MFK Magyar Fejlesztési Központ
magyar English
Facebook Akadálymentes verzió
Nyitólap > Hírfolyam > HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: A...

HORIZON 2020 SIKERTÖRTÉNETEK: A KÖRNYEZETVÉDELMI KUTATÁSOK KÖZÖS PROBLÉMÁINAK MEGOLDÁSA

 

A környezetvédelmi szakemberek számos különböző tudományterületen ugyanazokkal a technikai kihívásokkal küszködtek évekig. Válaszul, az Európai Unió támogatásával dolgozó kutatók – a 2015 és 2019 között zajlott ENVRI PLUS projekt keretében – létrehoztak egy közösséget, ahol a tudósok egyesíthetik erőforrásaikat annak érdekében, hogy közös megoldást találjanak a közös problémákra.

 

A tengervízszint emelkedése és a szélsőséges időjárási események nem ismernek határokat. Ellenkezőleg, az egyik ország károsanyag kibocsátása drámai következményeket okozhat egy másik országban. Ebből következik, hogy az éghajlatváltozással szemben az országok sorsa összekapcsolódik, és a szakértők is arra figyelmeztetnek, hogy csupán összehangolt nemzetközi összefogás lehet hatékony a globális felmelegedés hatásaival szembeni küzdelemben.

 

Ennek ismeretében, az EU létrehozott egy szervezetek sorát tömörítő hálózatot, kutatási infrastruktúrák elnevezéssel, hogy segítse a különböző uniós országokban dolgozó kutatókat hosszú távú partnerségek kialakításában a sajátos környezeti kihívásokkal való megküzdés céljából. Ezek a kutatási infrastruktúrák éveken keresztül gyűjtötték a környezeti adatokat a határokon átívelő együttműködés modelljeként, valamint a tudományos eredmények katalizátoraként működve.

 

Mindazonáltal, mostanáig a környezetvédelmi kutatási infrastruktúrák közül jó néhány ugyanazokkal a technikai kihívásokkal nézett szembe. A különböző tudományterületek kutatói hosszú ideig küzdöttek azzal, hogy hatékony utakat találjanak az általuk összegyűjtött adatok megosztására és összehangolására. Például, a metánt tanulmányozó tudósoknak nehézséget okozott megérteni, milyen módon közlekedik a gáz az óceán és a légkör között, tekintettel arra, hogy a tengerkutatók, a geológusok és a légkörkutatók mind különféle módon gyűjtik, tárolják és osztják meg a metánnal kapcsolatos ismereteiket.

 

Ezt megfontolva, az EU támogatásból megvalósított ENVRI PLUS projekt keretében létrehoztak egy 26 kutatási infrastruktúrából álló európai közösséget, arra bátorítva a környezetvédelmi kutatókat, hogy egyesítsék erőforrásaikat, és keressenek közös megoldást a közös problémáikra. A kutatási infrastruktúrákat közös kutatási kampányokon, workshopokon és találkozókon keresztül egybegyűjtve az ENVRI PLUS csapatának sikerült rámutatnia a közös problémákra, majd abban támogatta a közösséget, hogy olyan eszközök, termékek és megoldások sorozatát fejlessze ki, ami mindenki javát szolgálja.

 

Forrás és további információ:

https://ec.europa.eu/research/infocentre/article_en.cfm?artid=54125

https://cordis.europa.eu/project/id/654182

 

vissza  
Hírlevél
E-mail: 
Név: