MFK Magyar Fejlesztési Központ
magyar English
Facebook Akadálymentes verzió
Nyitólap > Hírfolyam > Megjelentek a 2020. évi...

Megjelentek a 2020. évi LIFE pályázati felhívások

Az Európai Bizottság Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynöksége (a továbbiakban: EASME) közzétette a 2020. évi LIFE pályázati felhívásokat. A LIFE-forrásokon keresztül idén több mint 450 millió euróra pályázhatnak a tagállami szervezetek a természet és a környezet védelmére irányuló projektekhez, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelemre.

Az EASME a jelenlegi járványügyi vészhelyzetben is segíteni kívánja a pályázókat a programban való zavartalan részvétel érdekében. Ezen intézkedések sorában, a 2020. évi felhívás többek között az alábbi legfontosabb újdonságokat tartalmazza:

·         Az összes benyújtási határidő közel egy hónappal meghosszabbodott!

·         A pályázók regisztrálhatnak egy-egy rövid megbeszélésre a tervezett projektkoncepcióról tagállami nemzeti kapcsolattartóik mellett immár az EASME szakmailag illetékes projekt-tanácsadójával is! A regisztrációs rendszer hamarosan közzétételre kerül.

·         A projektekben résztvevő magánszervezetek már nem kötelesek nyílt pályázati felhívást hirdetni a 135 000 eurót meghaladó szerződésekre;

·         Minden nyertes projekt lehetőséget kap olyan helyi kezdeményezések pénzügyi támogatására, amelyek hozzájárulhatnak projektjük célkitűzése(i)hez. A fenti támogatást (bizonyos korlátok között) a projektben részt vevő kedvezményezett nyújthatja a helyi kezdeményezésekért felelős harmadik feleknek. Így megkönnyítik a LIFE finanszírozáshoz való hozzáférést olyan kisebb helyi csoportok számára is, amelyeknek nem lenne kapacitásuk társult kedvezményezettként részt venni a projektben, de fontos szerepet játszhatnak a projekt célkitűzéseinek elérésében;

·         A pályázati felhívás külön fejezetet tartalmaz a start-up vállalkozások számára, hogy a nagyobb cégekkel együttműködve könnyebben részt vehessenek a LIFE projektekben.

 

LIFE Környezet- és erőforrás-hatékonyság hagyományos projektek 2020

A pályázat célja az Európai Unió környezetvédelmi politikájának és jogalkotásának megvalósításának, aktualizálásának és fejlesztésének elősegítése.

Projektkoncepció benyújtási határideje: 2020. július 14. 16:00

Amennyiben az előválogatás során a pályázatot kidolgozhatónak értékelte az EASME, a teljes pályázat kidolgozására nyitva álló határidő (benyújtási határidő): 2021. február

Bővebben

 

LIFE Természet és Biodiverzitás hagyományos projektek 2020

A pályázat célja elősegíteni a természet és biodiverzitás területén az EU szakpolitikájának és jogalkotásának fejlődését és végrehajtását.

Projektkoncepció benyújtási határideje: 2020. július 16.

Amennyiben az előválogatás során a pályázatot kidolgozhatónak értékelte az EASME, a teljes pályázat kidolgozására nyitva álló határidő (benyújtási határidő): 2021. február.

Bővebben

 

LIFE Környezetvédelmi irányítás és tájékoztatás hagyományos projekt 2020

A pályázat célja a környezetvédelem területén az információ kommunikációjának, kezelésének és terjesztésétnek támogatása, valamint előmozdítani és hozzájárulni az uniós környezetvédelmi jogszabályok hatékonyabb betartásához és végrehajtásához.

Projektkoncepció benyújtási határideje: 2020. július 16.

Amennyiben az előválogatás során a pályázatot kidolgozhatónak értékelte az EASME, a teljes pályázat kidolgozására nyitva álló határidő (benyújtási határidő): 2021. február.

Bővebben

 

LIFE Környezetvédelmi integrált projektek 2020

A pályázat célja a megfelelő uniós jogszabályok által előírt környezet- vagy természetvédelmi tervek vagy stratégiák végrehajtása nagy területeken (regionális, multiregionális, nemzeti, nemzetek közötti) elsősorban a természet, víz, hulladék, levegő terén.

Projektkoncepció benyújtási határideje: 2020. július 16.

Amennyiben az előválogatás során a pályázatot kidolgozhatónak értékelte az EASME, a teljes pályázat kidolgozására nyitva álló határidő (benyújtási határidő): 2021. március.

Bővebben

 

LIFE Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz hagyományos projektek 2020

A pályázat célja az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatos uniós szakpolitika kidolgozásának és végrehajtásának elősegítése.

Határidő: 2020. 10. 06.

Bővebben

 

LIFE éghajlatváltozás mérséklése hagyományos projektek 2020

A pályázat célja az éghajlatváltozás mérséklésével kapcsolatos uniós szakpolitika kidolgozásának és végrehajtásának elősegítése.

Határidő: 2020. 10. 06.

Bővebben

 

LIFE Éghajlatpolitikai irányítás és tájékoztatás hagyományos projektek 2020

A pályázat célja az éghajlatpolitika területén az információ kommunikációjának, kezelésének és terjesztésétnek támogatása, valamint előmozdítani és hozzájárulni az uniós éghajlatpolitikai jogszabályok hatékonyabb betartásához és végrehajtásához.

Határidő: 2020. 10. 06.

Bővebben

 

LIFE éghajlatpolitikai integrált projektek 2020

A pályázat célja a megfelelő uniós jogszabályok által előírt éghajlatváltozással kapcsolatos tervek vagy stratégiák végrehajtása nagy területeken (regionális, multiregionális, nemzeti, nemzetek közötti) elsősorban az éghajlatváltozás csökkentése és alkalmazkodás terén.

Projektkoncepció benyújtási határideje: 2020. július 16.

Amennyiben az előválogatás során a pályázatot kidolgozhatónak értékelte az EASME, a teljes pályázat kidolgozására nyitva álló határidő (benyújtási határidő): 2021. március.

Bővebben

 

A LIFE programról és a pályázati felhívásokról naprakész információkat talál a LIFE pályázatok honlapon és Facebook oldalon.

vissza  
Hírlevél
E-mail: 
Név: