Az ELENA az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Bizottság közös kezdeményezése a Horizon 2020-program keretében. Az ELENA pénzügyi támogatást nyújt technikai feladatok elvégzéséhez, amelyek középpontjában energiahatékonysági, elosztott megújuló energia és városi közlekedési programok megvalósítása áll.
A támogatást a megvalósíthatósági és piaci tanulmányokkal, a programszerkezet kialakításával, az üzleti tervekkel, az energiaauditokkal és a finanszírozási struktúra meghatározásával, csakúgy, mint a pályázati eljárások előkészítésével, a szerződéses megállapodásokkal és projektmegvalósítási egységekkel összefüggő kiadások finanszírozására lehet felhasználni.
Az ELENA finanszírozási eszközt egy mérnökökből és közgazdászokból álló szakértői csapat felügyeli, akik széles körű tapasztalattal rendelkeznek a közlekedési és az energiaszektorban. A 2009-ben történt létrehozása óta az ELENA több mint 130 millió euró támogatást ítélt oda, amelynek eredményeképpen körülbelül 5 milliárd euró értékű beruházás jött létre.
Az ELENA jellemzően 30 millió euró érték feletti programokat támogat, az energiahatékonyság terén hároméves, a városi közlekedés és mobilitás terén négyéves megvalósítási időszakkal. A technikai feladatok/projektfejlesztési kiadások maximum 90%- át fedezhetik. Kisebb projekteket abban az esetben támogathatnak, amennyiben ezek nagyobb befektetési programok részei.
Az éves támogatási keret jelenleg 40 és 50 millió euró közötti összeg. A projektek értékelése és a támogatások odaítélése érkezési sorrend alapján történik.
Fontos európai prioritás és az ELENA finanszírozási eszköz egyik központi eleme a lakóépületek energetikai felújításának felgyorsítása . Ebből az okból kifolyólag az Európai Bizottság 2017-ben egy tekintélyes költségkeretet hozott létre a „Az intelligens épületek intelligens finanszírozása” kezdeményezés kihasználásának támogatására. Az ELENA költségvetés bővítésének fő célja, hogy segítse a magánszemélyeket és a lakástulajdonosok egyesületeit a magán- és köztulajdonban levő lakóépületek energetikai felújításának előkészítésében és megvalósításában . Lehetséges tevékenységek a lakóépületek tulajdonosainak motiválása és meggyőzése céljából a következők:
Lakásszektor Míg a legtöbb projektfejlesztési szolgáltatást a háztartásokhoz és a lakástulajdonsok egyesületeihez irányítják (tipikusan a projektfejlesztési szolgáltatások összkiadásainak 80%-át vagy ennél magasabb összeget), indokolt esetben más szervezetek, úgy mint pénzügyi intézmények (például kereskedelmi bankok) és állami szervezetek számára is nyújtható támogatás, hogy segítsék őket a pénzügyi eszközök és a hiteltermékek megalapozásában és kihasználásában, amelyek a lakásszektor energetikai hatékonysági fejlesztéseit célozzák.
A Magyar Fejlesztési Központ 2019. május 1-től működteti ELENA Pont Divízióját. A divízió célja, hogy az elkövetkező évek során elvégezze az ELENA-elvárásoknak megfelelő projektek beazonosítását, már az előkészítő fázisban konzultációt folytasson a pályázaton indulni szándékozókkal, koordinálja, felügyelje és szakmai segítséget nyújtson a hazai pályázóknak, és mindezzel a Magyar Állam képviseletében elősegítse az ELENA-projektek véghezvitelét Magyarországon és a Kárpát-medencében.
Nem lakáscélú épületek és a közvilágítás energihatékonysági fejlesztése, megújuló energiaforrások
További részletek →Elektromos járművek beszerzése
További részletek →Középületek energiahatékonyságának fejlesztése, megújuló energiaforrások
További részletek →Épületek, közvilágítás távfűtés energiahatékonysági fejlesztése, megújuló energiaforrások
További részletek →Középületek és a közvilágítás energetikai hatékonyságának korszerűsítése
További részletek →Lakások energetikai korszerűsítése, megújuló energiaforrások
További részletek →Távfűtés korszerűsítése
További részletek →Középületek energiahatékonyságának fejlesztése
További részletek →Épületek helyreállítása, felújítása és energiahatékonysági fejlesztése
További részletek →Energiahatékonyság és megújuló energiaforrások fejlesztése
További részletek →Távfűtés és közvilágítás korszerűsítése
További részletek →Nem lakáscélú épületek energihatékonysági fejlesztése
További részletek →Energiahatékonyság és megújuló energiaforrások fejlesztése
További részletek →Nem lakáscélú épületek energihatékonysági fejlesztése
További részletek →Épületek és a közvilágítás energiahatékonysági fejlesztése
További részletek →Épületek és a közvilágítás energiahatékonysági fejlesztése, megújuló energiaforrások
További részletek →Épületek és a közvilágítás energiahatékonysági fejlesztése
További részletek →Távfűtés és közvilágítás korszerűsítése
További részletek →Energiahatékonyság és megújuló energiaforrások fejlesztése
További részletek →Épületek és a közvilágítás energiahatékonysági fejlesztése
További részletek →Közvilágítás fejlesztése
További részletek →Társasházak és otthonok - energiahatékonyság és megújuló energiaforrások fejlesztése
További részletek →Épületek és a közvilágítás energiahatékonysági fejlesztése, megújuló energiaforrások
További részletek →Épületek energiahatékonysági fejlesztése
További részletek →Energiahatékonyság és megújuló energiaforrások fejlesztése
További részletek →Szociális lakások energiahatékonysági fejlesztése
További részletek →Energiahatékonyság és városi tömegközlekedés fejlesztése
További részletek →Épületek és a közvilágítás energiahatékonysági fejlesztése, megújuló energiaforrások
További részletek →Energiahatékonyság fejlesztése
További részletek →Zeró emissziós buszok
További részletek →Épületek és a közvilágítás energiahatékonysági fejlesztése, megújuló energiaforrások
További részletek →Villamosközlekedés fejlesztése
További részletek →Épületek energiahatékonysági fejlesztése, megújuló energiaforrások
További részletek →Épületek és a közvilágítás energiahatékonysági fejlesztése, megújuló energiaforrások
További részletek →Villamosközlekedés fejlesztése
További részletek →Elektromos üzemű buszhálózat
További részletek →Energiahatékonyság fejlesztése
További részletek →Iskolák és közvilágítás energiahatékonysági és megújuló energiaforrások fejlesztése
További részletek →Energiahatékonyság és megújuló energiaforrások fejlesztése
További részletek →Energiahatékonyság fejlesztése
További részletek →Iskolák energiahatékonyság és megújuló energiaforrások fejlesztése
További részletek →Energiahatékonysági program
További részletek →Decentralizált energia-infrastruktúra fejlesztése
További részletek →Távfűtés korszerűsítése
További részletek →Közösségi épületek és a közvilágítás energetikai hatékonyságának korszerűsítése és megújuló energiaforrások használata
További részletek →Intelligens hálózati infrastruktúra fejlesztése
További részletek →Energiahatékonyság javítása, megújuló enregiaforrás (biomassza erőmű)
További részletek →Elektromos üzemű tömegközlekedési járművek
További részletek →Kerületi távfűtésrendszer korszerűsítése - energiahatékonyság, megújuló enregiaforrás
További részletek →