt igényel? Hogyan segíthet egy vállalkozásnak vagy cégnek? Kai Hempel, a LIFE Waste2Protein ügyvezető igazgatója segít abban, hogy a kérdéseinkre választ kapjunk. Ez a cikk a LIFE-támogatás igénylésére vonatkozó rövid sorozatunk második része.
Megjelentek a 2020. évi LIFE pályázati felhívások
2020. 04. 03.
Az Európai Bizottság Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynöksége közzétette a 2020. évi LIFE pályázati felhívásokat. A LIFE-forrásokon keresztül idén több mint 450 millió euróra pályázhatnak a tagállami szervezetek a természet és a környezet védelmére irányuló projektekhez, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelemre.
ELENA: A KÁROSANYAG-KIBOCSÁTÁS CSÖKKENTÉSÉT CÉLZÓ FINANSZÍROZÁSI INTÉZKEDÉS AZ OLASZORSZÁGI BERGAMÓBAN
2020. 04. 01.
Az olasz Bergamo tartomány 2015 és 2019 között valósította meg azt a nagyszabású energetikai finanszírozási projektjét (Funding Action in Bergamo for Emission Reduction, azaz FABER), amelynek célja a középületek és az utcai közvilágítás modernizálása volt a károsanyag-kibocsátás csökkentése végett.
Milyen egy jó LIFE-pályázat: tippek és tapasztalatok - I. rész
2020. 03. 27.
Hogyan lehet LIFE támogatást igényelni? Mennyi időt vesz igénybe? Nehéz partnereket találni? Alfonso Molaro a LIFE BIOBCOMPO projekttől segít abban, hogy betekintést nyerhessünk a folyamatba. A cikk az első része a LIFE-támogatás igénylésére vonatkozó rövid sorozatunknak. Hamarosan további ismertetőket közlünk.
„HORIZON 2020 TÁRSADALMI KIHÍVÁSOK 1” PÁLYÁZATOK: BEADÁSI HATÁRIDŐK HOSSZABBÍTÁSA A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY MIATT
2020. 03. 27.
A Covid-19 krízishelyzetre való tekintettel a Horizon 2020 Társadalmi kihívások 1 (Egészségügyi fejezet) pályázatainak beadási határidejét két hónappal meghosszabbítják, annak érdekében, hogy az egészségügyi szakemberek a koronavírus elleni küzdelemre összpontosíthassanak, és több idejük maradjon a pályázataik elkészítésére.
A koronavírus-járvány kitörése miatt meghosszabbították az ERASMUS+-pályázatok benyújtási határidejét
2020. 03. 20.
A beadási határidők a módosítással kapcsolatos hírek alapján a Pályázatok Magyarul honlapon (https://www.palyazatokmagyarul.eu/) is folyamatosan frissülnek.
HORIZON 2020-PÁLYÁZATOK: BEADÁSI HATÁRIDŐK HOSSZABBÍTÁSA A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY KITÖRÉSE MIATT
2020. 03. 19.
Az Európai Unió pályázati portálján 2020. március 17-én és 18-án közzétett tájékoztatás értelmében meghosszabbítják a Horizon 2020 pályázatok beadási határidejét.
ELENA: NAGYSZABÁSÚ FELÚJÍTÁSI PROJEKT AZ ENERGIATAKARÉKOSABB OTTHONOKÉRT A FRANCIA PIKÁRDIAI RÉGIÓBAN (2013-2018)
2020. 03. 02.
A 2013 végén életre hívott „Picardie Pass Rénovation” elnevezésű projekt ambiciózus célkitűzése az volt, hogy 2018-ra 2000 lakóházat renováljanak, ezt követően pedig évente 10 000-et. Az ELENA által támogatott szolgáltatás tanácsadást és személyre szabott segítséget ajánlott a tatarozási munkák megkezdéséhez, ami egy alapos hőfelmérést és egy, az adott háztartás pénzügyi helyzetét figyelembe vevő munkaprogram kialakítását foglalta magába.
TÉRÍTÉSMENTES INNOVÁCIÓS TANÁCSADÁS KIS-, KÖZÉP- ÉS NAGYVÁLLALATOK RÉSZÉRE A HEPÁNÁL
2020. 02. 24.
A Magyar Fejlesztési Központ (MFK) együttműködő partnere, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség térítésmentes innovációs tanácsadást biztosít azoknak a kis-, közép- és nagyvállalatoknak, akik innovációs képességük fejlesztésével szeretnék növelni versenyképességüket.
ELENA: A ZÁSZLÓSHAJÓS BELGA RENOWATT PROJEKT NYITVA ÁLL EGÉSZ VALLÓNIA SZÁMÁRA
2020. 02. 12.
A belga RenoWatt projektet a középületek energiahatékonyságának növelésére hozták létre. A projekt kísérleti fázisát Liège térségében valósították meg 2014 és 2017 között, aminek eredményeképpen 136 épületet renováltak öt, összesen 59 millió euró értékű energiahatékonysági szerződés keretében.
Az Erasmus+ program és elődei: sorsfordító élmény 10 millió európai fiatal számára
2020. 02. 05.
Az Erasmus+ programról szóló, 2018. évi éves jelentés szerint az elmúlt három évtizedben több mint 10 millióan vettek részt olyan projektekben, amelyek sokuk számára sorsfordítónak bizonyultak.
AZ ELENA PÁLYÁZAT MENETE
2020. 02. 05.
Az ELENA támogatás igénylésének első lépése a tervezett beruházási program rövid leírása, a várható költségek, a lehetséges finanszírozási módok, valamint a fejlesztés tervezett ütemének számbavételével.
AZ MFK TALÁLT NÉMET KONZORCIUMI PARTNERT A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ANYAG- ÉS KÖRNYEZETKÉMIAI INTÉZETE SZÁMÁRA
2020. 01. 27.
A Magyar Fejlesztési Központ kiemelt feladata, hogy segítse a magyarokat a közvetlen európai uniós források elnyerésében, továbbá, hogy eligazodást nyújtson az uniós pályázatok rendszerében. Az MFK missziójának tekinti a projektfejlesztéssel és konzorciumépítéssel kapcsolatos tanácsadást is, valamint a konzorciumi partnerek felkutatását.
ELENA: ENERGIAHATÉKONYSÁGOT CÉLZÓ VILLAMOSHÁLÓZAT- ÉS REGIONÁLIS VASÚTFEJLESZTÉS DÁNIÁBAN
2020. 01. 15.
A dániai Aarhus városa a skandináv országban úttörője lett a mobilitás növelésének és az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésének egy nagyszabású villamoshálózat- és regionális vasútfejlesztési projekt megvalósításával 2013 és 2016/2017 között.
Hírek az új LIFE rendelet tervezetről
2020. 01. 13.
A LIFE Bizottság (Szakértői Csoport) Brüsszelben tartott 2019. évi ülésén novemberben az EASME tájékoztatást nyújtott arról, hogyan áll az új LIFE rendelet tervezet elfogadása.
ELENA: ENERGIATAKARÉKOS „SZUPER-OTTHONOK” AZ ÍRORSZÁGI TIPPERARY MEGYÉBEN
2019. 12. 09.
1,5 millió euró összegű ELENA-támogatás segíti Írországban a Tipperary Energetikai Ügynökséget (Tipperary Energy Agency),hogy előkészítse azokat az energiaauditokat és megvalósíthatósági tanulmányokat, amelyek több száz háztartás modernizációjához vezetnek.
ELENA: KÖZÉPÜLETEK ENERGIAHATÉKONYSÁGÁT SZOLGÁLÓ PROJEKT SZLOVÉNIÁBAN
2019. 11. 28.
Az Európai Beruházási Bank 2013-ban kezdett el dolgozni a szlovén fővárossal az energiahatékonysági terveken annak érdekében, hogy Ljubjana az EIB támogatásával korszerűsíthesse a középületek energetikai rendszereit.
Az agrárszakma kiválóságai az MFK képzésén
2019. 11. 21.
Az Agárminisztérium kétnapos képzést szervezett november első felében azzal a céllal, hogy a szakma kiválóságai alapos ismerethez jussanak az úgynevezett ERA-NET COFUND pályázatokon való részvétellel kapcsolatban.
Erasmus+-program: Az EU több mint hárommilliárd eurót fordít az európai fiatalok külföldi tanulására, illetve képzésére 2020-ban
2019. 11. 21.
Az Európai Bizottság közzétette az Erasmus+-programhoz kapcsolódó 2020. évi pályázati felhívását.
Exportképes K+F+I projektek fejlesztése az Európai Bizottság közvetlen forrásaival
2019. 10. 16.
Az Európai Unió legnagyobb pályázatíró és innovációs finanszírozási tanácsadó vállalata, a PNO Consulting vezetőjének előadása az MFK szervezésében
A 2021–2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetés
2019. 10. 15.
Az Európai Tanács október 17–18-i ülésének közeledtével az Európai Bizottság felkéri az uniós állam-, illetve kormányfőket, hogy nyújtsanak politikai iránymutatást, hogy hosszú távú uniós költségvetésről lehessen megállapodni a 2021–2027-es időszakra vonatkozóan.
Hatvannégy magyar pályázat érkezett a 2019-es LIFE pályázati kiírásra
2019. 10. 14.
Hatvannégy magyar – vagy magyar partnert is tartalmazó nemzetközi konzorcium által benyújtott – pályázat érkezett az EASME-hez a 2019-es LIFE pályázati kiírásra.
Az MFK ELENA Pont Divíziója
2019. 10. 04.
A Magyar Fejlesztési Központ ELENA Pont Divíziójának célja, hogy az elkövetkező évek során elvégezze az ELENA-elvárásoknak megfelelő projektek beazonosítását, már az előkészítő fázisban konzultációt folytasson a pályázaton indulni szándékozókkal, koordinálja, felügyelje és szakmai segítséget nyújtson a hazai pályázóknak.
A LIFE-program a klímaváltozás ellen
2019. 09. 11.
„Ready, steady, green!” – „Vigyázz, kész, zöld!” Megjelent az Európai Bizottság legújabb környezetvédelmi online kiadványa.
Elkészült az MFK tájékoztató honlapjainak mobilverziója
2019. 07. 31.
Augusztus 1-jétől az MFK honlapjai – a Pályázatok Magyarul, a Nyerő Magyarok, a lifepalyazatok.eu és az MFK központi honlapja – kényelmesen elérhetők mobileszközökről is.
Változások a közvetlen európai uniós programokban 2021-től
2019. 06. 05.
A 2021 és 2027 közötti időszakban az Európai Bizottság a következő változtatásokat tervezi a közvetlen európai uniós programok rendelkezésére álló keretösszegekkel kapcsolatban.
TÁRGYI TUDÁS, GYAKORLATI ISMERETEK, MŰHELYTITKOK: ÍGY LÁTTÁK A RÉSZTVEVŐK AZ MFK KÖZVETLEN BRÜSSZELI FEJLESZTÉSI FORRÁSOKRÓL SZÓLÓ KÉPZÉSÉT
2019. 04. 12.
Lezárult a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) képzése (a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény hatálya alá tartozó okleveles képzés, nyilvántartási szám: E-001696/2017/D001), amelynek témája a közvetlen brüsszeli fejlesztési források rendszere, a pályázati követelmények bemutatása, a projektek fejlesztésének és menedzselésének módszertana volt.
Hogyan szerezzünk európai uniós támogatást fejlesztési projektjeinkhez?
2019. 04. 10.
A Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. 2019. május 10-én hetedik alkalommal indítja el a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény hatálya alá tartozó képzését (nyilvántartási szám: E-001696/2017/D001). A képzés célja, hogy segítse a magyarok részvételét az Európai Unió által közvetlenül finanszírozott programokban – így a Horizon 2020- és Horizon Europe-programokban –, továbbá, hogy utat nyisson a kutatással, fejlesztéssel és innovációval foglalkozó magyar kkv-k számára a közvetlen uniós pályázatok felé.
Megjelentek a 2019. évi LIFE pályázati kiírások!
2019. 04. 09.
Az EASME közzétette a 2019. évi LIFE pályázati felhívásait. Idén a pályázók 400 millió eurót hívhatnak le a LIFE-forrásokon keresztül az éghajlatváltozás elleni küzdelemre, illetve a természet és a környezet védelmére irányuló projektekhez.
Felkészülés az Európai Unió jövőbeni finanszírozási lehetőségeinek igénybevételére
2019. 03. 11.
Az Európai Unió finanszírozási struktúrájában jelentős változás fog bekövetkezni a közeljövőben, 2021-től kezdve ugyanis a Horizon 2020-program helyébe lép a Horizon Europe. A közvetlen brüsszeli fejlesztési forrásokra egy új rendszerben lehet majd pályázni, a 100 milliárd eurós támogatási keretösszeget magában foglaló Horizon Europe égisze alatt.
Nagy változások a Horizon 2020-programban – az MFK azonban az új rendszernek is mestere lesz
2019. 02. 13.
A Horizon 2020 utolsó két éve változásban fog telni – az unió gyakorlatától eltérően a tesztperiódus a programidőszak végén lesz. A Magyar Fejlesztési Központ szakértői felkészülten várják az új rendszer bevezetését.
Márciusban ismét felnőttképzést indít az MFK
2019. 01. 31.
A Magyar Fejlesztési Központ "A közvetlen brüsszeli fejlesztési források logikája és struktúrája" címmel hirdeti meg márciusban induló képzését.
Magyarország elnyerte első két LIFE integrált projektjét
2019. 01. 28.
A Magyar Fejlesztési Központ kezdeményezésére létrejött LIFE Önerőalap teszi lehetővé, hogy a nyertes projektek önrészét biztosítsa a kormány.
Karácsonyi ajándékok két kárpátaljai óvodának
2018. 12. 23.
Az MFK munkatársai több mint három éve támogatják önkéntes társadalmi felelősségvállalás keretében a kárpátaljai Feketepatak magyar óvodáját. Idén ősztől a szomszédos Verbőc újranyitott óvodáját is „örökbe fogadta" a társaság.
Áldott Ünnepeket!
2018. 12. 20.
Áldott karácsonyi ünnepeket, és eredményekben gazdag új esztendőt kívánunk!
Nyilatkozatok a Horizon2020 képzésen résztvevőktől
2018. 12. 14.
A Magyar Fejlesztési Központban (MFK) november 9-től december 7-ig zajlott az az államilag elismert oklevelet nyújtó képzés (nyilvántartási szám: E-001696/2017/D001), amelynek témája a közvetlen európai uniós források megszerzésére irányuló, elsősorban Horizon 2020-pályázatok fejlesztése volt.
A SIKER TITKA A GONDOLKODÁSMÓDBAN REJLIK
2018. 12. 07.
December 7-én vehették át okleveleiket Kiss Antal ügyvezetőtől azoknak a kutatással, fejlesztéssel és innovációval foglalkozó magyar kis- és középvállalkozásoknak, illetve nagyvállalatoknak a képviselői, akik sikeresen elsajátították a Horizon 2020 pályázatok fejlesztésének kulisszatitkait
MIÉRT VEGYEN RÉSZT ÖN IS AZ MFK KÉPZÉSÉN?
2018. 12. 05.
A kutatással, fejlesztéssel és innovációval foglalkozó magyar kis- és középvállalkozások képviselői megosztották gondolataikat az MFK-nak a közvetlen európai uniós források megszerzésére irányuló, a H2020 pályázatokat ismertető képzésén való részvételükkel kapcsolatban.
Hogyan szerezzünk támogatást európai dimenziójú kutatási projektjeinkhez?
2018. 11. 26.
