Erdélyi hír az MFK-ról
A Bihari Napló beszámolóját olvashatják a Magyar Fejlesztési Központ képzéséről.
Pénzek közvetlenül Brüsszelből
A közvetlenül Brüsszelből megpályázható pénzforrásokról tartott tájékoztató rendezvényt múlt pénteken a nagyváradi várban a Magyar Fejlesztési Központ.
A Magyar Fejlesztési Központot a magyar kormány hozta létre 2014-ben azzal a céllal, hogy a közvetlen európai uniós forrásokat népszerűsítse, tehát azokat, amelyek nem a helyi elosztóhálózatokon keresztül mennek át. Később azt a feladatot is rábízták, hogy a Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében működő vállalkozásokat fel is készítse arra, hogy sikeresen tudjanak pályázni ezekre a közvetlen pályázati forrásokra. A pénteken délelőtt tizenegy órától kezdődő rendezvény előtt Bózsik András, a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) igazgatói megbízottja lapunknak elmondta, hogy tizenhat különböző programról van szó, melyek közül a legismertebbek az Erasmus, a Horizont 2020 és a Life projektek. A nagyváradi rendezvény az első lépés egy hosszú képzési folyamatban. Ezúttal vállalkozásokat, nonprofit szervezeteket, egyetemeket vártak, akiket megismertettek ezen források alapjaival. A rendezvény hazai társszervező intézménye, a Regioconsult nevében Ilyés Szabolcs ügyvezető igazgató az esemény felvezetéseképpen a megjelenteknek elmondta, hogy Romániában a forráslehívás siralmas állapotban van, hiszen a 2007-2013-as költségvetési ciklusra nem éri el a rendelkezésre álló EU-s pénzeknek a hetven százalékát sem.
Siralmas állapot Romániában
Sajnos 2007-2013-as ciklusban a direkt brüsszeli források lehívása még siralmasabb Romániában, és ez a rendezvénysorozat, mely Székelyudvarhely, Marosvásárhely és Kolozsvár után érkezett Váradra, elsősorban ezen próbál javítani, és próbál betekintést adni a brüsszeli dzsungelbe, amelyben a romániai szereplők nem igazán mozognak otthonosan. A pénteki nagyváradi rendezvényen az MFK néhány olyan munkatársa adott elő, akik ezeket a programokat közvetlenül ismerik. Sárközi Johanna az Interreg különböző forrásairól és a Horizont 2020 programokról értekezett, dr. Nagy Szilvia és dr. Kiss Patrícia tíz közvetlen brüsszeli pályázati forrásról tartottak összefoglalót, míg Bózsik András a Horizont 2020 profitorientált vállalkozásoknak szóló részét ismertette, a helyi operatív programokról pedig Ilyés Szabolcs beszélt. Mint Bózsik Andrástól megtudtuk, a mostani rendezvény után a következő négy képzési szakasz már Magyarországon lesz azok számára, akik itt egyrészt jól szerepeltek, ugyanis egy a tesztet kellett kitölteniük, illetve nagy érdeklődést mutatnak a téma iránt.
Pap István