Vissza

Magyar Fejlesztési Központ

Nyitólap > Hírfolyam > LIFE önerő-alap MFK-kezdeményezésre

LIFE önerő-alap MFK-kezdeményezésre

Kormányhatározat született a LIFE integrált és hagyományos projektek megvalósításához szükséges költségvetési feltételek megteremtéséről

=

A Kormány elfogadta a LIFE integrált és hagyományos projektek megvalósításához szükséges költségvetési feltételek megteremtéséről szóló előterjesztést, amelyet a Magyar Fejlesztési Központ kezdeményezésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a Földművelésügyi Minisztérium terjesztett be a kormány elé. A döntés lehetővé teszi olyan projektek végrehajtását, melyek nyomán több mint 33,5 milliárdos beruházás valósulhat meg Magyarországon 22,8 milliárd forint uniós forrás felhasználásával.

A LIFE az Európai Unió környezetvédelmi és éghajlat-politikai programja, melynek keretében az EU közvetlen brüsszeli elbírálás és irányítás mellett pénzügyi támogatást biztosít a tagállamoknak, köztük Magyarországnak is a közös környezet- és természetvédelmi, illetve éghajlat-politikai célok eléréséhez.

A LIFE program révén kétféle pályázati kategóriában lehet közvetlen EU-s fejlesztési forráshoz jutni. Az integrált projekteknek nagyobb ívű, teljes tagállami vagy EU stratégia végrehajtását kell célozniuk a természet- és környezetvédelem, valamint az éghajlat-politika terén, valamint jelentős döntéshozó kört kell összevonniuk a résztvevő konzorciumi partnerekből.

A Kormány, döntésének értelmében költségvetési forrásból biztosítaná a szakmailag kompetens állami konzorciumvezető taggal bíró, széles együttműködésen alapuló integrált projektek önrészét, mintegy 11 milliárd forintot, melyhez az EU közel 17 milliárd forint támogatást ad.

A „hagyományos” projektek kisebb léptékűek, 2-3 együttműködő partner alkotta konzorciumok adnak be pályázatot a biodiverzitás megőrzését, a természetes erőforrások takarékos, hulladékszegény hasznosítását, a klímaváltozás csökkentését, vagy az ahhoz való alkalmazkodást célzó projektekre. E fontos célok megvalósítására a Kormány egyedi döntések nyomán költségvetési forrásból fogja biztosítani mintegy 4,5 milliárd forint értékben a 2018-2024-es időszakban a 40%-os önrész felét.

A Magyar Fejlesztési Központ kezdeményezi egy önerő-alap létrehozását, amely az uniós költségvetési ciklusokhoz igazodva állami költségvetésből táplálkozna és a közvetlen európai uniós program pályázatain induló projektgazdákat támogatná.