Miért vegyen részt Ön is az MFK képzésén? Beszélgetsek a "Hogyan szerezzünk támogatást az európai dimenziójú kutatási projektjeinkhez?" című tanfolyam résztvevőivel
CSÚCSTECHNOLÓGIÁS MOBILITÁSI ESZKÖZ LÁTÁSSÉRÜLTEKNEK
2018. 11. 23.
A Magyar Fejlesztési Központ segítette az EVA nemzetközi piacra jutását célzó H2020 projekt fejlesztését
Hogyan szerezzünk támogatást az európai dimenziójú kutatási projektjeinkhez?
2018. 11. 12.
A Magyar Fejlesztési Központ (MFK) november 9-től öt héten keresztül ismét megtartja államilag elismert oklevelet nyújtó képzését.
Folytatódik az MFK és az EIB stratégiai együttműködése
2018. 10. 18.
Az Európai Beruházási Bank közvetlen finanszírozású termékeivel fejlődhetnek a magyar vállalkozások – Magyarországon az EIB InnovFin tanácsadói szolgáltatása
Több mint egymilliárd forint energiahatékonyságra az MFK vezette konzorcium közreműködésével
2018. 10. 10.
Vissza nem térítendő projektfejlesztési támogatás érkezik az Európai Beruházási Banktól hat megyei jogú város energiahatékonysági beruházásának előkészítésére.
A Horizon 2020-program logikája és struktúrája
2018. 09. 28.
A Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. 2018. november 9-én újra elindítja akkreditált, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény hatálya alá tartozó, okleveles képzését.
Az MFK ismét nemzetközi pályázat konzorciumvezetője lett
2018. 09. 19.
Az uniós energetikai pályázat a nyugat-balkáni térség villamosenergia-ellátásának modernizációjához járulhat hozzá.
3 MILLIÓ EURÓS BERUHÁZÁS SZÜLETIK AZ MFK KEZDEMÉNYEZÉSÉBŐL
2018. 07. 30.
Az Európai Unió által meghirdetett Horizon 2020 kutatási és innovációs program keretében valósul meg az észak-svédországi Boden városában az a magyar innovációra épülő beruházás, amelynek célja, hogy az egyik leghatékonyabb környezetbarát adatközpont jöjjön létre a valaha létesítettek közül.
ÍGY KÉSZÜL A MESÉS MAGYAROK AZ EU-BAN SOROZAT
2018. 05. 23.
A közelmúltban rendezték meg az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj (European Charlemagne Youth Prize) átadó ünnepségét, amelyen a „Mesés Magyarok az EU-ban" című, gyermekek számára kigondolt és folyamatosan új történetekkel bővülő mesesorozat képviselte Magyarországot.
Magyar mesék az Európai Parlamentben
2018. 05. 07.
A Mesés Magyarok az EU-ban című sorozat képviseli Magyarországot 2018-ban az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjért (European Charlemagne Youth Prize) folytatott versenyen.
A Mesés Magyarokat jelölték az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjra
2018. 04. 17.
A Mesés Magyarok az EU-ban című mesesorozat a nyeromagyarok.eu-n bemutatott, közvetlen európai uniós programok pályázatain nyertes projekteket dolgozza fel a gyerekek számára is érthetően.
INNOVÁCIÓ-FINANSZÍROZÁS A GYAKORLATBAN - ELŐKÉSZÍTŐ TANÁCSKOZÁS
2018. 04. 05.
Sikerrel zárult április 5-én az InnoV4 konferencia, amelyet a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) szervezett az innováció menedzsment, valamint a projektmenedzsment és finanszírozás témakörében.
INNOV4 KONFERENCIA AZ MFK SZERVEZÉSÉBEN
2018. 04. 03.
Vazil Hudáknak, az Európai Beruházási Bank alelnökének a védnökségével a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) szervezésében kerül sor április 5-én a dobogókői Walden Hotelben az InnoV4 konferenciára.
SIKERREL ZÁRULT AZ MFK HORIZON 2020 KÉPZÉSE
2018. 03. 26.
Sikerrel zárult a Magyar Fejlesztési Központ öt alkalomból álló akkreditált képzése. A kurzus célja az volt, hogy megismertesse a kutatás-fejlesztéssel és innovációval foglalkozó kis- és középvállalkozókat az Európai Unió Horizon 2020 (H2020) keretprogramjának a logikájával és felépítésével
SPANYOL PÁLYÁZATÍRÓ PARTNERÜNK IS SEGÍTI A MAGYAR KKV-K SIKERÉT!
2018. 03. 13.
Március 12-én a Magyar Fejlesztési Központ öt hetes Horizon 2020 Programról szóló képzésének harmadik alkalmával az Inspiralia, spanyol pályázatíró partnerünk is képviselte magát JORGE SOTELO projektmenedzser személyében.
Újabb három napos akkreditált képzést tart az MFK
2018. 03. 05.
Már több mint 100-an vehették át tanúsítványukat az MFK akkreditált képzésén!
MFK-EMMI egyeztetés a közvetlen forrásokról
2018. 03. 02.
Egyeztetésre került sor az MFK és az EMMI képviselői között, a közvetlen brüsszeli források felhasználásának lehetőségéről.
MVM – MFK konferencia és szakmai nap
2018. 02. 28.
Ma délelőtt a Magyar Fejlesztési Központ az MVM Zrt. székházában tartott konferenciát közvetlen brüsszeli forrásokról, kiemelten a Horizon 2020 Program azon lehetőségeiről, melyeket az MVM az MFK segítségével előreláthatóan meg tud majd valósítani.
NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓ AZ UNIÓS ALAPOKRÓL 4.
2018. 02. 27.
Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt tart a 2021-től induló többéves költségvetési ciklusára vonatkozó kutatás-fejlesztési keretprogram (FP9, Framework Programme 9) célkitűzéseivel összefüggésben. Az uniós polgárok 2018. március 8-ig mondhatják el véleményüket.
H2020 KÉPZÉS AZ MFK-BAN
2018. 02. 27.
„Hogyan szerezzünk támogatást az európai dimenziójú kutatási projektjeinkhez? A Horizon 2020 logikája és struktúrája" címmel a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. elindította akkreditált képzését Budapesten.
NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓ AZ UNIÓS ALAPOKRÓL 3.
2018. 02. 26.
Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt tart a 2021-től induló többéves költségvetési ciklusára vonatkozó kutatás-fejlesztési keretprogram (FP9, Framework Programme 9) célkitűzéseivel összefüggésben. Az uniós polgárok 2018. március 8-ig mondhatják el véleményüket.
EURÓPAI KONZULTÁCIÓ, AVAGY MIRE KÖLTSÜNK 100 MILLIÁRD EURÓT
2018. 02. 14.
Bizonyára keveseknek adatik meg az életben, hogy beleszólásuk legyen abba, mire költsön el egy közösség 100 milliárd euró (azaz 31 190 milliárd forintnyi) összeget. Most azonban mi magyarok is élhetünk ezzel az európai demokratikus jogunkkal: véleményt nyilváníthattunk, és alakíthatjuk az unió fejlesztési terveit!
NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓ AZ UNIÓS ALAPOKRÓL 2.
2018. 02. 13.
Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt tart a 2021-től induló többéves költségvetési ciklusára vonatkozó kutatás-fejlesztési keretprogram (FP9, Framework Programme 9) célkitűzéseivel összefüggésben. Dr. Erdő Sándor, az Erdő Pharma Kft. képviseletében a magyar KKV szektor egyik szereplőjeként, valamint a H2020 program „Egészség, demográfiai változások és jólét" bizottságának nemzeti szakértőjeként fejtette ki véleményét.
NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓ AZ UNIÓS ALAPOKRÓL 1.
2018. 02. 08.
Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt tart a 2021-től induló többéves költségvetési ciklusára vonatkozó kutatás-fejlesztési keretprogram (FP9, Framework Programme 9) célkitűzéseivel összefüggésben. Az uniós polgárok 2018. március 8-ig mondhatják el véleményüket.
ERASMUS+ Sport Infónap, MFK részvétellel
2018. 02. 06.
Az ERASMUS+ Sport Infónapra február 6-án a Tempus Közalapítvány szervezésében került sor.
KÉPZÉS BUDAPESTEN - A H2020 LOGIKÁJA ÉS STRUKTÚRÁJA
2018. 02. 06.
A Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. akkreditált képzést szervez azzal a céllal, hogy a magyar kutatással, fejlesztéssel és innovációval foglalkozó kkv-k számára utat nyisson a közvetlen uniós források felé.
Az európai kutatás-fejlesztés jövője: Mondjon véleményt az FP9-ről!
2018. 01. 31.
Az Európai Unió napirendre tűzte a következő, 2021-től induló többéves költségvetési ciklusára vonatkozóan a kutatás-fejlesztési keretprogram (FP9, Framework Programme 9) feltételeinek a meghatározását. A kutatás-fejlesztési program minden eddigi forrásnál többet, várhatóan 100 milliárd EUR keretösszeget fog tartalmazni.
„Új lehetőségek EU forrásokkal” – Ismét képzést szervez az MFK
2018. 01. 25.
Március 5. és 7. között ismét sor kerül a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) által, a tavaly ősszel 3 alkalommal nagy sikerrel megrendezett képzésre, amelynek címe: „Új lehetőségek EU forrásokkal".".
KARÁCSONYI AJÁNDÉKOK A FEKETEPATAKI ÓVODÁSOKNAK
2017. 12. 22.
Idén karácsonykor is mosolyt csalhattunk a fehérpataki és verbőci óvodások arcára.
BOLDOG ÜNNEPEKET!
2017. 12. 21.
Boldog Ünnepeket kíván az Magyar Fejlesztési Központ minden kedves jelenlegi és leendő partnerének.
BRÜSSZELI TANULMÁNYÚT
2017. 12. 15.
Első alkalommal rendezték meg 2017 novemberében a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) akkreditált képzését „Új lehetőségek EU forrásokkal - Bevezetés az EU-s források igénylésének és felhasználásának rendszerébe az egyéni környezet és életminőség javítása tükrében" címmel.
MOST ÉLSZ EGYESÜLET – MFK EGYÜTTMŰKÖDÉS
2017. 12. 08.
2017. december 7-én megbízási szerződést írt alá a Magyar Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója, Kiss Antal és a Most Élsz Egyesület elnöke, Farkas Árpád.
150 NYERŐ MAGYAR 27,5 MILLIÁRD FORINT
2017. 12. 08.
A Nyeromagyarok.eu-n élesedett a 150. feldolgozott magyar nyertes projektjének története.
MEGYEI KLÍMAVÉDELMI KONFERENCIÁN AZ MFK
2017. 12. 01.
Második alkalommal rendeztek a tárgyban konferenciát a megyeszékhelyen.
EREDMÉNYESEN ZÁRULTAK AZ MFK KÉPZÉSEI
2017. 11. 30.
November 29-én, tegnap fejeződött be a Magyar Fejlesztési Központ utolsó, harmadik csoportjának képzése.
RENDKÍVÜLI ÉRDEKLŐDÉS AZ MFK KÉPZÉSEIN
2017. 11. 28.
Tegnap megkezdődött az idei év harmadik akkreditált felnőttképzése a Magyar Fejlesztési Központ szervezésében. Az eddigi legnagyobb létszámú csoport 42 főből állt.
MFK FELNŐTTKÉPZÉS
2017. 11. 23.
Sikeresen zárult az MFK felnőttképzésének második három napos turnusa.
MFB-EIB-MFK kooperáció Luxemburgban
2017. 11. 23.
A tegnapi napon, november 22-én Werner Hoyer úrral, az Európai Beruházási Bank elnökével találkozott Luxemburgban Kiss Antal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa, az Magyar Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója.
Sikerrel zárult az MFK első akkreditált képzése
2017. 11. 17.
Megrendeztük, és november 15-én délután sikeresen befejeződött a Magyar Fejlesztési Központ első felnőttképzése.
Tapasztalat és fiatalos lendület
2017. 11. 13.
A Magyar Fejlesztési Központ akkreditált képzése megkönnyíti a hozzáférést a közvetlen európai uniós forrásokhoz
Megkezdődött a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) a közelmúltban akkreditált, „D" kategóriájú képzésének első sorozata.
Magyar–dél-koreai megállapodás az MFK közbenjárásával
2017. 11. 13.
Október 24-én került sor arra az eseményre, ahol az ArchEnerg Klaszter tagjai, és annak vezetősége találkozhatott a dél-koreai KEPCO Kutatóintézet delegációjával.
Szatmárnémetiben az MFK
2017. 11. 13.
Három napos szakmai konferenciát tartottak Hatékony politikai kommunikáció helyi szinten címmel Szatmárnémetiben 2017. november 10-12-ig.
Pályázati dömping magyar nyelven: MFK – www.palyazatokmagyarul.eu
2017. 11. 09.
Az Európai Unió a közvetlen brüsszeli források újabb csomagját nyitotta meg a tagállamok számára; folyamatosan jelennek meg az MFK pályázatkereső weboldalán a Horizon 2020 Program tematikus kiírásai magyar nyelven.
Horizon 2020: a legfontosabb az innovatív szemléletű projekt
2017. 11. 09.
Bózsik András Pál, a Magyar Fejlesztési Központ igazgatóhelyettese interjút adott az MTVA Profit 7 című magazinjának.
MFK – Tisza ETT együttműködés
2017. 10. 30.
A Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás bemutatkozó fórumát tartotta október 27-én, pénteken Kisvárdán.
Akkreditált képzés az MFK-ban
2017. 10. 26.
A tavalyi évben több, nagy érdeklődésre számot tartó tájékoztatót tartottak a Magyar Fejlesztési Központ szakértői hazai és határon túli magyarok számára.
Hat helyszínen tájékoztatott az MFK az önkormányzatok pályázati lehetőségeiről
2017. 10. 18.
Az „Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése II.” című, kiemelt projekt keretében megrendezésre kerülő II. regionális konferenciasorozat zárónapját október 17-én tartották Szolnokon.
Mélyülő együttműködés az EIB-vel
2017. 10. 05.
Kiss Antal miniszteri biztos (NFM), ügyvezető igazgató (MFK) meghívására Vazil Hudák, az EIB alelnöke a tervezettnél egy nappal korábban érkezett Budapestre.
Az MFK tájékoztat az önkormányzatok uniós pályázati lehetőségeiről
2017. 10. 05.
Második regionális konferenciasorozatát rendezte meg Esztergomban és Kecskeméten a Belügyminisztérium Önkormányzati Helyettes Államtitkárság Önkormányzati Koordinációs Irodája.
Országok uniója vagy polgárok közössége?
2017. 10. 04.
A Magyar Idők 2017. szeptember 20-ai, szerdai számában jelent meg Kiss Antal miniszteri biztos, az MFK ügyvezető igazgatójának alábbi publicisztikája.
Az MFK konzorciumvezetésével adták be az első LIFE integrált projektkoncepciót klímapolitikai tématerületen
2017. 09. 26.
A Magyar Fejlesztési Központ Nkft. tanácsadói, dr. Kiss Patrícia és Nina Okulova 2017. szeptember 26-án délután nyújtották be az első magyarországi LIFE integrált projektkoncepciót klímapolitikai tématerületen, Brüsszelben az EASME székházában.
1000 nap, milliónyi siker
2017. 09. 22.
A közvetlenül pályázható európai uniós programokon az elmúlt két évben ugrásszerűen megnőtt a beadott és nyertes magyar pályázatok száma. 2014-ben a Magyar Kormány azzal a céllal hozta létre a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft.-t (MFK), hogy segítse a magyar nemzeti közösséget a közvetlen uniós források elnyerésében. Az alapítás óta eltelt 1000 nap, a kormányzati cél megvalósulását a társaság tevékenységének eredményszámai igazolják.
