MFK Magyar Fejlesztési Központ
magyar English
Facebook Akadálymentes verzió
Nyitólap > Hírfolyam > A Bizottság közzéteszi az...

A Bizottság közzéteszi az Európai Innovációs Tanács egymilliárd euró összértékű első pályázati felhívásait

Az Európai Innovációs Tanács (EIC) elindítását és az első finanszírozási lehetőségek bejelentését követően a Bizottság közzétette az EIC Accelerator program első pályázati felhívásait. A több mint 1 milliárd euró értékű finanszírozás azon induló innovatív vállalkozásokat, valamint kis- és középvállalkozásokat támogatja, amelyek potenciálisan jelentős hatást érhetnek el. A rendelkezésre álló források több mint fele elérhető bármely terület áttörést jelentő innovációi számára, ugyanakkor 495 millió eurót az európai zöld megállapodást támogató innovációkra, valamint a digitális és egészségügyi technológiákra különítettek el.

Az EIC Accelerator program olyan tudományos felfedezésekre vagy technológiai áttörésekre összpontosít, amelyeknek hosszabb időn át jelentős finanszírozásra van szükségük a gazdaságosság eléréséhez. Az ilyen innovációk gyakran nehezen jutnak finanszírozáshoz, hiszen a velük kapcsolatos kockázatok túl magasak, a befektetések pedig csak lassan térülnek meg. Ez a finanszírozás lehetővé teszi, hogy az innovátorok mobilizálhassák a gyorsabb térnyeréshez szükséges teljes beruházási összeget.

Az EIC Accelerator programja katalizátorként működik: további befektetők bevonását segíti elő az innovációk térnyeréséhez. Az egyedi finanszírozási modell induló vállalkozások és kkv-k számára legfeljebb 2,5 millió euró összegű vissza nem térítendő támogatást kínál, amelyhez az EIC Alap révén 500 ezer eurótól 15 millió euróig terjedő tőkebefektetés társul. A pénzügyi támogatáson kívül valamennyi projekt igénybe vehet számos üzleti akcelerátorszolgáltatást is, amelyek segítenek a vezető szakértőkkel, partnervállalatokkal, befektetőkkel és ökoszisztéma-szereplőkkel való kapcsolatfelvételben.

A Bizottság 168 millió eurós költségvetéssel útjára indította az  EIC Pathfinder programját. Interdiszciplináris kutatói csoportok pályázhatnak olyan kutatási és innovációs támogatásokra, amelyek segítik őket áttörést jelentő ötleteik megvalósításában, és abban, hogy pozitív átalakító hatást gyakoroljanak gazdaságunkra és társadalmunkra. A 3-tól 4 millió euróig terjedő támogatási összegek azokra a forradalmi technológiákra összpontosítanak, amelyek képesek lesznek kezelni a globális kihívásokat és javítani életminőségünket.

A 2021 márciusában létrehozott Európai Innovációs Tanács, mely a 2021–2027-es időszakra több mint 10 milliárd eurós költségvetéssel rendelkezik, egyablakos ügyintézést tesz lehetővé az innovátorok számára. Támogatást nyújt az áttörést jelentő technológiákkal kapcsolatos, korai szakaszban végzett tudományos kutatáshoz, a kutatási eredmények kereskedelmi lehetőségekre való átváltásához, valamint az innovatív induló vállalkozások és kkv-k fejlesztéséhez és bővítéséhez. A Horizon Europe egyik legfontosabb újdonságaként a 2018 és 2021 közötti kísérleti szakasz, valamint az előd kkv-támogató eszköz és a jövőbeni és kialakulóban lévő technológiákkal kapcsolatos programok sikerességére épít, és több mint 5000 kkv-nak és induló vállalkozásnak, illetve több mint 330 kutatási projektnek nyújt támogatást.

Az EIC Accelerator program támogatja a technológiafejlesztés későbbi szakaszait és az adott technológia térnyerését. Az innováció technológiai összetevőjét ezért laboratóriumban vagy más releváns környezetben előzetesen tesztelni és validálni kell. Az EIC Accelerator program két másik EIC-programot egészít ki: az úttörő kutatásokat támogató programot (EIC Pathfinder), amely az interdiszciplináris kutatócsoportokat támogatja tudományos-technológiai áttörésekkel kapcsolatos elképzeléseik megvalósításában, valamint az EIC átalakulásfinanszírozási rendszert (EIC Transition), amelynek célja a kutatási eredmények innovációs lehetőségekké való átalakítása.

Az EIC Accelerator program és az EIC Pathfinder program első pályázatairól további információk találhatók az EIC weboldalán. A potenciális pályázók felvehetik a kapcsolatot az Európai Innovációs Tanáccsal és Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynökséggel is. 

 

Forrás és bővebb információ:

https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/ip_21_1606

Az EIC Accelerator Open - Az Európai Innovációs Tanács (EIC) felhívása a palyazatolkmagyarul honlapján:

https://palyazatokmagyarul.eu/competition/detail/3612

Az EIC Pathfinder Open – Az Európai Innovációs Tanács (EIC) felhívása a palyazatolkmagyarul honlapján:

https://palyazatokmagyarul.eu/competition/detail/3613

vissza  
Hírlevél
E-mail: 
Név: