„A spanyol KKV-k sikeressége a Horizon2020 Programban a megtett hatalmas erőfeszítésnek és a kitartásnak köszönhető” – beszámoló az Inspiralia napokról
Tanulságos két nappal gazdagodott a magyar pályázó közönség, hála Gema Martín és Jorge Sotelo látogatásának, akik a madridi Inspiralia, újtermék-fejlesztéssel, Horizon2020 pályázatok menedzselésével és innovációval foglalkozó cég képviseletében tartottak pályázati tanácsadást a Magyar Fejlesztési Központban, 2017. március 7-8-án. A találkozó végén megkértük a két szakembert, hogy összegezzék tapasztalataikat.
Milyen benyomásuk alakult ki a magyar projekt-elképzelésekről?
Jorge Sotelo: Általában véve az ötletek igen jók, és készek a pályázásra a H2020 Programban, mindössze az Európai Bizottság nyelvezetével kell összehangolni őket. Véleményem szerint a technológiát tekintve a projektek igen erősek, a társadalom és a piac elvárásain alapulnak, és ez igen fontos szempont egy sikeres projekthez. Emellett egy cég sem feledkezhet el arról, hogy pályázata világos üzleti tervet tartalmazzon, és érdemes számolni az innováció lehetséges jövőbeni hatásaival is. Én ezt a két dolgot finomítanám még.
Gema Martín: Az új termék fejlesztése során kritikus időszak, amikor az innováció és a valós termék közötti szakadékot át kell hidalni, de a magyar cégeknek csak néhány kis lépést kell tenniük ahhoz, hogy ezt a két pontot – az Európai Bizottság támogatásával - összekössék.
Jellemzően mik az erősségek, és milyen területen kell még fejlődniük?
J. S. : Legáttörőbb ötleteket az ICT szektorban tapasztaltam, másodsorban az egészségüggyel kapcsolatos felvetéseket tartom sikerre alkalmasnak. De összességében nagyon jó elképzeléseket láttunk az intelligens tervezés műfajában is, ezek kulcsfontosságú, innovatív megoldásokat kínálnak alapvető ipari alkalmazásokhoz.
A magyar pályázókkal kapcsolatban mik a további terveik?
G. M.: Az itt kapott projekt felvetéseket szelektálni fogjuk, és a legjobbakat személyesen fogjuk tovább kísérni. Minden cégnek egyénre szabott véleményt fogunk készíteni a nyeréshez szükséges pályázati komponensekről, amennyiben további együttműködésre kerül sor szükség esetén segítünk üzleti tervet modellezni nekik. Ez azért is fontos, mert a sok a jó ötlet, metódus és potenciális termék, de arra nem mindig gondolnak, hogy az ötletet hogyan viszik majd piacra.
J. S. : Két nap alatt tizenkettő vállalattal találkoztunk, ebből tizenegy sikerre vihető projektjavaslatot hallottunk. Ez már nagy eredmény. A továbbiakban – mivel a Horizon 2020 SME Instrument alprogramjával foglalkoztunk – azt tanácsolnám a cégeknek, hogy pályázzák meg az első Fázist, és akkor nagyobb eséllyel nyerhetnek a Fázis 2-n.
Az itt töltött rövid idő alatt milyen véleményük alakult ki a magyar pályázókról?
J. S.: Akik a Magyar Fejlesztési Központba látogattak, mind jól informált, érdeklődő, nyitott emberek, akik készek a másokkal való együttműködésre. Több ötletüket kifejezetten érdekesnek találtam, tényleg csak apró változtatásokra és a fókuszok finomítására van szükség. De annyit még elmondanék, hogy A spanyol KKV-k sikeressége a Horizon2020 Programban a megtett hatalmas erőfeszítésnek és kitartásnak köszönhető.