Mobilizált közvetlen uniós források
2017. 09. 21.
A Magyar Fejlesztési Központ legújabb szolgáltatásaként szeptember 22-től Android platformon futtatható mobilalkalmazás segíti a felhasználókat a közvetlen európai uniós forrásokat biztosító pályázatokra való felkészülésben. Az alkalmazás segítségével egy felületen érhetők el a Pályázatok Magyarul weboldalon közzétett valamennyi nyitott pályázati kiírás, a Magyar Fejlesztési Központ legfontosabb hírei, valamint a Nyerő Magyarok online magazin írásai.
Képmás másképp
2017. 09. 04.
Portréfilm Kiss Antalról
Kiss Antal miniszteri biztosról, a Magyar Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatójáról tekinthetnek meg egy rövid filmet.
Milliárdok az innovációiparnak
2017. 09. 01.
Folytatódik az Inspiralia és a Magyar Fejlesztési Központ együttműködése
Két napig ismét a Horizon 2020-pályázatok menedzselésével foglalkozó Inspiralia-csoport képviselőjével, Jorge Sotelóval találkozhattak a Kárpát-medencei pályázó cégek.
EIB – újabb ELENA-k az MFK-val?
2017. 08. 29.
Andreas Piontek, az Európai Beruházási Bank (EIB) luxemburgi energetikai szakértője és Kiss Antal miniszteri biztos, az Magyar Fejlesztési Központ (MFK) ügyvezetője 2017. augusztus 28-án a magyarországi ELENA-projektek helyzetéről folytatott tárgyalást.
Ki nyer ma? – Pályázatok, projektek, sikerek közvetlen közösségi forrásból
2017. 07. 12.
Ki nyer ma? – Pályázatok, projektek, sikerek közvetlen közösségi forrásból címmel Sárközi Johanna, a Magyar Fejlesztési Központ igazgatói megbízottja tartott előadást Királyhelmecen.
LIFE pályázatíró tréning
2017. 06. 22.
A mai napon az MFK és konzorciumi partnerei Life pályázatíró tréninget tartottak Dobogókőn, melyre igen nagy létszámban érkeztek a téma iránt érdeklődők az ország számos pontjáról.
Kárpátalja–MFK–Európa
2017. 06. 08.
A spanyol projetkfejlesztő céggel történt sikeres ungvári látogatásunk után Kiss Antal miniszteri biztos, ügyvezető igazgató a Geotermika LLC igazgatójával, Mikunov Volodymyr úrral írt alá szerződést.
Együttműködés az Ungvári Egyetemmel
2017. 05. 24.
Kiss Antal miniszteri biztos, az MFK ügyvezető igazgatója az Ungvári Egyetemen folytatott megbeszélést Volodymyr Smolanka rektor úrral, Fera Sándor professzor úrral és Kosztenkó Jenő dékán úrral, majd a Fogorvosi Kar fakultásán tett látogatást.
Ötletek – sikerre kódolva
2017. 03. 31.
Interjú Bózsik András Pál igazgatóhelyettessel
Magyarországon sok a jó innováció, a kreatív találmány, azonban ezek közül kevés az, amelyik eljut a szabadalomig, sőt a hasznosításig.
Budapest, Luxemburg, London
2017. 03. 30.
A sikeres luxemburgi EIB megbeszélést követően Londonban, az EBRD központjában fogadta ma Kiss Antal miniszteri biztost Hargitai Zsuzsanna.
Kinyíltak az EIB kapui a Kaposgrid előtt!
2017. 03. 29.
Kiss Antal miniszteri biztos Luxemburgban találkozott az Európai Befektetési Bankban az ELENA-csoportvezetőkkel és -tanácsadókkal, áttekintve a két beadott magyar pályázatot.
Geotermikus energia felhasználásnak lehetőségei Kárpátaljával
2017. 03. 27.
Kiss Antal miniszteri biztos, a Magyar Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója találkozott Vologyimir Csubirkóval, a VI. összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács elnökével, Tsebrenko Vladimirral, a „Geotermika"" vezetőjével, aki egyben a „Transbut"" elnöke, és Mikunov Volodymyrral, az Italcominvest S.r.l. képviselőjével.
„A spanyol KKV-k sikeressége a Horizon2020 Programban a megtett hatalmas erőfeszítésnek és a kitartásnak köszönhető” – beszámoló az Inspiralia napokról
2017. 03. 27.
Tanulságos két nappal gazdagodott a magyar pályázó közönség, hála Gema Martín és Jorge Sotelo látogatásának, akik a madridi Inspiralia, újtermék-fejlesztéssel, Horizon2020 pályázatok menedzselésével és innovációval foglalkozó cég képviseletében tartottak pályázati tanácsadást a Magyar Fejlesztési Központban, 2017. március 7-8-án. A találkozó végén megkértük a két szakembert, hogy összegezzék tapasztalataikat.
Erősödő németországi kapcsolatok
2017. 03. 23.
A Magyar Fejlesztési Központ vendége volt Sebastian Rösner, (Europaisches Informationszentrum – Europe Direct Network) Németország első európai ügyeket érintő egyesületének európai referense.
Innováció felsőfokon
2017. 03. 16.
HungaroLux Light Kft. vezette konzorcium (Szent István Egyetem, Budapesti Műszaki Egyetem, valamint a Lightning Lab, akkreditált fénytechnológiai labor) tagjai látogattak el a Magyar Fejlesztési Központba.
Felnyitottuk Békéscsaba szemét!
2017. 03. 16.
Békéscsaba gazdasága a közvetlen uniós források tükrében
A Magyar Fejlesztési Központ (MFK) projektfejlesztési csapata Békéscsabára látogatott helyi meghívásra abból a célból, hogy értékes információkat adjon át az érdeklődőknek a közvetlen európai uniós források rendszeréről.
Európa legjobbjaitól tanulhatnak a magyar cégek
2017. 03. 07.
Európa egyik legnagyobb projektfejlesztő és pályázatíró cégének, az Inspiraliának munkatársai látogattak el két napra (2017. március 7-8.) a Magyar Fejlesztési Központba.
Két új győzelem az MFK munkájának köszönhetően
2017. 03. 06.
A Magyar Fejlesztési Központ segítségével épített konzorciumok közül kettő, amely kárpát-medencei résztvevőt is tömörít, kétlépcsős pályázat második szintjére jutott.
Az Év Turisztikai Attrakciójától érkeztek vendégeink
2017. 02. 23.
A RepTár, Szolnok város repülőmúzeumának vezetői, Marsi Gabriella, Kovács Ákos és Tomasz Jaskólski voltak ma a Magyar Fejlesztési Központ vendégei.
Helyzetbe hozzuk a hazai pályázókat!
2017. 02. 14.
Az MFK kezdeményezte a LIFE integrált és hagyományos projektek megvalósításához szükséges költségvetési feltételek megteremtéséről szóló előterjesztést, amelyről a Kormány 1072/2017. (II. 10.) Korm. határozata a napokban jelent meg. Az MFK ügyvezető igazgatóját, Kiss Antalt kérdeztük.
Magyarország első ELENA-támogatású projektje!
2017. 02. 14.
Az Európai Bizottság a mai nappal elfogadta a PROTHEUS SMART GRID PROJECT FOR URBAN E-MOBILITY-t.
;">Az Európai Bizottság a mai nappal elfogadta a PROTHEUS SMART GRID PROJECT FOR URBAN E-MOBILITY-t.
5 milliárd forint környezetvédelemre – MFK-kezdeményezésre
2017. 02. 13.
Megjelent a Magyar Közlönyben a Kormány határozata a LIFE integrált és hagyományos projektek megvalósításához szükséges költségvetési feltételek megteremtéséről.
Az MFK Szegeden
2017. 02. 09.
