Vissza

Magyar Fejlesztési Központ

Nyitólap > Hírfolyam > Uniós programok a fiatalok foglalkoztatásáért

Uniós programok a fiatalok foglalkoztatásáért

A koronavírus-járvány miatt bevezetett tagállami korlátozások hatással voltak a fiatalok lehetőségeire is. A Nemzetközi Munkaügyi szervezet szerint a világjárvány aránytalanul nagy és súlyos hatással van a fiatalok foglalkoztatására, akiknek nemcsak az oktatásuk, vagy a képzésük maradt félbe sok esetben, de a belépésük a munkaerőpiacra is sokkal nehezebb mint azelőtt.

A világjárvány előtt az EU-ban a 15–24 év közöttiek körében a munkanélküliségi ráta a 2013. évi 24,4%-ról 14,9%-ra csökkent, a vírus miatt már 2020 áprilisára 15,7%-ig emelkedett.
A Bizottság idei nyári gazdasági előrejelzése szerint az EU gazdasága 8,3%-kal zsugorodik 2020-ban, a 2020. évi recesszió előreláthatólag jóval súlyosabb lesz, mint amire számítottunk. Azért, hogy ellensúlyozza ennek negatív hatását a fiatalokra, az Európai Bizottság új javaslattal állt elő: Ifjúsági foglalkoztatási támogatás – Híd a munkahelyekhez a következő generáció számára.

Javaslatok az Ifjúsági foglalkoztatási támogatás keretében:

Az Európai Bizottság járvány okozta gazdasági recesszió kezelésére kidolgozott tervének középpontjában is a jövő generáció áll. A tagállamoknak mintegy 22 milliárd eurót kéne fordítaniuk a fiatalok foglalkoztatására. A Parlament is úgy gondolja, hogy növelni kell az uniós források mértékét, hogy az EU valóban kezelni tudja a válságot. Az EP és a többi uniós intézmény a 2021-2027 közötti hosszú távú költségvetésről szóló tárgyalások keretében egyeztetnek a részletekről.

Bővebben: https://www.europarl.europa.eu/news/hu/headlines/society/20200709STO83004/koronavirus-unios-programok-a-fiatalok-foglalkoztatasaert