Vissza

Magyar Fejlesztési Központ

Nyitólap > Hírfolyam > Az idei tanévben hivatalosan is témanap ...

Az idei tanévben hivatalosan is témanap a Magyar Diáksport Napja!

A magyar ötletből létrejött Európai Diáksport Napja az európai sportesemények csúcstartója, melynek keretében a legtöbb gyerek egyszerre sportol. A projektvezető Magyar Diáksport Szövetség az Európai Unió mozgásösztönző tevékenységének zászlóhajója: elkötelezettek az iránt, hogy minél több országban szóljon szeptember utolsó péntekje az egészségtudatosságról és a minőségi testmozgásról. A kezdeményezés nagy múltra tekint vissza: tizennégy éve indult el Magyarországról a Magyar Diáksport Napja néven. 2015-ben nyertek először Erasmus sportpályázaton támogatást arra, hogy a jó magyar gyakorlatot uniós szinten is megvalósíthassák. Ebben az évben szervezték meg először az Európai Diáksport Napját – mintegy pilotprojektként – Bulgária és Lengyelország csatlakozásával, majd a következő évben már húsz ország vett benne részt. Azóta egy év kivételével minden évben nyertek Erasmus pályázati összeget a projektre, és folyamatosan nőtt a résztvevő országok és a partneriskolák száma. 2019-ben negyvennégy országban 3-3,5 millió gyerek sportolt az Európai Diáksport Napján. Ráadásul már valódi globális sporteseménnyé vált, Európán kívüli országok – pl. Makaó, Hon kong, Chile, Kenya is – a csatlakozók között vannak.

A 2020/2021. tanév rendjéről szóló, a napokban megjelent EMMI rendeletben immár hivatalosan is témanapként jelenik meg a Magyar Diáksport Napja.

Az Országgyűlés 2017-ben (a Magyar Sport Napja, a Magyar Parasport Napja és a Magyar Siketsport Napja mellett) nyilvánította 30/2017. (XII. 13.) OGY határozatával minden év szeptemberének utolsó péntekét a Magyar Diáksport Napjává.

Már az Országgyűlés néhány évvel ezelőtti döntését is az alapozta meg, hogy a 2006-ban az MDSZ által elindított diáksportnap az elmúlt években európai kezdeményezéssé vált, és ma már több mint 40 európai országban szervezik meg szeptember végén a magyar jó gyakorlatból kinőtt Európai Diáksport Napját (European School Sport Day®, ESSD), mely évről-évre a testmozgással és az egészségtudatos életvezetéssel összefüggő fókusztémákat dolgoz fel.

Ehhez képest a tanév rendjéről szóló rendeletben való hivatalos megjelenés és elismerés azt jelenti, hogy az intézményeknek az eddigi önkéntes részvétel mellett most már kifejezetten lehetőségük lesz arra is, hogy a témahetekhez hasonlóan az iskolák a munkatervében meghatározott módon részt vegyenek a témanaphoz kapcsolódó programokon, továbbá a tantervben előírt, az adott témával összefüggő tanítási órákat, valamint egyéb foglalkozásokat a témanap keretében szervezzék meg.

Az MDSZ bízik abban, hogy ez az eredmény és siker megalapozza azt, hogy a hagyományos munkarendben elinduló, és remélhetőleg így is folytatódó 2020/2021. tanévben a www.essd.eu/hu oldalon rögzített iskolai regisztrációk és beküldött beszámolók csúcsot döntenek, és a tavalyi 1300 iskolánál immár jóval több intézmény csatlakozik majd a diáksport mozgalomhoz.

Az idén 2020. szeptember 25-re eső Magyar Diáksport Napján megvalósuló ESSD fókusztémája (ahogy minden csatlakozó országban) a gyermekek, tanulók egészséges önképe és mentális egészséges lesz, melyhez az útmutató angol nyelven már elérhető a fenti honlapon , és hamarosan magyarul is elérhetővé válik. Az MDSZ a közeljövőben bemutatja a járványügyi készültség időszakában irányadó ajánlásait, iránymutatásait is, mely többek közt az iskolai sportesemények biztonságos megszervezését is lehetővé teszik.

Forrás: https://www.mdsz.hu/hirek-hu/mdsz-hu-hu/2020/08/14/hivatalosan-is-temanap-a-magyar-diaksport-napja/?fbclid=IwAR3p7KRUU2_1EMBIC2tRKPoHyLbkfvl8Kuxd8gEOinD7ZT_WFl1xGg2iRD0

A Magyar Diáksport Szövetség kommunikációs vezetőjével az Európai Diáksport Napjáról folytatott beszélgetésünk alapján írt cikk itt olvasható:

https://nyeromagyarok.eu/magyar-diaksport-szovetseg1.html