A Magyar Fejlesztési Központ egyik szegedi központú stratégiai partnerének meghívására Bózsik András Pál igazgatóhelyettes (MFK) a Csongrád Megyei Kereskedelmi Kamara rendezvényén tartott előadást.
LIFE önerő-alap MFK-kezdeményezésre
2017. 02. 07.
Kormányhatározat született a LIFE integrált és hagyományos projektek megvalósításához szükséges költségvetési feltételek megteremtéséről.
MFK–NEG Zrt: újabb sikeres együttműködés
2017. 02. 06.
Az EIB (European Investment Bank - Európai Beruházási Bank) alelnöke, Vazil Hudák által vezetett hat fős delegáció látogatása után a Magyar Fejlesztési Központ és a Magyar Fejlesztési Bank között is szorosabb együttműködés indult el.
MFK-sikerek – Oktatási együttműködés az EU-val: futószalagon a kárpát-medencei szervezetek
2017. 02. 06.
A Magyar Fejlesztési Központ projektfejlesztési csapatának egy nagy nemzetközi konzorciumba sikerült bejuttatnia egy magyarországi egyetemet, egy általános- és középiskolát, valamint egy nonprofit szervezetet.
Folytatjuk az állami stratégiai vállalatokkal való együttműködést
2017. 02. 06.
Folytatjuk az állami stratégiai vállalatokkal való együttműködést, melynek célja, hogy a közvetlen brüsszeli forrásokkal kapcsolatos tudásunkat és kapcsolatrendszerünket közösen minél hatékonyabban kihasználjuk.
Hasznosítható katalán tudás
2017. 01. 27.
Szoros együttműködés az Atekneával a jövőbeli hatékony magyarországi és kárpát-medencei pályázati együttműködés és konzorciumépítés érdekében.
Spanyol sikerek nyomában
2017. 01. 26.
Kiss Antal miniszteri biztos, a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója 2017. január 26-án Madridban találkozott Carmen Velával és Alfredo Sánchezzel.
Bizonyíték, nem ígéret
2017. 01. 23.
100 nyerő magyar több mint 20 milliárdot hozott Magyarországra!
A Magyar Fejlesztési Központ Nyerő Magyarok stábja a mai napon tette közkinccsé századik projektjét a nyeromagyarok.eu oldalon.
Szőlőőr az MFK-ban!
2017. 01. 20.
A Horizon 2020 SME Instrument Program fázis-2 egyik nyertese, Árendás Csaba kereste fel a Magyar Fejlesztési Központot.
Látogatás Varsóban
2017. 01. 10.
Kiss Antal miniszteri biztos, a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója 2017. január 10-én Varsóban találkozott Adam Hamryszczakkal, a lengyel Fejlesztési Minisztérium államtitkár-helyettesével.
Az EIB elismerése az MFK-nak felér egy lovaggá ütéssel
2016. 12. 16.
Új szintre lépett a Magyar Fejlesztési Központ
Az Európai Beruházási Bank (EIB) újonnan kinevezett regionális ügyekért felelős alelnöke, Vazil Hudák munkalátogatásra érkezett Budapestre december 15-én. Találkozott többek között a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MFK) ügyvezető igazgatójával, Kiss Antal miniszteri biztossal.
Az M1 Ma reggel műsorának vendége volt Kiss Antal ügyvezető igazgató
2016. 12. 16.
Az M1 Ma reggel című műsorának vendége volt 2016. december 16-án Kiss Antal, a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MFK) ügyvezető igazgatója.
Aki nem lő kapura, az sosem nyer!
2016. 12. 15.
;">Kiemelkedő eredményeket ért el 2016-ban a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft
Magyarország 2004-es EU csatlakozása óta soha nem volt még akkora érdeklődés a közvetlen európai uniós programok pályázatai iránt, mint 2016-ban – a kormány által létrehozott Magyar Fejlesztési Központ tevékenységének is köszönhetően.
A magyar emberek kezdik felfedezni, hogy aki nem pályázik, az nem is fog nyerni, sportos hasonlattal élve, aki nem lő kapura, az sosem nyer. Az MFK elért eredményei ezt erősítik meg.
„Jövő megoldásai” információs napot rendeztek
2016. 11. 23.
A LENERG Energiaügynökség Nonprofit Kft és az INNOVA Észak-Alföld Nonprofit Kft. idén első alkalommal közösen rendezte meg a Jövő megoldásai elnevezésű, kifejezetten az önkormányzatok, egyetemi kutatók, kutatócsoportok és a gazdasági szereplők számára kialakított információs napját.
Smart Future Forum 2016
2016. 11. 23.
Az Okos Jövő Innovációs Klaszter idén is, október 20-án megrendezte nagy sikerű kétnapos konferenciáját, a Smart Future Forumot, ezúttal Visegrádon.
Kolozsvári Román–Magyar Üzleti Fórum
2016. 11. 14.
Kiss Antal ügyvezető igazgató (MFK), miniszteri biztos a kolozsvári Román-Magyar Üzleti Fórumon bemutatta az EU adta közvetlen forráslehetőségeket.
Újabb szakmai út: Németország is üdvözölte az MFK sikereit
2016. 11. 08.
Kiss Antal, a Magyar Fejlesztési Központ vezetője, miniszteri biztos berlini tárgyalásainak első találkozóján Sebastian Rösnerrel egyeztetett, aki a közös, Németország első európai ügyeket érintő egyesületének európai referense.
Brüsszeli találkozó
2016. 10. 20.
Nagy Zoltán brüsszeli nagykövet úrral tartott közös koordinációs ülés után az Európai Parlamentbe látogattak szakmai találkozóra az MFK képzésein résztvevő határon túli magyar projektmenedzserekkel.
;">Nagy Zoltán brüsszeli nagykövet úrral tartott közös koordinációs ülés után az Európai Parlamentbe látogattak szakmai találkozóra az MFK képzésein résztvevő határon túli magyar projektmenedzserekkel.
Elismerés portugál partnereinktől – lisszaboni látogatás
2016. 10. 20.
A Magyar Fejlesztési Központ vezetője és munkatársai Portugáliába utaztak az uniós forrásokkal kapcsolatos tapasztalatcsere céljából. Első nap remek hangulatú találkozón vettek részt Lisszabonban az Erasmus + igazgatójával, Joana Mira Godinho-val, melyen az Erasmus Sport pályázati lehetőségeiről is tárgyaltak.
Magyar-szlovák konferencia
2016. 10. 17.
Október elején Révkomáromban tartották meg a Kis- és középvállalkozások támogatása című konferenciát, melyet a Magyar-Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara szervezett.
Felhívás a LIFE Magyarország című fotópályázatra
2016. 09. 27.
A www.lifepalyazatok.eu fotópályázatot hirdet „Life Magyarország” címmel.
(fotó: Muray Gábor)
Újabb képzést tartott az MFK
2016. 09. 07.
Szeptember 5-től 7-ig ismét „Tanulj, pályázz, nyerj!” képzést tartottak a Magyar Fejlesztési Központ szakemberei határon túli cég- és intézményvezetőknek. A résztvevők Kárpátaljáról, Felvidékről, Vajdaságból, Muravidékről és Erdélyből érkeztek. A háromnapos tréninget Kiss Antal ügyvezető igazgató, miniszteri biztos nyitotta meg, aki pozitív hozzáállásra, kreatív gondolkodásra és bátor pályázásra buzdította a jelenlévőket.
Magyarország tortája 2016
2016. 08. 04.
Szó Gellérté 2016-ban is az év „országtortája”. Egyedülálló a salgótarjáni cukrász sikere: kétszer, sőt, két egymást követő évben nyerte meg a Magyarország tortája címet!
Már egy évesek vagyunk!
2016. 08. 02.
Egy éve indult útnak a nyeromagyarok.eu oldal és a Nyerő Magyarok Facebook-oldal.
Van B-terv: tanulj, pályázz, nyerj!
2016. 07. 15.
Az MFK szakértői ismét második szintű tréninget tartottak július 11-13. között Dobogókőn.
