Hatvannégy magyar pályázat érkezett a 2019-es LIFE pályázati kiírásra
Huszonöt hazai vonatkozású természetvédelemi témájú pályázat érkezett a hagyományos LIFE pályázati kiírásra, amelyből öt az irányítás és tájékoztatás projektekre vonatkozik. Hét projektet koordinálnak magyarok, tizennyolc projekt esetében nemzetközi konzorcium tagja magyar partner. Környezetvédelmi témakörben a hagyományos LIFE kiírásra is huszonöt hazai pályázat érkezett, amelyből tizennégy pályázatot a Környezet és erőforrás-hatékonyság, tizenegy pályázatot a Környezetvédelmi irányítás és tájékoztatás kiemelt területen nyújtottak be. Mindebből nyolc projektet koordinálnak magyarok, tizenhét projekt esetében pedig nemzetközi konzorcium tagja magyar partner.
A hagyományos LIFE éghajlat-politikai projektekre tizennégy pályázatot adtak be – ebből három az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére irányuló projektekre, hat az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás témájú projektekre, a fennmaradó öt pedig irányítás és tájékoztatás projektekre vonatkozik. Négy éghajlat-politikai projektet koordinálnak magyarok, kilenc projekt esetében magyar tagja van a nemzetközi konzorciumnak.