Túl az 5000-en!
2016. 07. 12.
Nagy öröm számunkra, hogy ma reggel a Pályázatok Magyarul közösségi oldalunk átlépte az ötezer kedvelői számot!
Háromnapos továbbképzés Dobogókőn
2016. 06. 29.
Az MFK szakértői második szintű tréninget tartottak az elmúlt három napban Dobogókőn.
LIFE-workshop Dobogókőn
2016. 06. 23.
Immár második alkalommal szervezte meg a Magyar Fejlesztési Központ, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium közösen a Life Program magyarországi workshopját.
Az MFK a beregszászi Rákóczi-főiskolán
2016. 06. 23.
">http://www.karpatalja.ma/…/az-unios-forrasok-rendszererol-…/
">http://www.karpataljalap.net/?q=2016/06/22/tanulj-palyazz-nyerj
Interjú Kiss Antallal a Portfolióban
2016. 06. 22.
„Magyarország számára kulcsfontosságú, hogy megismerje a közvetlen uniós források rendszerét és megtanulja, hogyan lehet ezeket felhasználni. Ezért hozta létre a Kormány a Magyar Fejlesztési Központot.”
Erdélyi hír az MFK-ról
2016. 06. 20.
A közvetlenül Brüsszelből megpályázható pénzforrásokról tartott tájékoztató rendezvényt múlt pénteken a nagyváradi várban a Magyar Fejlesztési Központ. (A cikk szerzője Papp István, megj. Bihari Napló.)
Élenjáró eredmény a pályázásban – egyedülálló újcirkuszi produkció
2016. 06. 17.
A Magyar Fejlesztési Központ és a Mixdoor projekt megvalósítói közös sajtótájékoztatót tartottak 2016. június 17-én, Budapesten.
LIFE infónap Dobogókőn
2016. 06. 14.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Fejlesztési Központ konzorciumban nyert a LIFE kapacitásfejlesztési pályázaton. Ennek keretében rendeztek LIFE információs napot Dobogókőn.
Rendkívüli érdeklődés Felvidéken
2016. 06. 09.
A Magyar Fejlesztési Központ szakemberei előadássorozatuk harmadik állomásaként Párkányban és Királyhelmecen tartották meg a Tanulj, pályázz, nyerj! című információs napokat.
Interjú Feketepatakról
2016. 06. 06.
Az MFK munkatársa, Gadácsi János készített interjút a feketepataki óvoda igazgatónőjével, néhány óvodással és az MFK két kolleganőjével.
Délvidéki hír az MFK-ról
2016. 06. 06.
A VajdaságMA hírportál beszámolóját olvashatják a Magyar Fejlesztési Központ képzéséről.
Feketepatak-Verbőc – az MFK örökbefogadott óvodája
2016. 06. 03.
A kárpátaljai Nagyszőlősi járáshoz tartozó két település, Feketepatak és Verbőc, nem csupán közigazgatásilag tartozik össze: a szinte 100 %-ban magyarok lakta falucskák közös óvodát üzemeltetnek, mely negyven kisgyermek befogadására alkalmas.
Képzés Délvidéken
2016. 06. 03.
A Magyar Fejlesztési Központ, határon túli körútjának második állomásaként, délvidéki városokban tartott előadásokat a közvetlen brüsszeli forrásokról.
LIFE tájékoztató az új többszáz milliós pályázatokról
2016. 06. 02.
A Magyar Fejlesztési Központ a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársainak részvételével, nemzetközi szakértők bevonásával, jógyakorlatok ismertetésével szervez tájékoztató rendezvényt. Az eseményen mutatják be a LIFE pályázatok új magyar nyelvű tájékoztató honlapját is.
Sóvidék Híradó – Képzés Szovátán
2016. 05. 24.
Az európai uniós pályázatok rendszerébe nyújtott belátást az a konferencia, amit május 18-án a Danubius Health Spa Resort Hotelben tartottak Szovátán.
Nagy érdeklődés Erdélyben
2016. 05. 20.
Nagy sikerrel ért véget a Magyar Fejlesztési Központ munkatársainak erdélyi körútja, amelyben a hallgatósággal öt helyszínen ismertették meg a közvetlen brüsszeli források rendszerét.
Interjú Kiss Antallal a Demokratában
2016. 05. 20.
A brüsszeli közvetlen forrásokból 2014 és 2020 között 141,22 milliárd euró áll a 28 uniós tagország rendelkezésére.
MFK Marosvásárhelyen és Szovátán
2016. 05. 19.
„Tanulj, pályázz, nyerj! - Bevezetés az európai uniós források rendszerébe” címmel szervezett konferenciát a Magyar Fejlesztési Központ és az Eurotop Consulting Kft. május 17-18-án Marosvásárhelyen és Szovátán.
Pályaavató az árvaházban
2016. 05. 17.
Május 16-án, Szovátán, az érseki szentmisét és a művelődési ház avatóját követte a Böjte Csaba testvér által létrehozott és vezetett árvaház sportpályájának ünnepélyes felavatása és átadása.
Tanulj, pályázz, nyerj!
2016. 05. 13.
A hét elején – május 9-10-11 -én képzést tartott a Magyar Fejlesztési Központ. A kurzus célja az volt, hogy betekintést nyújtson az európai uniós források rendszerébe, és tudást adjon ahhoz, hogy minél hatékonyabban történjen a brüsszeli források lehívása.
Újabb Facebook-poszt rólunk
2016. 05. 13.
A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. posztja az MFK-ról és a Nyerő Magyarokról. Köszönjük!
Nyerő Magyarok a Kossuth Rádióban
2016. 05. 13.
A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a Nyerő Magyarokról, Nyerő Magyarokkal készített interjút Horváth Ágnes.
Nyerő Magyarok a Karc FM-en
2016. 04. 28.
A keddi sajtótájékoztatót és a szerdai Ma reggel című M1-es műsort követően a mai Hangolóban Kiss Antal miniszteri biztossal, ügyvezető igazgatóval és Petrányi Barnával, az UtcaSzak egyik tagjával, projektmenedzserével beszélgetett Bálint István a Karc Fm-en.
Pályázatokról az M1-en
2016. 04. 27.
A Ma reggel című műsorban Kiss Antal miniszteri biztost, ügyvezető igazgatót kérdezték a Magyar Fejlesztési Központ által létrehozott, brüsszeli források elérését segítő, megújult weboldalakról.
MFK sajtótájékoztató a Sofitelben
2016. 04. 26.
A Magyar Fejlesztési Központ (MFK) továbbfejlesztette könnyen átlátható és egyszerűen kezelhető online felületeit. A jelenleg is több mint 100 nyitott pályázatot rendszerezetten ismertető www.palyazatokmagyarul.eu honlapon a színnel és betűkombinációval jelölt témakategóriák száma megkétszereződött. Új funkcióként közvetlenül is lehet keresni a pályázatok és a lehetséges konzorciumi partnerek között.
Nyerő magyarok mesékben
2016. 04. 26.
Április 26-án, sajtótájékoztató keretében nyitotta meg Kiss Antal miniszteri biztos, a Magyar Fejlesztési Központ ügyvezetője a Mesés Magyarok weboldalt, illetve Facebook-oldalt.
Piliscoop – átadás
2016. 04. 21.
Kedden átadták Pilisjászfalun a Piliscsoport Nagykereskedelmi Zrt. új székhelyét, illetve logisztikai központját. Az új épület a 10-es út mentén fekszik kereskedelmi kapcsolatot teremtve akár a szlovák, az észak-magyar coop üzletek és a Zsámbéki-medence boltjai között.
Facebookon rólunk
2016. 04. 19.
Dr. Seszták Miklós miniszter úr közösségi oldalán méltatta pályázati tevékenységünket és ehhez tartozó weboldalunkat. Köszönjük az elismerést!
A Haladás alapköve
2016. 04. 12.
Tegnap elhelyezték a Haladás Sportkomplexum alapkövét Szombathelyen. A meghívott diplomáciai vendégkörön kívül a szombathelyi lakosok is örömmel fogadták az új, európai színvonalú sportlétesítmény újjáépülésének hírét.
Félszáz nyerő magyar
2016. 04. 12.
A Magyar Fejlesztési Központ Nyerő Magyarok honlapján már félszáz magyar nyertes pályázati karrierjét lehet olvasni, tanulmányozni. Az ötven pályázó - oktatási intézmények, kis- és középvállalkozások, civil egyesületek, állami szervek, stb - több mint ötven projektjének bemutatása azzal a céllal készült, hogy minél szélesebb körben terjessze a közvetlen brüsszeli források lehívásának, felhasználásának rendkívüli lehetőségeit.
A vidék jövője
2016. 04. 12.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház kassai irodája szervezésében valósult meg Debrődön A vidék jövője – A jövő vidéke az egységes Kárpát-medencei gazdasági térben c. szakmai konferencia. Kiss Antal miniszteri biztos, ügyvezető igazgató a vidékfejlesztés új lehetőségeiről, illetve az ehhez felhasználható közvetlen brüsszeli forrásokról tájékoztatta az érdeklődőket.
Projektmenedzser-képzés a HUNINEU-val
2016. 04. 01.
A november végi határon túli projektmenedzser-képzés második állomását tartotta az MFK a HUNINEU parlamenti alapítvány támogatásával Dobogókőn.
Erasmus+ pályázat Beregszászról
2016. 04. 01.
Az MFK által tavaly indított Kárpát-medencei projektmenedzser-képzés egyik résztvevője, a Beregszászi Főiskola munkatársa, Váradi Natália örömmel számolt be arról, hogy dán, felvidéki, erdélyi és magyarországi (Óbudai Egyetem) partnerekkel közösen benyújtották első Erasmus+ pályázatukat 60. 000 eurós nagyságrendben.
EU-s környezetvédelem gyönyörű környezetben
2016. 04. 01.
A Magyar Fejlesztési Központ workshopot szervezett a Földművelésügyi Minisztériummal és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal közösen Dobogókőn.
NFM miniszteri biztos: európai léptékben kell gondolkodni az uniós pályázatoknál
2016. 04. 01.
Budapest – Európai léptékben kell gondolkodni a közvetlenül Brüsszelnél pályázható uniós forrásokra, a pályázatokhoz meg kell találni az európai partnereket, mert az operatív programok 2020 után már nem lesznek elérhetők a jelenlegi mértékben – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa szerdán Budapesten, a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) európai uniós finanszírozási és exportlehetőségeiről tartott konferencián.
Erasmus+ sportinfónap a Magyar Sport Házában
2016. 03. 30.
A Magyar Fejlesztési Központ szervezésében információs napot tartottak kifejezetten sportági szakszövetségek számára. Az MFK munkatársa, Schmitt Petra bemutatta a sportpályázatokon belüli együttműködési partnerségeket, a nemzetközi statisztikák eredményeit, a sikeres magyar pályázókat és projektjeiket, valamint lehetőségeket a nemzetközi partnerkeresésben.
Nyíregyházi konzultáció
2016. 03. 30.
A nyíregyházi Tisza Európai Területi Társulás (Tisza ETT) felkérésére a Magyar Fejlesztési Központ igazgatói megbízottja, Bózsik András tartott előadást. Beszélt egyrészt a lehívható közvetlen uniós forrásokról, másrészt – és inkább ez a téma volt hangsúlyosabb – az uniós pályázatok által is támogatható együttműködésről (a leverage effect motorjával) Ukrajna és Magyarország között. Az előadáson részt vett a megyei közgyűlés elnöke, alelnöke és a Tisza ETT ukrán és magyar vezetősége.
A konzultáció eredménye, hogy a résztvevőknek az MFK workshopot fog szervezni Budapesten.
Már 101 pályázat az MFK oldalán
2016. 03. 21.
A Magyar Fejlesztési Központ /">www.palyazatokmagyarul.eu weboldalán több mint száz nyitott pályázat részletes-, illetve címleírását olvashatják az érdeklődők. A Horizon 2020 Program forrásait számos tématerületbe csoportosítottuk, melyekhez külön szín- és betűkódot vezettünk be a könnyebb tájékozódás érdekében. Így a potenciális pályázók gyorsan és céltudatosan keresgélhetnek a támogatások között.
Brüsszeli útján Kiss Antal miniszteri biztost tájékoztatták az Európa Bizottság szakértői, hogy a /">www.palyazatokmagyarul.eu a leghatékonyabb magyar nyelvű pályázati weboldal.
„Uniós források 2016”
2016. 03. 17.
Ezzel a címmel rendezett konferenciát a Portfolio múlt héten, melyen a Magyar Fejlesztési Központ is képviseltette magát. Munkatársunk, Bózsik András igazgatói megbízott bemutatta az MFK három honlapját (<;">(">www.mfk.hu, ">www.palyazatokmagyarul.eu, ">www.nyeromagyarok.eu), valamint beszélt a közvetlen brüsszeli forrásokról. A Magyar Fejlesztési Központ a teljes pályázati folyamatban segítséget nyújt azoknak a pályázóknak, akiknek erre szüksége van.
Felhívás új pályázatok megtekintésére
2016. 03. 17.
Számos új pályázati lehetőség nyílt meg, melyek részleteiről honlapunkon, a ">www.palyazatokmagyarul.eu
oldalon tájékozódhatnak. Közösségi oldalunkon ennek egy részét megosztjuk, de a teljes anyag megismerése honlapunk látogatásával érhető el.
A Visegrádi Alap pályázatai
2016. 01. 13.
A Nemzetközi Visegrádi Alap célja, hogy elősegítse a V4 országok közötti szorosabb együttműködést a kultúra és versenyképesség fejlesztése terén.
(kép forrása: visegradinsight.eu)
Háló a kárpátaljai magyarságnak
2015. 11. 20.
Kiss Antal miniszteri biztos, a Magyar Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója a kárpátaljai magyarokkal is megismertette a brüsszeli forrásokat.
Sorsfordító önkéntesség
2015. 11. 12.
Valakinek kaland, másnak sorsfordító élmény. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Egy év az életemből neked” programjához 92 100 euró támogatást nyert.
Egyenlőséget az oktatásban
2015. 11. 10.
Pályázat arról, hogy javíthatja az oktatás és gyermeknevelés rendszere az életminőséget, miként csökkentheti az egyenlőtlenséget és a diszkriminációt.
Fejlesztések a felsőoktatásban is
2015. 10. 30.
Ez a pályázat a partnerországok felsőoktatásának korszerűsítését, hozzáférhetőségét, és nemzetközivé válását segíti.
Elismerés a Miskolci Filmfesztiválnak
2015. 10. 21.
A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nem először pályázott sikerrel a Kreatív Európa (2014-2020) Program Media alprogramjára.
Nívós klubok, ha összefognak
2015. 10. 17.
A Liveurope projekt európai klubhálózatot hoz létre. Az A38 Hajón ismeretlen előadók is fellépnek. A három évre elnyert negyvenezer euró újabb tehetségnek segít.
Támogatás az e-Igazságszolgáltatásnak
2015. 10. 15.
A pályázat célja az Európai Unió e-Igazságszolgáltatás Stratégia 2014-2018 és az Európai e-Igazságszolgáltatás Cselekvési Terv céljainak elérése.
Pályázott a Magyar Fejlesztési Központ
2015. 09. 25.
Az MFK vezetője, Kiss Antal és a Magyar Fejlesztési Bank brüsszeli irodájának vezetője, Harsányi Csaba leadta hazánk első ELENA pályázatát Brüsszelben.
Miniszter a honlapjainkról
2015. 09. 07.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a nagyköveti értekezleten bemutatta az MFK honlapjait: ">www.palyazatokmagyarul.eu ">www.nyeromagyarok.eu